Húber András kiállítása (Fészek Klub, Herman Terem, 1987)
KONRAD LORENZ: összehasonlító magatartás-kutatás. Gondolat, 1995. isovisi old. Alakérzékelő képességünk tud valamit, amire az öröklött kiváltó mechanizmus nem képes: nevezetesen, szelektíven tud összetett minőségekre reagálni. Nagyon egyszerű, alapvetően fontos és megbízható szabály a következő: ha a szervezet durván utánzoti kulcsingerekre reagál, akkor ebben az OKM működését kell feltételeznünk. Ezzel szemben, ha a biológiaival adekvát szituációt olyan híven kell utánoznunk, ahogy az mesterséges utánzatokkal aligha lehetséges, akkor jogos a következtetés, hogy a szóban forgó magatartást valamely bonyolult alakzat tanulással elsajátított értékelés váltja ki. E szabály érvényességét valamikor A. Seitz következő kísérlete tette számomra egyértelművé . .. Seitz megpróbálta a vetélkedő küzdelem magatartása mellett az udvarlást is kiváltani. Minthogy durván egyszerűsített utánzatokkal nem ért el sikert, igyekezett egyre finomabb és pontosabb Astatotilapia-nőstény-utánzatokat előállítani. Végül fixált nőstényekről átlátszó paraffinból kiöntött másolatokat készített, s ezeket átlátszó celluloid uszonyokkal szerelte fel, majd alumínium porral beszórta, s így az utánzatok ezüstösen csillogóvá váltak. Az ilyen készítmények akváriumban nylonszálra felfüggesztve jó néhány emberi szemlélőt is becsaptak, nem így az azonos fajba tartozó hímet... Így hát Seitz arra a következtetésre jutott, hogy a nősténnyel szemben mutatott reakció tanulással szerzett alakérzékelésen kell nyugodjék. Én magam erről egyáltalán nem voltam meggyőződve ... Ezért nem tanácsoltam Seitznek, hogy végezze el a tapasztalatszerzés lehetőségével való elzárással történő nevelés nehezen kivitelezhető kísérletét. Az utódaikat szájukban kiköltő halak esetében a kísérlet technikailag nehéz, mivel az ikrákat a nőstény szájában a lélegzéskor felvett és leadott víz állandóan keveri. Ha mesterségesen akarjuk az ikrákat keltetni, el kell érjük, hogy azok egy felfelé irányított vízsugár tetején táncoljanak. A kutatói türelem nem hátrált meg a feladat elől, és Seitz megépített egy olyan készüléket, amely a fenti követelményeknek megfelelt. Mikor ezzel a módszerrel végre sikerült neki összesen öt hímet a teljes érettségig felnevelni, hozzákezdett jelenlétemben az első, számomra felejthetetlen kísérlethez. El akarván kerülni, hogy már az első kísérlet az alkalmazott utánzat bizonyos jellegzetességei irányában idomítólag hasson, azzal kezdte kísérletét, hogy az alkalmazott utánzat bizonyos jellegzetességei irányában idomítólag hasson, azzal kezdte kísérletét, hogy az elképzelhető legegyszerűbb tárgyat, egy szürke, gyurmából készült golyócskát kínált fel a kísérleti hímnek oly módon, hogy a golyócskákat vékony üvegbotra szúrta és az állat előtt mozgatta... Egészen elámultam, hogy a hal, amely a kísérlet kezdetéig egyáltalán semmilyen mozgó tárgyat nem láthatott életében, széltében és hosszában csíkozott színrejtő rétegeit elvesztve, kékes fényben kezdett villódzni, uszonyait és kopoltyúmembránját felfelé merevítette, széltében helyezkedett el az utánzattal szemben és a következő pillanatban mintegy kirobbanva, a legnagyobb intenzitással udvarolni kezdett. Valóban el sem tudtam addig képzelni, hogy az alak felismerése a halak fejlődési szintjén ilyen döntő szerepet játsszon. BIO-KONSTRUKTIVIZMUS KERESZTÚTON: A TERMÉSZETI FORMÁK TERMÉKENYÍTŐ FORRÁSA A századvégen járunk. A modern művészet már minden ritkaságot felfedezett és kiárusított, a művészettörténet már minden szeszélyt normává emelt. A művészeti tömegtermelés következtében a formák ismétlődésének, a stílusok váltakozásának egyre kínosabb a redundanciája Létrejött egy olyan metaművészet, amely más, korábbi művek reflexiója, olvasata. A Kunstfórumban 1956 novemberében meghirdetett újgeometria — a századvég művészeti pluralizmusának egyik hatékony törekvése — úgy tűnik, a tiszta irányok vérszegénysége ellen küzd. Ismerjük a 70-es évek intermediális kísérleteit: a festészet, szobrászat, iparművészet, építészet, előadóművészet, film határterületein született furcsa, Gesamtkunstwerk-jellegű alkotásokat. Most mintha a korábban csak egynemű formajegyekkel dolgozó konstruktivizmus válna képlékeny, nyitott közeggé a megújulás és szintéziskeresés érdekében. A stílusok érintkezésig területeinél keletkező köztesben a merev stílushatárok feloldódásával a különféle artikulációs módok összeforrnak egy, a dogmatikus geometriánál jelentésgazdagabb, eklektikus, kváziegységgé. Huber András a magyar neokonstruktivista művészek: Bak Imre, Fajó János, Csiky Tibor rendkívüli szemléleti tudatosságé és az újításhoz kapcsolódó magatartási értékeket képviselő környezetében tanítványkodott. Ennek a társulatnak a tiszta geometrikus absztrakció az eszménye. Ez a gondolkodás, a formailag rendezett ideális formavilág — ahogy ez Moholy-Nagy László életművében és pedagógiájában végigkövethető, a festészettől, a szobrászattól, a fotóig és a filmig az egész vizuális kultúrában, működőképes építőköveket ad. Bakék erre az elvi alapra építik fel szuverén művészi világukat. # , , Növendékeik — ha a fiatalabb művészek hozzájuk vonzódó, nem hivatalos oktatási keretek között hozzájuk kapcsolódó baráti köre egyáltalán így nevezhető — (pl. Nádler Tibor vagy Herstesz Gábor) — a pop art és a koncept art tanulságait is magukévá téve, az egzakt formarendszert és funkcionális gondolkodást az ipari tárgyak valóságosabb világával konfrontálók. De ez a reálisabb anyagi megjelenés is a kemény mértéknek a visszfénye. Ha túllépünk a szigorú értelemben vett kis neokonstruktivista körön, Vilt Tibor életművében jelentkezik történelmi perspektívában a geometria, mint az emberi lényeg elgépiesedésének és eltömegesedésének tendenciája. (Ha Gropius lakógépére gondolunk, ez bár a mára megvalósult következményekre akkor még senki sem gondolhatott.) A fiatalok közül Trombitás Tamás (szintén a geotermikus alapelemekből kiindulva) épített fel a jellegzetes kelet-európai nehézipari környezetnek és fizikai munkakultúrának megfelelő hiteles plasztikai képletet. Ennek az ipari urbanizációs és tárgyi környezetnek a totalitárius volta, mindenre kiterjedő nyomása szinte lehetetlenné teszi, hogy szabálytalan, még nem sztenderdizált formák jöjjenek létre. Egy járt út kínálkozik, a másik ágból — amit a geometriával szemben organikus formanyelvnek nevezett el a rendszerező igyekezet. — Mondjuk a közelmúltból Jakovits József biológiai szürrealizmusát említeném, vagy a középgeneráció tagjai közül Samu Géza nevét, akinek barátságát Húber András magáénak vallja, s hatását munkásságára nem tagadja. A legközelebb mégis egy építész, Csete György organikus építészeti világa áll Húber András szobrászatához, ha mindenáron rokonítani akarnám. Húber Andrástizenöt évig vasöntödében dolgozott) kilépve a tanítványi szerepből, ma igen ritka, nem-epigon szobrászi formanyelvet alakított ki, amely az én meglátásom szerint nagyon is beleillik a művészet mai, aktuális útkeresésének folyamatába (amelyet azonban ma még talán könnyebb negatívumok alapján jellemezni, mint közvetlenül meghatározni). A posztmodern festészet — Nádler Istvánra gondolok, de Bak Imrére is jellemző ez: felrobbantja a túlszabályzott képstruktúrát, hogy új formaképződményekhez jusson. Huber András más módszerrel él: elkerüli a meghatározott jelentésre utaló sztereotip formákat. Kisplasztikái (általában 25—130 cm közötti méretűek) munkái nem ábrázoló jellegűek, nem szimbolikusok. A megszokott értelemben nem jelek. Valahol másutt kell tehát keresnünk a jelentésüket. Ha a műanyag világra és az elektronikus kommunikációra gondolunk, amely művelt nyugati kortársainknak meghatározza életkörülményeit és vizuális környezetét, bizonyos, hogy valami primitív, archaikus természeti vonás a szembeötlő az általa készített objektumokon. A formavilág a természeti formákból ered, a szürreális kapcsolatokat létrehozó képzelet segítségével, biomorf karakterű és az ösztönbirodalom titokzatos ősélményei felé vezet. Az általa készített plasztikáknak két alaptípusa van: az egyik tárgycsoport engem valamiképpen furcsa, félbemaradt diszfunkcionális hangszerekre, vagy fegyverekre, szerszámokra emlékeztet. A másik csoport összetettebb struktúrájú, bio-minimal art, vagy bio-konstruktivista építményekből áll. Legtöbbször fát használ, a faragott ágakból, gallyakból, az egyszerű csapolással, kötözéssel létrehozott szerkezetekhez sípok, billentyűk, tüskék, fogak kapcsolódnak. A tárgyak megmunkálása kissé esztétizáló. A modern ipari tárgyakkal szemben sokkal inkább a tradicionális kézműves megmunkálásához állnak közel. Felidéznek valamit a népi mesterségekből, sőt az erdőt-mezőt járó ember önmaga számára alkotó, faragó, díszítő mentalitásából egyszerű művességéből. Ugyanakkor ezek a tárgyak nem díszítettek, nem ornamentikusak. Teljesen puritánok. Napnál világosabb, hogy a nonfiguratív szobrászat anyatején nevelkedett ez a szobrászat, ám ettől visszalépett egy lépést a természet felé. Itt jött létre az a "köztes terület", az a különös eklektikus formanyelv, mely Húber András biomorf, bio-konstruktivista szobrászatára jellemző. Ez a biológia azonban nem bontakozik ki, nem virágzik. Mintha a halál játszana a billentyűkön és húrokon. Pszeudó. A formaalkotás mindig megáll félúton, a tiszta esztétikai funkció hangsúlyozza. A "tiszta esztétikai" pedig a halál szinonimája. Számomra kevésbé ezek a dísztárgyakra emlékeztető plasztikák a meggyőzőek. Inkább azok a géppel, lágy anyagokkal bebugyolált szerkezetei, amelyek a struktúra és a borítás viszonyáról szólnak, egy biológiai funkcionalizmus lehetőségéről. Ágakból, sárból tapasztott részekre, barlangra, jászolra emlékeztetnek, s természetesebb élettérnek tűnnek számomra, mint bármely egzakt geometrikus térelképzelés. GYETVAI ÁGNES, 1987 március