Somogyi-Soma László festőművész kiállítása (Mednyánszky Terem, Budapest, 1987)
Somogyi László új tárlata születésének kerekszámú jubileumi évében nyílik és megint csak számot ad arról, hogy a festőművésznek se könnyű választ találni az élet nap nap után felmerülő fogas kérdéseire. Mert végül a világhelyzet még akkor is hat ki-ki személyes sorsára, ha a művész esetleg az ars privatissima eszményeihez ragaszkodna; nem kell labilis idegzetűnek lenni ahhoz, hogy a lét és nemlét közös és egyéni vonatkozásai a legféltékenyebben őrzött magánszférában is nyugtalanságot keltsenek. Pedig hát Somogyi-Soma László a legérzékenyebb kedélyű és árnyaltan érvelő tehetségek közé tartozik, olyan valaki, akit nem hagy közömbösen az írott szó, a szokatlan esemény, a zengő érc és pengő cimbalom, a látvány és a látomás, semmi, ami akár vak véletlenre, akár örök törvényekre utal. Minden jelenségben, az emberi elme valahány megnyilatkozásában megtalálja a változások, a változások megmásíthatatlan mozgástörvényeit, az aktuális és az időtlenség lényegét. Különös képessége van arra, hogy a tényekből, a történésekből már megismerésük, észlelésük pillanatától átvitt értelmű következtetéseket vonjon le, olyan üzenetet kapjon általuk, ami megnyilatkozásra, vallomástételre készteti őt. A színek, jelek szerint elégikusan, töprengő elrévüléssel jeleníti meg közlendőit, mintha belátta volna, hogy az emberiségen úgyse lehet segíteni, nem hagyja magát megváltani. Műveinek alapos tanulmányozása mégis meggyőz afelől, hogy a végső elvek érintésekor nem mond le a racionális rendteremtés igényéről. Szakmai józansága, a műgond dolgában érvényesülő alkati szigora összeférhetetlen a borúlátással, mert mind a szerkezetes előadásmód hivatott képviselője, a megzavarhatatlan vizuális logika kimunkálójának tekinthető. Törékeny bolyogja ugyan azt sejteti, hogy a felhalmozódott társadalmi feszültségek robbanással fenyegetik glóbuszunkat, de a belátás talán elvezet az egyetemes harmónia kialakításáig. A művész maga is a kálváriák útját járja, egyik rajza szerint a festőállvány az ő keresztje, ám tudjuk a Szent Könyvből, hogy az Ember Fiának a küldetését a golgota nem tudja kudarcra kárhoztatni. Krisztus Pesten című kompozíciója azt tanúsítja, hogy nem mindenki fordít hátat a szeretet szószólójának, s a júdáspénz vázában,a bravúrosan megfestett csendélet megbocsátást hirdet még a besúgónak is. A jóság, a megértés nem fáradhat el az igazság szolgálatában, mert ha szükséges, a szép szó hirdetője felkeresi otthonaikban elvbarátait, hogy megerősítse őket hitükben, miként azt az előszoba képe is elárulja: a ruhafogason nincs más, csak az ecce homo királyi palástot parodizáló rongyos köpenye és a töviskoszorú. Filozofikus festészet ez, ám egyáltalán nem a ködös fogalom tükre, hanem nagyon is kifejező érzékeltetése a hétköznapok és ünnepek egymást kiegészítő tanulságainak. Egri Mária szavaival: „a bensőséges színvilág és a szigorú kompozíciós fegyelem művészi ötvözete", s ezáltal a tartalom festői hitelesítése. Somogyi-Soma László maga is meg tudja indokolni módszerének eredményességét: „...hiszek a látványon túli festészet eszközeivel létrehozott gondolat valóságában..." Pogány Ö. Gábor