Balla Margit gyűjteményes kiállítása (Műcsarnok, Budapest, 1988)

* Balla Margit külön utakon jár, festészete, grafikája nem sorolható a magyar művészet egyetlen iskolájába sem. Igaz, kezdőként Felvidéki Andrással és Helényi Tiborral alkottak egy neomanierista, laza csopor­tot, mely aztán Kemény Györggyel kiegészülve­­ Fikció és tárgyiasság címen mutatkozott be az Óbuda Galériában (1981). A kis csoport feloszlott azóta. (Más kérdés, hogy Bállá tevékenysége is hozzájárult, hogy az archaizálás, mint olyan,­­ másképp, mint a megelőző nagy grafikusnemzedéknél volt közkeletűvé vált.) Bállá, voltaképpen, minden látványos deklaráció nélkül, pálfordulá­­sok nélkül, lépésről-lépésre menve, posztmodern programot teljesí­tett. Alapállása mindig is távoltartotta az avantgárdtól. Kivétel: a neki annyira illő szürrealizmus és a dada. Első vonásaitól fogva historizáló grafikus volt ő, és historizáló festő. Tárgyköre széles. Az antik mitológia, a Közel- és Távol-Kelet világa, a Biblia, továbbá irodalmi művek illusztrálása. Megalkuvás nélkül dönt, hogy mit illusztráljon, csakis a saját koncepciójába vágó verset, prózát. Ezért van, hogy illusztrációi és egyéb művei ekvivalensek, hiszen minden lapja, képe: Bálla Margit illusztráció. Hozzáteszem, hogy ő maga is írt már például­­ mesét, meg is jelent egy gyerekantológiában. A szövegét azonban habent sua fata libelli­­ más illusztrálta: a kitűnő Pásztor Gábor. Bálla romantikus. A romantikus utazik. Távoli vidékre, a távoli múltba, a történelembe, nemkülönben a művészettörténetbe, eklek­tikus módon­­ a múlt művészeti stílusaiba. Elsősorban, mint grafikusnak origója a manierista Arcimboldo, de az első­ szürrealista Bosch is. Meg a reneszánsz, sőt a klasszicizmus, a biedermeier is. A szecessziót pedig évtizedeinkben nehéz kihagyni, s amint a szecesszió hozta Európa érdeklődési körébe a Távol-Keletet, úgy jelenik meg mindez az ő lapjain is. Előképei között nehéz észre nem venni fentiekkel rokonságban­­ a fantasztikus realizmust; íme egy festő, aki még nem felejtette el Ernst Fuchsot. Hadd halmozzam meg a stíluskategóriákat, azt is mondom, hogy Balla végül is szimbolista. Mint ez a bekezdés bizonyítja minden eltökélt program nélkül - eklektikus. Tudatos festő, művészettörténeti ismeretei, olvasottsága szembeszökő. De a művészet nagy korszakai iránti vonzódása nem azt jelenti, hogy idézzen, vagy parafrázisokat vegyen klasszikus művekből az se volna baj­­, hanem saját maga adja elő a régiek rajz-, festéstudásával, modorában perspektíva, anatómiai, anyagtani ismere­teivel virtuóz módon, a rá jellemző alapossággal, mindig is minuciózus pontossággal. A hét évszázad művészetének áhitatos szerelme mellett a Bálla kép rejtett stílusparódia is. Grafikái­­ festményei csak részben­­ zsúfoltak; figurákkal, elsősor­ban emberekkel, állatokkal, meg az ugyancsak élővilágba tartozó növényzettel, erotikával, társadalombírálattal, jellemábrázolásokkal. Rekvizítumait az építészet és a fafaragás elemeivel bővíti. Gondolatai és asszociációi is zsúfoltak, olykor hiába kergetik, máskor éppenséggel utolérik egymást. Barokkos, méginkább rokokó mozgalmasság min­den lapján, dinamikus az egész képmező, de a részletek, és maguk a képelemek is. Ebben a dinamikus létben végtelen bőségű, ezerarcú változatban illeszt, sorol egymás mellé idegen elemeket, de más úton, mint a klasszikus assemblage módszere. Az össze nem illő képelemek tömegét ebben újító é­s áthidalja, a mégiscsak valóságos alakokra, formákra, motívumokra vezet vissza mindent, hogy a véletlenszerűen kazlazott momentumok összegzésével megteremtse a szuverén valósá­gát. Jelképrendszere szinte áttekinthetetlenül terjedelmes. Alighanem kompjuteres vizsgálatra lenne szüksége annak, aki Balla Margit szótárat szeretne összeállítani. Mindegy, a nézők számára, végül is világos. Nyelvezete hol nyílt, hol meg éppen enigmatikus. Allegóriái zömében megfejthetetlenek, nem éreztem szükségét, hogy őt magát megkérjem, fordítsa le magánmitológiája nyelvéről magyarra. Jelene­teiben bárki megtalálja amit éppen keres. Nehéz műfajában Bálla mégis játékos. Lírai alaptermészetét nem is palástolja, iróniája inkább szelíd, humora csaknem rejtett. Gyűjteményes kiállítása három-, illetve négyrészes: egyedi rajz, sokszorosított grafika, festmény, azonfelül negyediknek néhány szobor is. A grafika műfajának árapályát éljük ebben az évtizedben, nem az én feladatom ennek kielemzése, s ha igen, nem itt. Bálla mindenesetre tovább folytatja grafikai, sokszorosító­ grafikai munkásságát, nemcsak mint festészetének propedeuktikáját, hanem egyik fő­ stúdiumaként is. Már maga az is egybevág mentalitásával, hogy rajta fáradtságot nem ismerően aprólékos, mint a régieké, és hogy annyira vonzódik a tradicionális rézkarc technikájához. Karcolótűje biztosan szalad, boszorkányosan, magától értetődőnek, mindennapos dolognak tart­juk lapjain a bravúrt, a trillát. A mirákulum ötvöződik a hétköznappal, a régmúlt keveredik a mával, hogy végülis szerves egységben jelenjék meg nyomatán. Az egyszínű rézkarc mellett színeset is nyomtat, több lemezről, és ha szükségét érzi, nagy kedvvel színezi ki az egyetlen levonatot; ez az effektus rögtön más tartalmat ad a képnek. El a pontozó modorral, és szervesen keveri a vonalas részt a pontozottal ugyanazon a munkán. Lapjain protagonista a felirat is­­ akár az irodalmi műveknél , sőt feszesen fogalmazott címei egyenrangúak a képpel. A Balla-féle egyedi grafika (­ landgeichnung) megint más mondanivalót közvetít. Tárgyilagosabb eljárása a tollrajz, attraktívabb a színes toll, s líraibb a ceruza. Vele az egykori efistressep rajzhoz hasonlítható visszafogott, tompa, tónusos, par excellence festői foltha­tást ér el. Grisaille-ban, igenis, színtelenül is színes. Színéhségét azonban nem csillapította a színes karc, színes tollrajz. 1981-es monografikus kiállítására már olajfestményeket is hozott, számukat - klasszikus, szaporotlan eljárását tekintve - azóta is növeli. Festményeit hasonló - pontosabban mondva rokonértelmű — grafikái előzik meg. Áttételek ezek, gyakran nincs is grafikai előzmény. Kisméretű olajfestményeinek általában a kevésalakos grafikák az elődei, s mindenképpen a statikusabbak. Általánosítva még azt is mondanám, hogy festményein Bálla a tragikumot preferálja, ebben a műnemben ritkább nála az irónia, humor, bár ezek is föllelhetők némelykor. Ugyanazzal a határozott tartással fest, mint rajzol vagy rézkarcot csinál. A festés másfajta formanyelven is ugyanazt állítja. Tradiciona­lista irányzatához ilyenkor is hű marad: zömében ecsetheggyel fest, nem vászonra, hanem fára mintha nagyítóüveget is használna közben. Amikor megpróbáltam stílusköreit, festmény-ciklusait össze- 9

Next