9 svéd művész kiállítása (Műcsarnok, Budapest, 1986)

Utoljára 1972-ben ismerkedhetett meg a magyar közönség a svéd képzőművészettel. Ha átlapozzuk az 1­972-es kiállítás katalógusát, meglepetéssel tapasztalhatjuk, mennyire megváltozott szemléletünk az eltelt 14 év alatt. Csak utólag tudjuk eldönteni, vajon képes-e néhány kiválasztott művész munkája számot adni egy egész ország művészeti helyzetéről. A szelektálás időpontjától bizonyos távolságba kell kerülnünk, hogy megítéljünk egy adott korszakot. Számolnunk kell azzal is, hogy ítéletünk mindig kockázattal jár. Az akkori válogatás a hetvenes éveket idézi, ahogy ez a mostani kiállítás a mai svéd valóságot tükrözi. A kiállító művészek száma most is kilenc, de ez valójában véletlen egybeesés. A válogatásnál elsődleges célunk az volt, hogy minden művészt olyan részletesen mutassunk be, hogy mintegy személyes ismerőseinkké váljanak. Köszönetünket fejezzük ki Néray Katalinnak a svéd művészet iránt tanúsított őszinte érdeklődéséért, és fáradozá­sáért, valamint a harmonikus együttműködésért a kiállítás előkészítése során. Köszönet illeti Svenrobert Lund­­qvistet is, aki a kiállítás komisszárjaként az anyagot összeállította és megrendezte. Hálásak vagyunk Tord Lundnak, a stockholmi Moderna Museet fényképészének munkájáért is. Kjell Strandqvist, a M­NSKU elnöke

Next