Diskay Lenke grafikusművész kiállítása (Kulturális Kapcsolatok kiállítóterme, Budapest, 1977)
A képzőművészetben a nők kényszerű erénye a szerénység. Diskay Lenkének viszont a természetéből adódik. Jelen van munkáiban és életében, irányt szab pályájának és magatartásának. A műfaj kiválasztásának is. Hiszen a grafikával való elkötelezettség egy visszahúzódó és mértéktartó alkatnak a választása volt. Ha nem is nagyon nyílott alkalma arra, hogy a műfajon belül sokféle technikával próbálkozzon, alkotói területének szigorú körülhatárolása saját szándéka volt. Pontosabban: igénye. Vagy arra, hogy a metszetben rejlő művészi lehetőségeket minél jobban kibontakoztassa, minél inkább egyéni elképzelése szerint alkalmazza. Az évezredes technikával azonban nem megszokott hatást akart elérni. Ehhez természetesen a fa és a linometszésnek új módszerét kellett kidolgoznia, szinte új technikát. Diskay Lenke vizuális képzelete foltokban gondolkodik, művészetének jellemző vonásait ez határozza meg. A metszet tervezést, gondosan elkészített rajzot, fegyelmezett előrelátást kíván. Diskay Lenke pedig utánozhatatlan festői improvizációval, magától értetődő önkéntelen alkotói lendülettel dolgozik. Az áttetsző festékréteg mellé bársonyosan mély színeket keres, a leheletfinom szemcsés formákat éles körvonalú, kemény figurákkal váltakoztatja. A kompozícióban felhasználja a fadúc erezetének barázdáit, papírból kivágott minták lenyomatát. A hajszálvékony vonalakat gyakran utólag közvetlenül rajzolja fel magára a lapra: az eredmény mintha varázsló műve volna, nem könnyűeldönteni, hogyan készült. Az összhatás gazdagságában és változatosságában a rögtönzés frissesége, a megfogalmazás könnyedsége ragadja meg az embert. Ennek is megvan a készülésből származó szakmai titka. Diskay Lenke rajzot úgyszólván nem is csinál, a végleges formákat magán a dúcon alakítja ki, metszés közben negatívban és tükörképben , ekkor dönt a színek felől is. Metszetei csaknem mind egyedi darabok. Nemcsak azért mert igen kis példányszámban készíti őket (hatnál többet sohasem húz le egy dúcról), hanem mert a véletlen játékát is beleszámítja munkáiba. Szinte kihívja, — mint hajdan a szürrealisták tették — az emberi akarattól független erők közbeszólását, hogy azokat művészete szolgálatába állíthassa. Egy-egy elcsúszó forma váratlan átalakulása, két szín hirtelen összefutása új ötleteknek a forrása lesz és ezáltal az egy dúcról való lapok is mind különböznek egymástól. Tulajdonképpen a festőiségre, az egyediségre adó fametszet a monotípia rokona, Diskay Lenke ez utóbbi technikát is kedveli. Művészete viszont nemcsak technikai eljárása miatt mutat a szürrealistákéval hasonlóságot, hanem gondolatkapcsolásai révén is. Az egymás fölé, egymás mellé kerülő alakzatok szabad képi asszociáció logikus fokozatai. Ezek a szokatlan, de mégis ismerős tárgy párosítások utórezgésként érkeznek abból a hullámból, amely a huszas években indult Párizsból és a negyvenes években jutott el Közép-Európába. Itt beépült, kibonthatatlanul, egy egész nemzedék munkáiba. Diskay Lenke is az emberi képzelettel és a mese világával foglalkozik, de amit ebből a világból merít, az arra vall, hogy művészete Vajda Lajosnál messzebbre vezethető vissza. A holdsütéses éjszakában bika körül táncoló lányok (Éj a kopár hegyen), a halál gondolatához kapcsolódó tenger (Requiem) ősibb társítási láncokat sejtetnek. Valóban: Diskay Lenke a népművészetnek nemcsak motívumkincséből merít, hanem még testközelben érzi a népi kultúrát, a mondák és énekek, ráolvasások és díszítések szürrealista képeit. Testközelben érzi, de örökségét a 20. századi művészet ismeretén szűri át. Munkáit mindig alkalomra készíti. És ugyan téma az ihletője, mégsem illusztrál szolgai módon. Itt nem láthatóak exlibrisei, melyek ismertté tették nevét Magyarországon, díjakat hoztak neki külföldön. Nagyobb méretű lapjaiból állított most össze sorozatokat. A Kaleidoszkóp három lapjának mindegyikén mások a színek és a figurák, de a motívum visszatér, azt a gondolatot fogalmazva meg, hogy a változás csalóka látszat, a lényeg mindig ugyanaz. Az önáltatás elutasítása más munkáin is megnyilatkozik. (Aranykor) Az egy téma vagy egy forma körül kibontakoztatott variációk összehasonlításra, mérlegelésre képes hajlamáról vallanak, de arról a magába forduló emberről is, aki gondolkodik a változások értelmén és értékén. A kiállított közel negyven munka egyrészt Diskay Lenke lényéről beszél, másrészt pedig arról az útról, amelyet az elmúlt évtizedben megtett. És talán ezt kellett volna először említeni. Későn élő művész, a tanulóéveit kettévágó háború, az alkotóéveit megnehezítő tanítás lassította kibontakozását. Tíz éve, 43 éves korában rendezte első önálló kiállítását. Megtett útja következetes volt. Az utóbbi időkben egyre merészebben törekszik az egyszerűsítésre. Ábrázolásai egyre kevésbé igazodnak a valósághű formákhoz. Mostanában készült lapjain (Töredékek, Repülés) vagy azokon, amelyekhez még éppen csak vési a dúcot, két szint használ. A tört, pasztell tónusok finomsága, a nagyvonalú szerkesztési mód azt jelzi, hogy helyes irányba halad. Illyés Mária