Eisenmayer Tibor festőművész (Duna Galéria, Budapest, 1986)
Jó néhány éve már, még főiskolás korában figyeltem fel Eisenmayer Tiborra - erőteljes, vad képeket festett. Egyértelmű volt, hogy a Vadakat tekinti elődjének, a magyarok közül pedig a Nyolcak festői és Nemes Lampért hatottak rá■ Ma, a neosauves divatjakor sikert is aratnának akkor festett képei. De nálunk is az időtájt inkább az avantgarde, a non figuráció került előtérbe, ezért nagyobb visszhang nélkül maradtak figuratív képei. Később Eisenmayer is a non figuráció felé orientálódott, egyfajta robusztus, konstruktív absztrakció felé. Hatalmas festékpászmákból, hasábokból építette nagyméretű képeit. Korábbi harsogó palettája szűkszavúvá vált. Legutóbbi képein ismét megjelent az emberalak - méghozzá művészete főmotívuma, a stilizált önarckép. Amolyan Veronika-kendő szerű kompozíciók, felsejtődő arcvonások, festékvillanások. A monotípia fakturális izgalma mentődik át az olajkompozíciókra. Lázban égő tekintet, néhány vonal — a szüntelen önmarcangoló önvizsgálat jelei. Nincs szó színtobzódásról, de mélyről jövő felvillanások, a világos alap és a megtört vonalak, foltok ideges ritmusa színélményt is adnak. Szigorú hangú művészet ez — nem ismer feloldozást, az alkotás kényszere feszíti. Expresszionizmus? Kétségkívül az - de nem az iskolák nyelvén beszélve. Dr. NÉMETH LAJOS Arcok, ablakok XII. Arcok, ablakok XX. Arcok, ablakok XI. Arcok, ablakok XIX. 85-1970 CENERALART Dorogi Nyomda