Zsuga Sándor festőművész kiállítása (Dési Huber Terem, Veszprém, 1986)

Nánáson születtem, egy alföldi hajdúvárosban, 1950-ben. Iskoláim elvégzése után hagytam ott szülőföldemet, s Budapestre költöztem. Dolgoztam, tanultam. Voltam segédmunkás az ácsoknál, homok­ ember a Képzőművészeti Kivitelező Vállalatnál, aztán fazekas, majd matróz egy dunai hajón, végül kertész és tetőszigetelő. Jártam az „élet iskoláját”. Mindezek közben szobrászkodtam, rajzoltam, festettem, készül­tem későbbi hivatásomra. A mesterség alapjait a Czene családnál tanultam meg — nekik köszönhetem a legtöbbet. Kapcsolatunk másfél évtizedét máig sem kezdte ki az idő. 1977-ben vettek fel a Képzőművészeti Alap festő tagjának. Azóta vagyok „profi”... Megelégelve a fővárosi „légkört”, még abban az évben visszaköltöztem az Alföldre. Jelenleg Kecskeméten lakom. Fontosabb kiállításaim: 1979. Párizs 1980. Leninváros 1982. Kecskemét 1983. Kisújszállás 1984. Hódmezővásárhely, Tornyai János Múzeum 1984. Kaposvár 1985. Budapest 1978-tól szerepelek a Hódmezővásárhelyi Őszi Tárlaton és a Szegedi Nyári Tárlaton. Nem hivatkoznék arra, ha nem lenne igaz, hogy gyermek- és ifjúkorom lég­köre hagyta bennem azt a mély nyomot, amelyet ma az ecset segítségével pró­bálok újra meg újra felidézni. Valóban — ösztönösen tiszteltem, s tisztelem a természetet, félelemmel és nem kevés csodálattal figyeltem az alföldi ember, a tanya világát. S a tanya — amely tulajdonképpen abszurditás, hiszen a szabad, nyílt térben sajátos bezártságával az élet egy valós síkjának gátja is lesz — úgy tűnik, már vég­képp behálózza mindennapjaimat. Nem érzem mégsem azt, hogy ezáltal magam is „leragadnék” konkrét ábrázolásánál. Igyekezetemmel úrrá szeretnék lenni a rossz­­értelembe vett lokálpatriotizmuson, s képeimen a sok emberre jellemző „remény­telen elvágyódás” általánosságát próbálom megjeleníteni. Képeimen az ember és a természet — illetve a magam viszonya és kritikája a ter­mészethez — mindig főszerepet kap. Szeretném tudni, hogy mások képesek-e átvenni, felismerni „közleményeimet” , szociográfikus hangulatelemeket em­lékeikkel ütköztetni, kulturális autonómiájukkal a magukévá tenni. Önmagamnak már megadtam a választ festményeimmel. Legfontosabb tapasztalatom ez: a termé­szettel nem leigázva s kihasználva azt, hanem egyenrangú társként kell együtt élnünk — amíg tehetjük. Zsuga Sándor A KÉPCSARNOK MEGHÍVJA ÖNT ZSUGA SÁNDOR FESTŐMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSÁNAK ÜNNEPÉLYES MEGNYITÁSÁRA 1986. ÁPRILIS 17-ÉN CSÜTÖRTÖKÖN DÉLUTÁN 5 ÓRÁRA MEGNYITJA: ERDÉLYI GYÖRGY FŐSZERKESZTŐ MEGTEKINTHETŐ: 1986. ÁPRILIS 17-26. DÉSI HUBER TEREM VESZPRÉM, KOSSUTH L. U. 8.

Next