Bornemisza László festőművész kiállítása (Budapest, Kulturális Kapcsolatok Intézetének Kiállítóterme, 1966)
Bornemisza László neve nem ismeretlen szakmai kö rökben, mégis talán Svédországban és Finnországban jobban ismerik, mint itthon. Igaz, hozzájárult ehhez az is, hogy csupán néhány éve találta meg útját, kezdte el festeni egyéni stílű képei sorát. Nehéz röviden jellemezni ezt a mind egyénibbé váló stílust, annál is inkább, mert szüntelenül módosul, fejlődik. Néhány alapvonása azonban kivehető. Úgyszólván alapmotívumként vonul végig képein a groteszk iránti vonzalom, mely hol játékossá, csipkelődővé szelídül, máskor meg társadalomkritikai ihletésű, sőt tragikus attitűdűvé válik. Néha e groteszkség a szürrealista játékossággal rokon, hiszen Bornemisza ars poeticája a játékban való hit, hit abban, „hogy az emberi küzdelmeket csak a játék feledteti, játék tiszta kártyákkal, az emberi öröm érdekében". Igazi őse azonban a farce-ok világa. Nem puszta véletlen, hogy művei szelleme leginkább Bosch és Bruegel művészetét követi, figuráinak marionetteszerűsége, az amorf és az organikus váltogatása képein, a szörnyalakok burjánzása, a formaelemekben és a figuramotivációkban jelentkező asszociatív fantáziagazdagság Bruegel „verkehrte Welt"-jének a modern örököse. Ha közelebbi elődöt keresünk, a belga James Ensor neve ötlik eszünkbe. A kortárs magyar művészetben rokona nem is igen található, talán még leginkább Gross Arnold játékosan csipkelődő rézkarnemiszából hiányzik Gross angyali derűje, ő ha úgy véli is, hogy képei nem fejeznek ki semmiféle szorongást, mert azok eredendően optimista életérzésének a szülöttei, mégis több képén a groteszk elem határozottan tragikus sugallatú. Bornemisza képeinek formavilága sokrétű, festményein különféle technikai eljárások váltják egymást, pasztózus és lazúros, rajzos és festői részek kerülnek egymás mellé, az elekticizmus veszélyét azonban elkerüli. Festői eljárása elképzelhetetlen a fasizmus technikai tárházának az ismerete nélkül, ugyanakkor Bornemisza nem tagadja meg a formát sem, elhatárolja magát az informeltől, és képein a rajzos, a tektonikus elem együtt élve a burjánzó kolorittal részévé válik az aszszociatív elemeket magába olvasztó kompozíciós rendnek. Bornemisza nem akar követője lenni a divatos festői áramlatoknak, célja szintetizáló; ahogy képein együtt él a nonfiguratív elem a figuratívval, úgy keresi a technikai lehetőségek szintézisét is. Néhány éve talált útjára Bornemisza, és rettentő intenzitással dolgozik, mintha néhány év alatt akarná pótolni az elmulasztott éveket. Korántsem aknázta ki azonban még a tehetségében és a megtalált stílusban rejlő lehetőségeket, ezért kiállítása egyúttal felmérés és továbblépés ígérete. NÉMETH LAJOS ainak szelleme áll hozzá a legközelebb, ám Bor KULTURÁLIS KAPCSOLATOK INTÉZETÉNEK KIÁLLÍTÓTERME, 1966