Paulikovics Pál üvegművész üvegplasztikai kiállítása (Kulturális Kapcsolatok Intézete kiállítóterme, Budapest, 1970)

Ma már bárhová tekintünk, megszokott környezetünk majd minden pontján ott találjuk kényelmünk hűséges kiszolgálóját az üveget. De nemcsak kiszolgál, hanem díszít is, szépíti otthonunkat, munkahelyünket — funkcióinak sokrétűsége szinte felmérhetetlen. Úgy tűnik az üveg sokoldalúsága az anyagából és az anyaghoz nyúló ember technológiai jártasságából következik. Éppen ezért jelent felfedezést és kíván figyelmet olyan kiállítás, mint Paulikovics Pál bemutatkozása. Ezen a tárlaton új, vagy a régiek által ugyan már ismert eljárás korszerűsítésével, a művész a megszokottól eltérő szép­ségeket tár a látogatók elé. Azt, hogy Paulikovics Pál értő mestere az üvegnek, a hagyományos módon készített alkotásai is bizonyítják. A kelyhek, díszpalackok, poharak kulturált formavilágá­ban szerencsésen ötvöződik a funkciónak és az esztétikai követelményeknek egyaránt megfelelő megoldás. Természetesen e művek formái nem keltenek az anyagban különös figyelmet, hiszen a közönség éppen ezen a területen a legigényesebb és legjáratosabb. Ismeri és igényli a szépen mintázott formákat és elvárja a kivitelezés pontosságát, hibát­­lanságát. Lehet, hogy épp a technológia további tökéletesítése késztette a művészt arra, hogy kísérletezzen. Olyan utakat próbáljon ki, amelyeknek nálunk nem volt hagyománya, s az üveg­kultúra közvetlen múltjára visszatekintve nem számítanak klasszikusnak. De ha figyelembe vesszük, hogy az ókori embernek Egyiptomban, vagy a Római Birodalomban is kísérője volt az üveg, akkor megállapíthatjuk: Paulikovics Pál technológiai újításai a szó legigazibb értelmében a klasszikus hagyományokon edződtek. Korunk, anyagban is sok mindent megpróbált művészeti lázadásaiban is megle­pőnek hathat az üvegből készített szobor. Az üveggel önkéntelenül asszociáljuk a töré­kenységet és az intim formát. Pedig ez a tárlat igazolja, hogy az lehet és úgy hogy nem számít extravaganciának, a mindenképp valami mást akaró meghökkentő kísérletnek. A kiállított üvegplasztikák már monumentális igényű formálásukkal is újat mondanak az üvegről és természetesen bemutatják a művész formakultúráját. De lényegessé válik egy új elem a fény. Tudjuk, hogy a plasztika is épített a fényhatásokra. Ez azonban csak a felületek megjelenésénél volt döntő, segítette, vagy rontotta a szobor plasztikus­ságát. Az üvegen áthatol a fény. A hutakész üvegek alkotói ezt törvényként tisztelik, s alkotásaik elkészítése során segítségül hívják az áthatoló fény légiességet kiváltó hatását, így tehát az üvegplasztika készítésénél fő feladata a tömeg, a térben funkci­onáló plasztika értékének kifejezése, a tömegességet szétromboló, inkább a könnyed­ségére utaló fény bezárása. Paulikovics Pál művészetének értéke éppen ebben rejlik. Képes megfogni a fényt, szobrai, mintha belülről világítanának, és ez a szűrt fény, kiemeli az asszony figurák formáit, vagy pl. a maszkoknál az arc organizmusa mögött rejlő plasztikus rendszert. Úgy véljük érdemes ilyen értékekre felfigyelnünk. Az anyag rejtelmeinek művészi színvonalon történő vallatása és felfedezése egyben egy alkotó emberről és az emberiség évezredes törekvéséről vall. Arról a törekvésről, amelynek célja mindig a szebbre, jobbra vágyás és a humánum teljes kibontása volt BERECZKY LÓRÁND

Next