Művészet, 1986 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 1. szám

Pons bácsi, avagy a műgyűjtés dicsérete Pons bácsi Balzac regényhőse, a mű­gyűjtő típusának legismertebb világiro­dalmi ábrázolása. Számára a műgyűjtés egész életét betöltő és meghatározó szenvedély. Ha Balzac Gobsecket úgy jellemezte, hogy „az ember... aki arannyá változtatta át magát”, ugyanilyen joggal írhatta volna Ponsról, hogy élettörténetét műgyűjteményének történetévé változ­tatta. H­iszen a regény vége felé azt olvas­hatjuk, hogy e történet hőse a Pons-féle gyűjtemény! Amikor Pons bácsi először megjelenik, az író így mutatja be viselkedését: „úgy járt az utcán, mint valami pénzember, aki éppen remek üzletet kötött, vagy mint a ficsúr, aki önelégülten lép ki egy asszony meghitt szobájából..." Pedig csak annyi történt vele, hogy újabb művel sikerült gyarapítania a gyűjteményét, azt szoron­gatja a hóna alatt. Balzac hasonlatai jól érzékeltetik, hogy a műgyűjtés szenve­délye - első megközelítésben - ahhoz hasonló élményt, örömet okozhat, amit mások egy sikeres üzleti tranzakció vagy egy diadalmas szerelmi kaland után érez­nek. Semmiképpen sincs igaza azonban Walter Benjáminnak, amikor Eduard Fuchs, a műgyűjtő és történész című - más szempontból kitűnő - tanulmányá­ban azt írja, hogy Pons bácsiban „Balzac hangsúlyozottan a tulajdonost ábrázolja, és az a szó, hogy milliomos, szinonima gyanánt be-becsúszik a műgyűjtő szó helyett". Azon a helyen, amit ennek alá­támasztására a regényből idéz. Balzac valóban milliomosoknak nevezi a mű­gyűjtőket, de éppen azért, hogy szembe­állíthassa ezzel „szegényes" ruházatukat, látszólag „üres" zsebbel, alvajáróként mászkáló (a nőkre, kirakatokra ügyet sem vető) megjelenésüket. Vagyis pontosan azzal jellemzi a műgyűjtőt, hogy noha a birtokában levő műkincsek értéke alap­ján milliomos, éppen műgyűjtő szenve­délye folytán a milliomosétól teljesen elütő életmódot folytat. A cselekmény során azután élesen szembekerül egy­mással az itt együtt említett Poni bácsi és Magus, mint a műgyűjtők két ellentétes típusa. Kiderül, hogy míg a szegényes öltözék, a pénztelenség, „a világra" ügyet sem vető magatartás Pons bácsit való­ban jellemzi, addig Magus-nél mindez csupán megtévesztő álca. Benne az író valóban a tulajdonost ábrázolja, akinek a milliomos a szinonimája, míg Pons bá­csira valóságos élettevékenysége és élet­­felfogása alapján korántsem illik rá ez a jellemzés. Balzac ezt mindenekelőtt azzal demonstrálja, hogy Pons sohasem bo­csátja áruba a megszerzett műtárgyat, bármekkora haszonnal adhatná is to­vább. „Szerinte a limlomgyalázás bűnét követi el az, ki az árverési csarnokban, a kikiáltók kalapácsütései közepette to­vábbad e felséges szép tárgyakon" - írja hőséről, aki sem eladás, sem vétel céljá­ból nem jár aukciókra. Ha gyűjtésének lényege a vagyon értelmében vett tulaj­donszerzés volna, érthetetlen lenne az eladástól való tartózkodása, hiszen ezzel olyan haszontól fosztja meg magát, mely valóban milliomossá tenné akkor is, ha gyűjteményének legszebb darabjait megőrizné. Ráadásul nem is azért zárkózik el az eladásnak még a gondolatától is, mert kincsgyűjtő módjára ragaszkodik gyűjte­ményének minden egyes darabjához. Cserére ugyanis mindig hajlandó, sőt többnyire így jut hozzá olyan nagy értékű műtárgyakhoz, melyeket különben nem tudna megszerezni. („Pons sok szép da-1 Honoré Daumier: A művész, litográfia, 1865 2 Honoré Daumier: Metszetgyűjtő, olaj, vászon, 40 x 32 cm, 1860 3 Honoré Daumier: Kiállításon, olaj, fatábla, 33 x 24,6 cm, 1855 1

Next