Borsódy László kerámikusművész (Művésztelepi Galéria, Szentendre, 1973)
Alapvetően új funkcionális — esztétikai kérdéseket vizsgál azon a kísérleti területen, amelyen a kerámia már túllép a hagyományos kézműves feladatkörén, használati tárgy rendeltetésén, alkalmazott művészet voltán. Alkotásai a képzőművészetre jellemző, önálló gondolati tartalmat kifejező tárgyak. A műfaj határainak tiszteletben tartásával, de néha e határok súrolásával, felhasználja a modern szobrászat és festészet formai tanulságait. Tekintettel van a modern kerámiának az építészet társművészetévé válására irányuló ambícióira és az egyedi tervezésének az ipari sokszorosítással való összeegyeztetésére. Nyilvánvaló, hogy tevékenységével azokra az új közösségi alapokra épít, amelyek egész kortárs kerámiaművészetünk fejlődésében éreztetik hatásukat. Borsódy László kerámiaplasztikái erősen absztrahált, letisztult, a geometria által fegyelmezett organikus formák lágy ívű kontúrjaikkal, burjánzó formáikkal távolról a növényi szerves lét alakzataira emlékeztetnek. Feszes szimmetrikus formarendszerük egyeneságon kapcsolódik a népművészethez. Igaz, hogy ez a kapcsolat nem szembetűnő, mert az elvonatkoztatás igen magas szintjén valósul meg. Borsódy László kerámiái rendkívül komoly kedélyvilágúak (ritka jellemvonása ez kerámiának, s kerámikusnak) és monumentális hangvételűek. E két tulajdonság nagyban hozzájárul ahhoz, hogy e kerámiaplasztikák fordulatosan váltakozó pozitív és negatív formáikkal teret tudnak maguk köré szervezni, akárcsak a szobrok. Fontos, hogy e képesség birtokában legyen