Eisenmayer Tibor festőművész (Duna Galéria, Budapest, 1986)

Jó néhány éve már, még főiskolás korában figyeltem fel Eisenmayer Tiborra - erőteljes, vad képeket fes­tett. Egyértelmű volt, hogy a Vadak­at tekinti elődjé­nek, a magyarok közül pedig a Nyolcak festői és Ne­mes Lampért hatottak rá■ Ma, a neosauves divatjakor sikert is aratnának akkor festett képei. De nálunk is az időtájt inkább az avantgarde, a non figuráció ke­rült előtérbe, ezért nagyobb visszhang nélkül marad­tak figuratív képei. Később Eisenmayer is a non figuráció felé orientáló­dott, egyfajta robusztus, konstruktív absztrakció felé. Hatalmas festékpászmákból, hasábokból építette nagyméretű képeit. Korábbi harsogó palettája szűk­szavúvá vált. Legutóbbi képein ismét megjelent az emberalak - méghozzá művészete főmotívuma, a stilizált önarckép. Amolyan Veronika-kendő szerű kompozíciók, felsejtő­­dő arcvonások, festékvillanások. A monotípia fakturá­­lis izgalma mentődik át az olajkompozíciókra. Lázban égő tekintet, néhány vonal — a szüntelen önmarcan­goló önvizsgálat jelei. Nincs szó színtobzódásról, de mélyről jövő felvillanások, a világos alap és a meg­tört vonalak, foltok ideges ritmusa színélményt is ad­nak. Szigorú hangú művészet ez — nem ismer feloldozást, az alkotás kényszere feszíti. Expresszionizmus? Kétség­kívül az - de nem az iskolák nyelvén beszélve. Dr. NÉMETH LAJOS Arcok, ablakok XII. Arcok, ablakok XX. Arcok, ablakok XI. Arcok, ablakok XIX. 85-1970 CENERALART Dorogi Nyomda

Next