Kunffy Lajos festőművész (Csók István Galéria, Budapest, 1985)

KUNFFY LAJOS (1869-1962) A századforduló nagy nemzedékének neves tagja, a nagybányaiak, a posztimpresszio­nisták pályatársa, a nemzeti jellegű magyar piktúra hivatott képviselője. Greguss János­nál, Vágó Pálnál kezdte tanulmányait, majd Hollósy Simonnál folytatta Münchenben. Alapos szakmai felkészülése mellett művészetére a legmaradandóbb befolyással párizsi stúdiumai, tapasztalatai voltak, amikor is a Julian Akadémián közvetlen kapcsolatba került az akkoriban diadalmaskodó természetfestés ifjú hitvallóival. Így alakult ki egyedi stílusa, az akadémiai képzés során elsajátított biztos mesterségbeli tudás és az imp­resszionista vezetőmesterek műveiben látott gazdag plein-air­kolorizmus sajátos ötvö­zete. Ez a fajta színekben friss előadásmód határozza meg egész munkásságát, s kü­lönösen életképeiben, emberábrázolásaiban érvényesíti érzékenységéből következő ere­detiségét. Figurális kompozíciói közel állnak a szolnokiak megnyilatkozásaihoz, de va­­lórben légiesebbek, árnyaltabbak, jól megfigyelhető valahány változatukban a franci­ás iskolázottságú festői érzékletesség, a fénnyel átitatott latinos derű. Somogytúri em­lékmúzeumának két emlékezetes exponátuma, az 1907-ben festett „Gyermektemetés” és az 1921-es „Ebédelő aratók” című képe a hazai zsánerfestészet kiemelkedő teljesítmé­nyei közé tartozik s éppen azért, mert a megfestett epizód minden szereplője, a jelenet egésze­n pontos részletezés mellett is­­ egységes megvilágításban, a tónusok finom összehangoltságában mutatkozik meg. A Csók István Galériában kiállított anyag teljes fegyverzetükben vonultatja fel Kunffy Lajos művészi képességeit. Bravúrosan jellemzett portréi közül nagy érdeklődésre tart­hat számot Ticharich Zdenkáról készült varázslatosan felrakott arcmása, amelyik sok mindent elmond a világhírű zongoraművésznő egyéniségéről, átvitt értelemben játéká­nak költői lelkü­letéről, vonzó lényének személyes tulajdonságairól. Ez a kép méltó ahhoz a sorozathoz, melyet barátairól, ismerőseiről állított össze: Angyal Dávidról, Rippl Rónai Józsefről, Szlányi Lajosról, Iványi Grünwald Béláról, Kisfaludi Strobl Zsigmondról, mind­egyik olyan, hogy egyúttal az ábrázoltak művelődéstörténeti jelentőségéről is tájékozta­tást ad a tárlatlátogatónak. A festészeti műfajok közül Kunffy Lajos — talán mondani se kell — szívesen foglalkozott tájképek, csendéletek megalkotásával is. E nemben értékes példák kerültek elő hagyatékából, olyan művek, melyek a megújult újabbkori festéstechnikák páratlan lehetőségeiről tanúskodnak. A szabadban feldobott vázlatok, ezek a miniatűr remeklések, az erdőkben csatangoló, mezőkön bandukoló fes­tő feledhetetlen élményei ihletően hatottak a látvány műtermi feldolgozására is, s ezért azután a mezei virágok csokrai, a Balaton vidékének kedvelt motívumai tiszta színek­ben, üde hangulatokat keltve jelennek meg vásznain. Nem ok nélkül nevezték el őt ,,So­­mogyország krónikásának”, életművét szülőföldje hű tükrének lehet minősíteni, hiszen parasztot, polgárt, szépasszonyt, kollégát épp úgy megjelenít, mint ahogyan megörökíti a vidék arculatát, földrajzi nevezetességeit, flóráját, légkörét. Érdeme pedig mindenek­előtt az, hogy kölcsönösen hitelesíti az észlelhető valóságot és annak művészi kifeje­zését. PogáNy Ö. GáBOR A KÉPCSARNOK MEGHÍVJA ÖNT KUNFFY LAJOS ÉRDEMES MŰVÉSZ FESTMÉNYEI­BŐL RENDEZETT EMLÉKKIÁLLÍTÁS ÜNNEPÉLYES MEGNYITÁSÁRA 1985. JANUÁR 24-ÉN, CSÜTÖRTÖKÖN DÉLUTÁN FÉL 6 ÓRÁRA. MEGNYITJA DR. POGÁNY Ö. GÁBOR MŰVÉSZETTÖRTÉNÉSZ. A TÁRLAT MEGTEKINTHETŐ 1985. FEBRUÁR 2-IG. CSÓK ISTVÁN GALÉRIA, BUDAPEST V., VÁCI UTCA 25. F. K. : Köteles István — 84-2470 GENERALART Dorogi N.

Next