Tóth Sándor textiltervező iparművész gyűjteményes kiállítása (Ernst Múzeum, Budapest, 1986)
Ritka manapság a férfi a textiltervező művészetben - mint Tóth -, pedig a takácsok férfiak voltak. A műtárgy persze független alkotójának nemétől, de Tóth Sándor textilműveinek, igenis jellemvonása a maszkulin, holott sohasem túljátszottan rusztikus. A művész hét évig gyári tervező volt, késve, de annál éhesebben fogott önálló munkához. Olvashatjuk életrajzában, hogy már első próbálkozására a szombathelyi, rá egy évre pedig a Lausanne-i biennálén szerepelt. „Amikor — mondta egy évtizede - gyárban dolgoztam, rájöttem, hogy a természetes lennek sok színe van: bézs (vagyis beige: szürkés-sárga, homokszín), zöldes és egészen nyers. Alföldi vagyok, egyszerre megvilágosodott előttem, hogy a puszta is bézs, sőt, ha jobban megnézem, az is színes tulajdonképpen. Ha sík kárpit helyett formát csinálok, csakis színtelenül tudom elképzelni. Megpróbáltam: abban a pillanatban, amikor színt használok, a formám elveszti az erejét. Jó példák nekem azok a tárgyak, amiket a parasztok csinálnak szalmából az aratáskor, feszületet, figurát stb. Ezek is színtelen plasztikák." Anyaga tehát a nyers testetlen len, kender juta, szizál (sisal, agave sisaliane, Mexikóban őshonos növény, spárga anyag). Színek helyett rokonértelmű árnyalatokkal, szövés-, vagy fonásbeli fakturális nyelvjárások alig hallható, mégis széles oktávokra képes, hangján szólal meg. Máskor a negatív formákkal, vagyis a háló áttörtségével motivál. Ennek a par excellence textilesnek tradíció tisztelete együtt jár a hagyományokkal való gyökeres szakítással. Faliképeinek a konstruktivitás az alapja, hiszen a szó szoros értelmében építi őket. (Néha elfelejtjük, hogy a szövet is úgy épül soronként a szövőszéken, mint a falazat téglákból.) Az önkéntes monokrómia hosszú korszaka után várható volt, hogy egyszerre mégiscsak kiszínesednek Tóth textiljei, s lám, a nyers pamut láncfonalat már piros, zöld vetülék (mint ő nevezi: sugár) keresztezi, eljut egészen a ready-madeig, amikor, régi, kommersz, gépi gobelint („az anyósom használta lábtörlőnek” - mondja) illeszt szövetébe, mellyel az ő koordináta rendszerébe váratlan effektusokat nyújt, még a décollage-t is. Ezeknek a textilképeknek az indítása a szervetlen, vagy a szerves természet, de a metafora Tóthnál annyira távoleső, hogy inkább asszociatív absztratnak jelölném irányzatát. Meg népi szürrealistának is, az ő mitológiája nincs ellentétben az előbbi mondatommal. Minden ráérzése mellett eredendően intellektuális művész. Művészettörténeti kategória már a hetvenes évek textilforradalma, ennek második lépése volt a tértextil. A három dimenziós, a textil szobor, textil-plasztika, objekt. Tóth testestől-lelkestől részt vett ebben a mozgalomban. Térformái forgástestek, mint az esztergályozott fa, hasonlatként a balusztert, vagy a kuglibabát is említeném; úgy csinálja őket, mint ahogy kosarat fonnak, vagy építik az ősi rakott kerámia agyagkígyóját. Csigavonalban alulról fölfelé. A harmadik fölállása a függesztett plasztika, sodrott kötelekből, vagy kötélnyalábokból font, illesztett objektjei, ahol a föld vonzóereje ellenkező irányban, ugyanolyan értékű tényező, mint a kosár-, hasépítés volt előbb. A függőleges tendenciák mellett a horizontális ugyancsak izgatja a művészt, s máris más plasztikai tartalmat nyer vele. A szigorú geometriát enyhítette később Tóth, újabb, tágabb variációkat kínálva. Formái tulajdonképpen falusi házi eszközökre, utenziliákra, használati tárgyakra utalnak, ezekben az elvont plasztikákban - akár faliszőnyegeiben - csak halvány a képzettársítás, hát még amikor a méhkaptár kétágú amorf kövületté szublimálódik. Rokonai ezek a tárgyak Schéner Mihály fa-plasztikáinak, csak ellenkező előjellel. A humornak, iróniának Tóthnál nincs helye, művészetben ő nem ismer tréfát. A szombathelyi minitextil, vagy a „Textil textil nélkül" kiállításait abszolút hallással appercipiálta Tóth. Például a Szövött csővel, melynek műleírását pótolja a címe. Igenám, de itt már textil sincsen a csövet nem fonalból, hanem vékony vörösrézdrótból, gyengeáramú vezetékből szőtte. Ha valaki stílustörésre gyanakodnék, gondoljon arra, hogy a francia mind a fonalat, mind a huzalt úgy mondja : fi. A Tóth-féle plasztika, hol katonásan snájdíg, hol meg elengedett, laza, mozgalmas, borzas; mindig szerzője szándékának, indulatának megfelelően. A síkszövés, a szövött relief, a szövött plasztika után újabb műnembe, a legteljesebb síkba lépett vissza Tóth: a rajzba. Rajza adekvát textilműveivel. Nem konzervatív módon, hogy tervet készítene, kartont, makettet rajzolna, s azután sző. Nem, a rajza a tradicionális folyamat reciprokjának eredménye. Vagyis: improvizálva sző, s amikor elkészült vele, lerajzolja. Előbb van a mű, aztán a partitúra. Ez a rajz látszólag a textil mása, mégis telve van a rögtönzés üdeségével, s egyéb - nézzük meg együtt - rejtett értékével. Tóth tollkezelésével dualista lapot hozott, holott az eredeti mű is többértelmű volt már. Rajta ugyanannak magasabb hatványa. Nem kiegészítő Studium a Tóthgrafika. Sokan kérdezték honnan kapott már jelentékeny textiles pálya után impulzust a rajzolásra? Egyszerűen. Amikor 1977-ben az ES-be interjút készítettem vele, reprodukálni szerettem volna főművét a Törést, de a legjobb, tónusos fotó sem „jött volna ki” magasnyomással, a rotációs papíron. Kínomban azt mondtam a művésznek: tudsz rajzolni, rajztanár is vagy, csinálj a kötélplasztikádról egy fekete-fehér, vonalas tollrajzot, fototipia eljárással remek lesz az újságkép. Nagy félve fogott a munkához — a keze már nem félt. Azóta létezik grafikus Tóth Sándor is. Úgy érzem, hogy most élhetek az előszó-szerző helyzeti energiájával, és meggyászoljam a fenti Törés című művet. Egy franciországi vándorkiállításon - bár az ottani állandó meghívó állandó emblémája volt a Törés eltűnt. (Elveszett? Ellopták? Remélem.) Replikát már nem készíthet belőle mestere, ilyen anyagot most nem tud szerezni. In memóriám: Törés, 1976, szizál, kender, 200x07 cm. Méret adataival is elüt a plasztika világától. Pedig egyszerű sárgás-szürke szizál kötélnyaláb, melyet szürke kenderfonalból tekert gyűrűkkel fogott össze a művész. Aztán éles késsel belemetszett a kötélcsomóba, mikoris a feszítésből fölszabadult szálak kipattantak, gazdátlanná váltak. Féktelenül szabaddá. A Törés nemcsak cím, akció is. Egy folyamat filmjének, mintegy állókép kockája, Frank János TOTEM/TOTEM, 1974