Koncz Béla festőművész gyűjteményes kiállítása (Ernst Múzeum, Budapest, 1986)
1925. március 13-án születtem Tápiószelén. Munkáscsaládból származom. 23 éves koromig vasesztergályosként dolgoztam a Diósgyőr-Vasgyárban. 1947-ben Budapestre jöttem, ekkor kerültem a Derkovits Kollégiumba. A Képzőművészeti Főiskolát 1953-ban végeztem el. Mestereim: Pór Bertalan, Domanovszky Endre, Barcsay Jenő voltak. A főiskola elvégzését követő években tájképeket, csendéleteket festettem. 1961-1972 között tanítottam Csepelen, a Szárcsa utcai Általános Iskolában. 1969-től a kubizmus és a konstruktív képépítés, majd a geometrikus szerkesztésmód jellemezte munkáimat. Meghatározó továbblépést eredményezett a nyári szünidők alatti vidéki tartózkodásom. A paraszti kultúra tárgyi emlékeivel itt kerültem közelségbe Cárom, saroglya, kerítés-kapu, gerenda). E formavilág alapján születtek meg (1971-től kezdődően) Hajnal, Gyász, Összetartozás c. képeim. Térkonstrukcióim, melyek 1975 óta foglalkoztatnak, egyetlen forma - a gerenda építőelem - felhasználásával jöttek létre. Kivitelezésük a legkülönbözőbb anyagokból megoldható. Alkalmazásuk külső-belső térben egyaránt lehetséges. Munkaprogramom következő lépése az Ipari világ sorozat kibontása volt (1976). Az ipari világ formáival építkezve hasznosítottam a paraszti és kézműves kultúra szerves építkezésmódjának a mai kor kifejezésére is alkalmazható tanulságait (formasokszorozás, több értelmű forma, több irányú visszatárgyiasulás, az emberre utaló arányrendszer). Ugyanakkor a mai élet ellentmondásainak, konfliktusainak kifejezésére ütköztettem ezeket a formákat, s a mozgást, a szakadatlan változást érzékeltető kompozíciókba szerveztem az alapelemeket. Ilyen előzmények után jutottam el a Mozgásjer sorozathoz, amely az Ipari világ II. kiemelt részletformáján alapszik. Nem mindegy, hogy a művészet eszközeivel alkotója mire vállalkozik: az értelmesebben szervezett, jobb közérzetet teremtő világ kimunkálására, vagy a gyorsan változó divatigények szapora kielégítésére. Ismeretes, hogy a képzőművészet az emberrel született legősibb nélkülözhetetlen közlési mód és ez ma is érvényes. Kifejezőerejének sajátos érzékenységére jellemző, hogy stílustól, irányzattól függetlenül értelmezhetően véleményt tud mondani koráról, társadalmáról, befogadójáról, de még alkotójáról is. Munkáimmal egy új közösségi művészet kibontakoztatásában kívánok részt vállalni. KONCZ BÉLA HAJNAL, 1970 AZ ERŐK I., 1971