Szobotka Imre (1890-1961) művészete az 1910-es években (Göcseji Múzeum, Zalaegerszeg, 1982)
„A művészetet nem tekinthetjük egy adott valóság töredékes lefordításának, a művészet nem csupán szimbólum, hanem alkotás is, egyszerre tárgy és rendszer, produktum és nem tükrözés, nem kommentál, hanem definiál, nem csupán jel, hanem mű az ember műve, és nem a temészeté vagy az istenségé.” PIERRE FRANCASTEL Századunk avantgarde mozgalmai között különös fontossággal bír a kubizmus, amely viszonylag rövid élete alatt - lényegében 1907-1914 közötti időszakra korlátozódott - gyökeres változást hozott létre az európai művészetben. Új térviszonyok, a mozgás, a dinamika erőteljes jelenléte a mű struktúrájában, fokozott felületi aktivitás, új anyagok felhasználása, a kép autonómiája, a mű öntörvényű rendszerré válása - ezek azok a jellemzők, amelyek alapján méltán jelentette ki John Golding, a kubizmus egyik legismertebb történésze: „. . . egyetlen művészi forma sem módosította oly mértékben a nyugati festészet princípiumait, egyik sem rendítette meg annyira alapjait, mint a kubizmus. S valóban, a képzőművészet területén az a fonál, amely a gattrocentótól az impresszionizmusig három és fél évszázadot köt össze, jóval egyenletesebb, mint az, amelyik ötven évvel később a festészetben az impresszionizmustól a kubizmusig elvezet.” A kubizmus hatása az 1910-es évek magyar művészetében az ország társadalmi, történelmi, gazdasági, kulturális helyzete, a megfelelő szellemi mikroklíma hiánya, a provincializmus miatt késve, nagyon szűk körre korlátozódva és általában alárendelten jelentkezett. Tihanyi Lajos portréi, 1912-es aktrajzai, Schadl János városképei, Kmetty János, Perlrott Csaba csendéletei, alakjai, Bortnyik János tájképei, Derkovits Gyula 1922-es Utolsó vacsorája . .. kubista formajegyeket mutat, ám ezen elemek másodlagosak az expresszionista vagy éppen a posztimpresszionista vonások mögött. A Tett-hez, majd az 1916-ban induló Mahoz kapcsolódó magyar avantgarde számára ugyanis a kubo-expresszionizmus volt a legmegfelelőbb kifejezési forma, amely - ötvözve a kubizmus új képi rend megteremtésére irányuló törekvéseit, eredményeit az expresszionista kifejezésvággyal - alkalmasnak tűnt az aktivisták társadalmi szerepéből, politikusságából adódó agitatív feladatokhoz. Ez utóbbiak következtében nem alakulhatott ki, nem jöhetett létre teljes tisztaságában, önálló irányzatként Budapesten az a kubista stílus, amely a tízes évek elején Párizsban virágzott. Azt, hogy mégis beszélhetünk magyar kubista festészetről, jórészt azoknak a művészeknek köszönhetjük, akik Párizsban, a hazainál kötetlenebb, elevenebb, fejlettebb környezetben hozták létre életművük legértékesebb alkotásait. Réth Alfrédről és a Galimberti házaspárról - Galimberti Sándor és Dénes Valéria — írta Passuth Krisztina, hogy.......életművük a rövid időszak ellenére azonosul a korai kubizmussal.” Érvényes ez a megállapítás Szobotka Imrére is, aki a XX. századi magyar festészet egyik kevéssé ismert, nem eléggé értékelt művésze volt, pedig az 1910-es években munkásságával kapcsolódva a szinte egész Európán végigszáguldó művészeti törekvésekhez nemzetközi jelentőségű alkotásokat hozott létre. Párizsban együtt dolgozott, együtt állított ki századunk művészetére máig hatást gyakorló kubista festőkkel, s Réth Alfréddel és a Galimberti házaspárral együtt biztosította a magyar festészet kapcsolatát a kubista mozgalommal. Szobotka Imre 1890. szeptember 3-án született Zalaegerszegen. Apja, Szobotka Rezső az Államépítészeti Hivatal mérnöke volt, anyja Beczásy Júlia. Édesapját hamarosan áthelyezték Zomborba és a kisfiú iskolai tanulmányait itt végezte el. 1905-ben beiratkozott az Iparművészeti Iskolába, amelyet öt évvel később jeles eredménnyel fejezett be. Tanára Ujváry Ignác volt. Az évközi szünetben, 1908-ban barátjával, Bossányi Ervinnel Velencébe, 1909-ben Rómába mentek tanulmányútra. 1910 késő őszén - pár hónapos operaházi díszletfestés után - Párizsba utazott barátjával, ahol a már ismert kubista szobrász, Csáky József műtermében laktak. 1911 tavaszán mély hatást gyakoroltak rá a Salon des Independants-ban látott kubista művek. Itt, a 41-es műteremben állítottak ki először önálló csoportként a kubisták, akikről így írt egy levelében: „Megnéztem az Independant, a jury nélküli kiállítást, amelyik az idén a Quai d’Orsain telepedett meg egy deszkabódéban. Csekély kettő és fél kilométer hosszúságban, 59 terem, közel 7000 kép háromnégyszáz művésztől... A legdilettánsabb giccsektől kezdve egészen a kockaművészet »1911 IV. C« típusáig lehet ott találni minden ízlésnek és ízléstelenségnek megfelelő képet. Azokról a dilettáns nyálazásokról, amiket a Műcsarnokban is láttam eleget, nem is érdemes beszélni. . .Az igazi gárdája az »Independant«-nak azokból telik ki, akik mindent elvetnek maguktól és képeikből is csak a természetből leszűrt általános igazságokat tartják meg.” 1911 nyarán hazatért Erdélybe, s ez év végén harmadmagával kiállításon mutatta be legújabb műveit - 35 képét - Székelyudvarhelyen. Ez időbeli alkotásain még megfigyelhető az a kettősség, amely egyrészt a dekoratív freskó- és díszlettervek középkori stílusnyomai, illetve a természeti tanulmányok párizsi hatást tükröző kompozíciói között van. Ez utóbbiakról írta, hogy „. . . főleg színekben, azaz színbontásban indul meg a felszínes jelenség áttörése”, ám érzi, hogy „. . . formában is ugyanúgy kell áthatolni a felületen”. 1912 tavaszán tért vissza Párizsba. Csáky József segítségével beiratkozott a La Palette szabadiskolába.