Mészáros Dezső szobrászművész (1983)
Mészáros Dezső művészete a kortárs magyar szobrászat különös, egyedülálló jelensége, teljesítménye : a visegrádi Áprily-völgy kertjében a közelmúlt évtizedeiben szívós munkával, makacs kitartással, a megbízások biztonságot sugárzó védőőrizete nélkül, magánerőből és magánvállalkozásban jött létre a negyven monumentális alkotást felsorakoztató oeuvre. Ez a maradandóság igényével létrehozott, domináns szándékaiban közösségi közeget feltételező és követelő műegyüttes szuverén alkotói szemléletet tükröz. Gazdag emocionális hatóerőket összpontosító és kibontakoztató, jelszerű kifejezéssel megragadott, lényegi gondolatokat közvetítő kompozíciókkal szembesülhetünk Mészáros Dezső alkotásait szemlélve. A klasszikus szobrászati tradíciók szellemében született, a klasszikus technikai eszközök alkalmazásával megmunkált monumentális kőszobrok tömörek, szűkszavúak, dísztelenek — mint a görög szobrászat fényes előzményeiként ismert kykladikus idolok -, legfőbb jellemzőjük a belső, rejtett (pszichikai és fizikai) erők által feszített, teret szervező forma, és a formát alakító körvonal. Megmozdul a tér: az emberi figurára utaló vertikális alakzatok, a kőhasábok áttörései révén kibontott negatív formációk a súlyosság és a könnyedség, a földhözszegezettség és a lebegés ellentétében, kettősségében játszadoznak. A szobrászat optimális, példaadó modelljei ezek a kőmonumentumok: egymástól elválaszthatatlan, egységbe olvadó közegterük és határolóterük. Erényük a körbejárhatóság: nem tárul, nem tárulhat fel vakfolt, minden nézőpont plasztikai izgalmat indukál. Ennek is köszönhető, hogy még az oly parányivá zsugorított természeti környezetben is szerves és elidegeníthetetlen összetevővé alakulnak, otthonra lelnek. A visegrádi — a szentendrei művészettel jelképes és kitapintható kapcsolatokat szövő és tartó — kőfaragó műveiben nincs felszíni — és felszínes — zaklatottság, nincsenek szájbarágó utalások, nincs — szobrászainkban erősen élő és a szobrászattól idegen — epika. Nyugalmat és ünnepélyességet, megharcolt nyugalmat és megküzdött ünnepélyességet, emberi fenséget sugároznak e kőszobrok. Mészáros Dezső szobraival a hetvenes és a nyolcvanas évtizedben a Dunakanyar történelmi atmoszférát sugárzó településein — Esztergom és Visegrád királyi várában, Dömös falu központjának ligetében — már megismerkedhettünk. Ezen időszaki bemutatók tanulságait felismeréssé érlelve a művész az életművét reprezentáló harminc alkotást Szentendre városának ajánlotta fel. A terv realizálásával köztérre, állandó nyilvánosság elé, közösségi tulajdonba kerülhetnek, kerülnek szobrai. Ha Szentendre befogadja ezt a kollekciót, akkor a XX. század második és harmadik harmadának emel autentikus emlékművet, s újabb, termékeny réteggel gyarapodik a város élete és művészete. Wehner Tibor