Gruber Béla festőművész emlékkiállítása (Pataky Galéria, Budapest, 1986)

GRUBER BÉLA 1936. február 23-án született ikergyermekként Budapesten. 1945-ben apja meghalt. 1946-ban a Nemzeti Segély­vidékre, Halasra küldte, majd 1949-től a Növénytermelési és Állattenyésztési Technikumba Kőszegre ment tanulni ikertestvérével együtt. Az első év végén otthagyta az iskolát. 1952 októberében az óbudai Hajógyárban kezdett dolgozni, ahol végül a dekorációs osztályon kötött ki. Közben szorgalmasan festett, rajzolt. A felvételi vizsgán másodszorra sikerült bejutnia a Képzőművészeti Főiskolára, ahol Kmetty János és Bernáth Aurél tanítványa volt. A nyarakat a füzesgyarmati és a hódmezővásárhelyi alkotótáborban töltötte. 1962-ben a Magyar Népköztársaság Képzőművészeti Alapja felvette tagjai közé. 1962 novemberében az önégető festés beteggé tette, kórházba, majd szanatóriumba került. 1963. szeptember 29-én halt meg. 1936-1963

Next