Nagy Judit gobelin kiállítása (Dorottya utcai kiállítóterem, Budapest, 1986)
A „szövés = életmód" olvashattuk a VI., 1980-as, szombathelyi textilbiennálén, a Nagy Judit szőtte gobelinen ezt a - fiatalságához méltó - merész, kategorikus nyilatkozatot. Konceptuális magatartását még csak fokozta a gombostűvel feltűzött, vonalas irkalapra, iskolás betűkkel írt parlagias cédula, és a gobelinszövés ünnepélyességének gyökeres ellentéte. „A szövés életmódomat határozza meg - indokolta előbbi ars poeticáját Nagy Judit -, itt nem elég a gag, a gobelin rabszolgamunka. Amint világos van szövök, délben egy kis pihenőt tartok, aztán folytatom. Úgy napi hat órát dolgozom, de van, amikor tizenkettőt." (Szentigaz: bármikor telefonál az ember, ót mindig otthon találja.) Képtárgyai régebben kizárólag bogarak voltak. „A diploma után ültem a szobámban - emlékezik a művész - berepült egy lepke, nem bántottam, meghalt, felszúrtam a falra, aztán megszőttem. Nem vagyok amatőr biológus, csak érdekel ez a tudományág. Egy-egy kipreparált bogaras üvegdobozt kölcsön kapok és aztán megszövöm a bogarak portréját." Bogarait általában egy négyzetméteresre nagyítja faliképéin, s ha nem gobelinbe szövi őket, vagyis plaszticitásra vágyik, keményre tömött applikációkkal adja elő - ugyancsak a rovarvilágot. Képeinek címlistája majdhogynem szabadvers: Rózsabogár, Szarvasbogár, Góliátbogár, Bálványfalepke, Szender, Pávaszem, Madárlepke, Uránialepke, Legyek nagyestélyiben. A rovar-kép itt voltaképpen biológiai ábra, ám ez a szenvtelen előadás csakis az olyan rajztudással érhető el, mint a Nagy Judité. (Önálló értéket képviselnek a tárlat színesceruza rajzai, becsesebbek a gobelin makettjánál.) A színek eredetiek, az áttételt a fonal adja, ezért minden visszafogottabb, vagyis gobelin-tónusú. Az ismétlődő téma nem válik unalmassá, mert minden beállítás újabb és újabb variációt, mutációt hoz, más és más a kivágás. Más, ha egy bogár helyett kettő vagy három szerepel. Az applikált bogarak három dimenziójukkal hatalmasabbaknak látszanak, mint a gobelinen szereplő társaik. Látszik az állat árnyéka is, s némi színezést kap a háttér-alap, ez olykor nem más, mint az objet trouvé, például kimustrált asztalterítő. Nagy Judit a művészet még fel nem osztott világából keresett magának terrénumot. Ez a gazdátlan terület az élővilágba tartozik, ezt kutatta, amíg újat talált, talál benne. Hűvös valósága nem fokozza le természetrajzi tankönyvvé művészetét. Tudományos, inszektológiai nézőpontja a szűklátókörű tudós bogarászás magatartásának szatírája is egyúttal. Bogár — repül - (repül) - madár — (repül) - repülőgép - (repül) - léggömb. Gondolom, a fenti asszociációs sor szerint tágult a Nagy Judit-skála. Összetett kompozícióin szimultán ábrázolt mindenféle eleven, akár ember által készített repülőt, az ég madarait a gépmadarakkal szimbiózisban. S az égi táj mellé mellékszereplőként csak, belépett a földi tájkép is. A kékló hegyormok előtt dombhátak, völgyek, zöldelló fák, pirostetós falusi házak, templom, piros toronysisakkal. Akár egy biedermeier festményen, vagy a belőle deriválódott giccsképen: Nagy Judit jókedvű, szelíd iróniájának áttételével. Már csak egy lépés a fauna (közé sorolom a sárkányrepülőket, biplánokat, léggömböket, hasas léghajókat is), s megjelent a következő képelem, a flóra. Búzakalász, sárgálló kéve, gyümölcsök, akár közkeletű szimbólumok gyanánt. A művész új, legutóbbi - mindmáig tartó - gobelin, illetve rajzi ciklusa az eddigiek konklúziója. Madarak, továbbra is, páva, griffmadár is, de mintha nem egészen a nagy Brehm ábráinak korrekt átírásai volnának, hanem autochton, sosem-volt állatok ezek. Rekvizítumok még: virág arranzsman, girlandok, akantusz-levél indák, gyümölcsök, bőségszaru, serleg, váza, terített asztal. Föl-föltúnik a szántóföld tájképe még, de egyre több a centrális, szimmetrikus kompozíció. Brokátot imitáló bordűrbe foglalva. De ebből a szabályszerű, kínos rendből fölhangzik olykor egy trilla, mellbevág egy váratlan aperszü. Mondjuk, amikor az egyik madár éppenséggel kirepül a kompozícióból. A művész rajzban is, szövésben is rájátszik a gobelinre, mint olyanra, egyre ökonomikusabb a színkezelése, halkságával egyre ütőképesebb. Az irányzat ugyanaz, mint eddig, de mintha a kezdeti paródia, a persziflázs játéka lekopott volna, a csúfolódás előjele komolyra váltott. Ez a fejlődés Nagy Juditnál evolúciós, tempós, egyenletes, mint az óramutató járása. Mondtam az elején, hogy felségterületet keresett magának, de most már nem elégedett meg a gyarmatosítással, hanem ennek a területnek a szuverénje akart lenni. Lett. (Persze minden jó művész egyeduralkodó.) Él a művészettörténet örökségével, gazdaként merít a manierizmusból, barokkból, a biedermeierből, s az - ugyancsak historizáló - XIX. századi eklektikából. Posztmodern elméletieskedés nélkül - akarva-akaratlan - posztmodern. Makacs nosztalgiával egy határozott arcélú Nagy Judit-mitológiát fejlesztett ki magának. Ironizáló hajlama voltaképpen a régi, csakhogy még észrevétlenebb. Nincsenek „bemondásai", és ha vannak, sohasem tart előttük hatásszünetet. Ő úgy abszurd, mintha nem volna abszurd. FRANK JANOS "Weaving = Way of Life", this brave, worthy of one's youth, categoric statement was written in Judit Nagy's gobelin at the 6th Tapestry Biennial of Szombathely in 1980. Her conceptual behaviour was heightened by a rough slip of paper, a stickpin fixed the above massage written with school-like letters to the gobelin, which was diametrically opposed to the solemnity of gobelin weaving. Judit Nagy justified her ars poetic: "Weaving determines my way of life, gag is not enough in this case, making gobelins means working like slaves. I wave from broad daylight, I have a break at noon than I go on. I work generally six hours a day, however there are twelfe hours period, too." (No doubt: one calls her anytime on phone she's always at home.) Her objects in the gobelins were previously solely insects. She remembers: "I stood in my room when I got my degree and a butterfly flew in and died though I didn't hurt it, so I fastened it on the wall than I wove this motive. I'm not an amateur biologist but I am fond of this branch of sciences. From time to time I borrow some glass-cases from others and wave the portraits of the mounted insects." She usually enlarges the insects for one square metre and either weaves them into the gobelins or makes them spatial by stuffing the material stiff. The title-list of her works is nearly a free verse: Goldsmith-beetle, Lucanus, Goliath-beetle, Ailanthus-butterfly, Sphinx-moth, Peacock-butterfly, Bird-butterfly, Uranium-butterfly, Flies in Full Evening Dress. Actually, the portraits of the insects are biological illustrations but this kind of dispassionate manner of weaving can only be reached with that sort of draughtmanship as Judit Nagy's knowledge of drawing. Her colour pencil drawings represent individual value, they are more precious than her maquettes.) The colours are original, the "transmission" arises from the threads so everything seems to be paler than in reality, I mean they are characteristic of gobelin tone. The repeating motives do not become boring because every composition offers a newer, a further variation or mutation, the cutting is different in each case. The effect of two or three insects is quite different than that of only one. The applied insects seem to be larger in size than their "companions" in the gobelins because of the three-dimensional execution. The shadow of the animal can also be seen and the basis of the background is coloured in a way, this is occasionally nothing else but an objet trouvé, e.g. a superannuate table-cloth. Judit Nagy looked for a territory in the still undivided land of art. This unowned part belongs to biology, she hunted for and fortunately found something new for artists in that land. The cool reality of her works does not degrade her art a school-book of natural history. Her works are the entomological point of wiev of the narrow-minded scientific bug-hunting the satire of this kind of behaviour, too. Insect - (flies) - bird - (flies) - airplane - (flies) - balloon - (flies). I think, the scale of Judit Nagy became wider according to the above associative line. In her complex compositions she simultaneously represented all sort of living creatures: birds of the sky and man-made planes in a certain symbiosis. Besides the celestial landscape the earthy landscape appeared as a second fiddler. There are ridges of hills, valleys, verdant trees, red-roof village houses, a church with red helm roof before the looming crests. Just like in a Biedermeier painting or in a gaudy picture derived from it: with Judit Nagy's cheerful, sober irony. The whole fauna is just one step (I place among them the gliders, balloons, big-bellied airships, biplanes too), and the next element of the painting the flora. Ear of wheat, yellowish sheaf, fruits quite like symbols of current use. The recent - still lasting - cycle of gobelins and drawings is the conclusion of the foregoing. Birds, peacock, griffon in the future too but they do not seem the correct "transcriptions" of Brehm's illustrations now, for they are autochton, imaginary animals. The further requisites: flower-arrangement, garlands, trailers of acanthus leaves, fruits, horn of plenty, goblet, vase, spread table. The plough-land appears rarely but there are more and more central, symmetrical compositions. They are involved in fringe imitating brocade. Nevertheless, a trill comes, an unexpected "aperçu" parts from this regular, meticulous order. Let's say, one of the birds fly from the composition out. The artist - both in the drawings and weavings - use the possibilities of the gobelin, her treatment of colours is more economic; the works are more hard-hitting in a low voice. The tendecy reminds the former one but they seem as if the early parody had worn off the works, the persiflage, the foretoken of raillery changed sincere. Nagy Judit's development is evolutionary, deliberate, steady just like the motion of the watch. I told at the beginning that sh« searched for a territory for herself, but she has not satisfied with colonization but she has wanted to become a sovereign artist of that land. And she became. (Certainly, all the oustanding artists want to