Művészet, 1988 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 1. szám
TANULMÁNY megpróbált minket megrendezni, az egészet átforgatta, és olyanokat mondott, hogy „öregem, nem veszed észre, hogy illusztrálsz?”. És akkor dühösek lettünk, és azt mondtuk, „öregem, te a színházban mondhatod a színésznek, hogy ne illusztráljon, mert az egy profi, de mi itt most a magunk kedvére este nyolctól tízig ha kedvünk van, illusztrálunk, mert mi határozzuk meg, hogy mihez van kedvünk”. Azt hiszem, ez bizonyos értelemben a képzőművészetre is érvényes, és azt is hozzá kell tegyem, ez bizonyos értelemben még a giccs védelmét is jelenti, abban az esetben, ha valaki magának akarja. Más kérdés, amikor a művészetnek a társadalomban való terjedéséről és terjesztéséről van szó, ekkor az érték szempontjai az irányadóak. Megint egy személyes élmény. Ez képzőművészeti. Egyszer egy balett-táncosnál voltam vendégségben, aki a saját maga által festett képet tartotta a falon, amely Oláh Gusztávot ábrázolta. A jelenlévők talán már túl fiatalok ahhoz, hogy tudják, ki volt Oláh Gusztáv. A magyar operaművészet nagy alakja, aki a zenében, képzőművészetben, rendezésben és balettben egyaránt otthonos volt. Csodálatos ember, bizonyos értelemben ördögi ember is volt, tele ellentmondásokkal, de mindenképpen alkotó művésze a magyar operának. És ez a balett-táncos festett egy képet, amely képzőművészeti szemmel talán gyengécske volt, de mégis tükröződött rajta Oláh Gusztávnak ez a különös egyénisége. Középkori szerzetesnek festette meg olyan módon, hogy az aszkézis és az ördögiség egyszerre volt meg benne. Egy képzőművésszel voltam ott, aki azt mondta, „öregem, hát miért teszel ki ilyen képet a falra?”. Nekem azonban az járt az eszemben, hogy uramisten, ennek az embernek ez a festmény csodálatosan sokat jelenthet, benne van az egész élete. Természetesen nem fogható Michelangelo, Csontváry vagy Kondor alkotásaihoz, de neki hozzátartozik az életéhez. Az ember személyes viszonyát is kell nézni, nemcsak az egyetemes értékét. Természetesen ez a dimenzió megvan Michelangelónál és Kondornál is, mert ők is a saját életüket festik, csak nagyobb tehetséggel, nagyobb értékkel, de ez a hajlam, ez az indíttatás meglehet olyan embereknél is, akik nem annyira tehetségesek. A harmadik dimenzió az érték. Mint mondtam, a funkció sem feltétlen garancia az értékre, mert lehetséges, hogy valaki, aki nem a maga számára, nem az önkifejezés szempontjából alkot, hanem az emberiség számára akar valamit mondani, és mégsem tudja ezt megvalósítani. És ugyanakkor vannak, voltak olyan emberek, akik nem gondoltak az emberiségre annyit, és mégis érték jött ki a kezük alól, mert nem kellett ezen gondolkodniok, a tehetségükben adva volt az a dimenzió, amely hozzákapcsolta őket az emberiséghez. Számos olyan alkotót láthatunk, a naivokat például, akiknél nem is merülnek fel azok az esztétikai megfontolások, amik már egy tudatos művésznél, de valahol mégis él bennük ez, anélkül hogy végiggondolták volna. Tehát a funkció és az érték sem azonos. Az érték ebből a szempontból nézve külön kategória, amelyet a művészet egyetemes fejlődéséhez kell természetesen mérni, mindahhoz az esztétikumhoz, amit az emberiség és a mi közösségünk, a mi társadalmunk - szűkebb vagy tágabb - megalkotott, és ennek keretében kell értékelni vagy érvényesíteni. Még hadd tegyem hozzá, hogy az érték és a tehetség sem mindig azonos, mert a tehetség sem elegendő az érték létrehozásához. Szükséges hozzá, de nem elegendő, mert előfordulhat, hogy valakinek van tehetsége, mégsem tud kibontakozni, mert valami még hiányzik hozzá, de ez már társadalmi vagy pszichológiai kérdés, ne menjünk bele. Amibe bele akarok menni, az az, hogy az értéket el kell választani a foglalkozástól is, a funkciótól is. Az amatőr képzőművészeti tevékenykedésnek egy szélesebb és egy szűkebb ágazata van. A szélesebb magába foglalja mindazokat, azt az említett több mint százezer embert, akik valamilyen módon saját kezük alkotásával akarják az életüket és környezetüket szebbé tenni. Rájuk is gondolni kell, ők alkotják a jéghegy nagyobb, de láthatatlan részét. Ebből emelkedik ki az amatőr képzőművészeknek az a tábora, akik már benne élnek a művészeti életben, akik tudják és értik is, mi az érték, és akik értéket kívánnak létrehozni. Az érték ebből a szempontból nézve semmiben sem különbözik attól az értékkritériumtól, ami szerint a hivatásos képzőművészeket kell elbírálni. Az érték tehát egyfajta és egyféle, a funkció többféle. Talán nehezebb amatőröknek elérni - a magasabbat és a még magasabbat, mint professzionistáknak, de semmiképpen sem lehetetlen. Másrészt el lehet érni a még szélesebb rétegeknek egy olyan tisztes művészi színvonalat is, amely megfelel a kialakult társadalmi normatíváknak. Az érték tehát demokratikusan viselkedik, senki sincs kizárva a birtoklásából és ez ad lehetőséget mindenki számára, akár hivatásosként, akár amatőrként buzgólkodnak valamely művészeti ágban. Vitányi Iván Kulcsár Ágnes: Lendület, szitanyomat. 35 x 35 cm. 1985 (fotók Sulyok Miklós) 3