Debrecen anno … I. A Kossuth tér múltja (Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum, 1987)
„Debrecen anno ...” kiállítássorozatunk szorosan kapcsolódik ahhoz a programhoz, amelyet a Déri Múzeum évek óta folytat (Debrecen 1770— 1870, Régi debreceni városképek, Debrecen 625 éve város, Régi debreceni családi portrék, Izsó Miklós és az Emlékkert Társulat című kiállítások, konferenciák, a Medgyessy Múzeum városszépítészeti, műemléki előadásai, kamaratárlatai). Meggyőződésünk, hogy szükséges lenne egy „Debrecen anno...” című album, amely a régi városképek (festmények, rajzok, metszetek, fényképek, képeslapok, leporellók) mellett bemutatná a családi és közéleti arcmásokat, régi korok embereit és környezetét. Ez a kiadvány kiegészítené az illusztrációkban oly szegény városmonográfiát, ill. annak képkötete lenne. Addig is, míg erre sor kerül, a múzeum szerény kiállításaival és kiadványaival vállalkozik valami hasonlóra. Célunk a múzeumi raktárban, de a családi szekrényekben, fiókokban, albumokban szunnyadó anyag megmozgatása, közkinccsé tétele. A Déri Múzeum ugyan gazdag anyaggal rendelkezik, de a kiegészítő ősfotókat, képeslapokat, leporellókat szívesen fogadjuk erre a Medgyessy Múzeumban rendezendő sorozatra és a Déri Múzeumban júniusban nyíló régi családi fényképkiállításra is. Tervünk az, hogy utcáról utcára, térről térre mutassuk be a város régi képét, először a központot, a Nagytemplom előtti egykori Piacteret, a fórumot, majd a régi Egyház-teret s a Piac utca (mai Vörös Hadsereg útja) részleteit. A Piac utca mindig ilyen széles volt, zavartalan rálátást biztosított a Szent András templomra, majd a Nagytemplomra, amelyet Móricz Zsigmond hortobágyi bikához, Oláh Gábor hatalmas termetű cívishez hasonlított. Kevésbé tetszett író elődjüknek, Kazinczy Ferencnek, aki szinte minden alkalommal kritizálta a cívis várost. Egyik kemény vélekedése után ezt írta 1807-ben az épülő templomról: „Midőn most a Városháza előtt a nagy Templom felé elindultam s azt a gyönyörű Janicus oszloprendet s a már emelkedni kezdő frontot megláttam, szinte elszégyelltem magamat egykori ítéletem miatt. De közelebbre jutván a templomhoz s meglátván, hogy azok az igen szép oszlopok be tapasztattak a falba és a Tiszt. Földvári Ur lakásánál azt látván, hogy a kapu mellett egy felől illyen betapasztott gömbölyded oszlop, másfelől lapos rezének állanak, kéntelen valók visszarogyni előbbi állításomba. Bár csak már a két keskeny oldalon hagytak volna egyformákat! A párkány (Gesims) sem itt, sem kivált a Kollégium épületén nincst az épület magasságához és nagyságához arányozva, és ez nagy kár. ..” — „Bár csak többé Debreczeni s Váradi kőmívesekkel ne tétetnének rajzolatokat.” Tudvalevő, hogy Péchy Mihály terveit erősen megváltoztatták, erre célzott Kazinczy, aki jó kapcsolatban volt Péchy Imre református kollégiumbeli főgondnokkal, s ennek révén Péchy Mihály érdekeit védte a „debreczeni és váradi kőmívesekkel” szemben. A Nagytemplom előtti téren húzódott a sár, a kátyú ellen védő nagyhíd (ezt Ferdinand von Philipstuhl akvarellje mutatja be), majd a nagykút, a piac, később a Kossuth-szobor. A tér rendezését már az 1860-as években felvetette az Emlékkert Társulat, de az igazi megoldás csak 1914-re született meg. A tér összhangját, szépségét a por, a piaci piszok, valamint a kilátást erősen zavaró Piacz utcai Steincinger ház zavarta meg. A rút kis ház kisajátítását már 1868-ban kezdeményezték, mert akadályozta „az általános szépítészeti vonal” kialakítását. Nagy sajtóvita után 1913-ban bontották le, a Kossuth-szobor terének rendezése során. Sajnálatos az, hogy nem maradt meg Haranghy György „Délibábok hazája” című filmje, amely 1901-ben készült s a Hortobágy mellett bemutatta a főteret is. A Kálvin tér végének és a Piac utca elejének copf, klasszicista és eklektikus házai sorába jól illeszkedett az 1893-ban felépült Kereskedelmi Akadémia és Felsőbb Kereskedelmi Fiúiskola. Tervezője Gerster Kálmán volt. A másik oldalon klasszicista és romantikus stílusú kis házak tapadtak egymáshoz. Kiemelkedő értékű volt a 9. szám alatti emeletes ház, amelyet Vecsey Imre épített 1860 körül. Farkas Ferenc vasnagykereskedő, zenedealapító lakóháza volt ez s udvarán épült fel 1864-ben, ugyancsak Vecsey tervei alapján, a város első fényirdája. E háztól pár méterre állt a roskatag, toldozott-foldozott, a 17. századtól folyton nagyobbított Arany Bika fogadó, amelynek dísztermét 1874-ben Landes és Thiessen festette ki. 1876-ban tarthatatlan lett a helyzet, hiszen a másik fogadó, a Fehér ló szálló vármegyei székhely lett, a vendégforgalom pedig nőtt. A város közgyűlése megvásárolta a szomszédos Farkas Károly- és Thegze-féle telket s a három telken épült fel. Steindl Imre tervei alapján az új, fényes Aranybika szálló 1882-ben Az egyemeletes szálloda homlokzatát szobrok, dísztermét dekoratív falfestmények borították, nem tudni, kinek a munkái. Mint Zoltai Lajos cikkéből (Debreceni Ellenőr, 1893. nov. 29.) megtudjuk: 1892 nyarán leégett a redout épület födéme, füst borította a falfestményeket. Szerencsére nem volt gond: a városban tartózkodott (a Kereskedelmi Akadémia freskóit festette) Mirkovszky Géza, aki október 2-án mutatta be terveit s november végén már nagyrészt el is készítette az 54 képből álló ciklust, karácsonyra pedig minden munkával készen lett. A freskók 1913-ban semmisültek meg, amikor lebontották Steindl Imre szálló épületét, hogy felépítsék az újat. Nem volt szerencsésebb a Piac utca eleje, az 1—9. és a 2—4. számú ház sem. Ezeket 1960—1980 között bontották le, hogy helyt adjanak a Bika legújabb szárnyának, egy modern lakóépületnek és áruháznak, valamint a Kálvin téri üzletközpontnak. Legjobban fájlaljuk a Kálvin tér 3. szám alatti késő copf stílusban épült házat, valamint a Vörös Hadsereg útja 9. szám alatti, már említett romantikus épületet, amelynek leírását és fotóját Balogh István Debrecen című könyve (Bp. 1955) őrzi. Aki kíváncsi a régi épületek és freskók sorsára, az olvassa el Balogh István könyvét, Móricz Pál írásait a Magyar sirató című könyvben és a Vasárnapi Ujság 1913. ápr. 15-i számában). Balassa Sándor: Az Aranybika szálló története (Debrecen, 1959) című könyvét, a Debreceni Képes Kalendárium 1904-es évfolyamában olvasható cikket s természetesen Sápi Lajos: Debrecen település- és építéstörténete című könyvét. Írásaikból sokat tanulhatunk. Rajtuk kívül köszönet jár dr. Somlyai Józsefnek, aki régi újságok híreire hívta fel a figyelmet, valamint dr. Pethő Károlynak, aki a Mirkovszky-vázlatok és dokumentumok megszerzésében működött közre. Az ő segítségével kerülhetnek most közönség elé Mirkovszky akvarelljei s így kiállításunk tulajdonképpen Mirkovszky emlékkiállítás is (1899 után az első!). Sz. Kürti Katalin