Balla Margit gyűjteményes kiállítása (Műcsarnok, Budapest, 1988)
* Balla Margit külön utakon jár, festészete, grafikája nem sorolható a magyar művészet egyetlen iskolájába sem. Igaz, kezdőként Felvidéki Andrással és Helényi Tiborral alkottak egy neomanierista, laza csoportot, mely aztán Kemény Györggyel kiegészülve Fikció és tárgyiasság címen mutatkozott be az Óbuda Galériában (1981). A kis csoport feloszlott azóta. (Más kérdés, hogy Bállá tevékenysége is hozzájárult, hogy az archaizálás, mint olyan, másképp, mint a megelőző nagy grafikusnemzedéknél volt közkeletűvé vált.) Bállá, voltaképpen, minden látványos deklaráció nélkül, pálfordulások nélkül, lépésről-lépésre menve, posztmodern programot teljesített. Alapállása mindig is távoltartotta az avantgárdtól. Kivétel: a neki annyira illő szürrealizmus és a dada. Első vonásaitól fogva historizáló grafikus volt ő, és historizáló festő. Tárgyköre széles. Az antik mitológia, a Közel- és Távol-Kelet világa, a Biblia, továbbá irodalmi művek illusztrálása. Megalkuvás nélkül dönt, hogy mit illusztráljon, csakis a saját koncepciójába vágó verset, prózát. Ezért van, hogy illusztrációi és egyéb művei ekvivalensek, hiszen minden lapja, képe: Bálla Margit illusztráció. Hozzáteszem, hogy ő maga is írt már például mesét, meg is jelent egy gyerekantológiában. A szövegét azonban habent sua fata libelli más illusztrálta: a kitűnő Pásztor Gábor. Bálla romantikus. A romantikus utazik. Távoli vidékre, a távoli múltba, a történelembe, nemkülönben a művészettörténetbe, eklektikus módon a múlt művészeti stílusaiba. Elsősorban, mint grafikusnak origója a manierista Arcimboldo, de az első szürrealista Bosch is. Meg a reneszánsz, sőt a klasszicizmus, a biedermeier is. A szecessziót pedig évtizedeinkben nehéz kihagyni, s amint a szecesszió hozta Európa érdeklődési körébe a Távol-Keletet, úgy jelenik meg mindez az ő lapjain is. Előképei között nehéz észre nem venni fentiekkel rokonságban a fantasztikus realizmust; íme egy festő, aki még nem felejtette el Ernst Fuchsot. Hadd halmozzam meg a stíluskategóriákat, azt is mondom, hogy Balla végül is szimbolista. Mint ez a bekezdés bizonyítja minden eltökélt program nélkül - eklektikus. Tudatos festő, művészettörténeti ismeretei, olvasottsága szembeszökő. De a művészet nagy korszakai iránti vonzódása nem azt jelenti, hogy idézzen, vagy parafrázisokat vegyen klasszikus művekből az se volna baj, hanem saját maga adja elő a régiek rajz-, festéstudásával, modorában perspektíva, anatómiai, anyagtani ismereteivel virtuóz módon, a rá jellemző alapossággal, mindig is minuciózus pontossággal. A hét évszázad művészetének áhitatos szerelme mellett a Bálla kép rejtett stílusparódia is. Grafikái festményei csak részben zsúfoltak; figurákkal, elsősorban emberekkel, állatokkal, meg az ugyancsak élővilágba tartozó növényzettel, erotikával, társadalombírálattal, jellemábrázolásokkal. Rekvizítumait az építészet és a fafaragás elemeivel bővíti. Gondolatai és asszociációi is zsúfoltak, olykor hiába kergetik, máskor éppenséggel utolérik egymást. Barokkos, méginkább rokokó mozgalmasság minden lapján, dinamikus az egész képmező, de a részletek, és maguk a képelemek is. Ebben a dinamikus létben végtelen bőségű, ezerarcú változatban illeszt, sorol egymás mellé idegen elemeket, de más úton, mint a klasszikus assemblage módszere. Az össze nem illő képelemek tömegét ebben újító és áthidalja, a mégiscsak valóságos alakokra, formákra, motívumokra vezet vissza mindent, hogy a véletlenszerűen kazlazott momentumok összegzésével megteremtse a szuverén valóságát. Jelképrendszere szinte áttekinthetetlenül terjedelmes. Alighanem kompjuteres vizsgálatra lenne szüksége annak, aki Balla Margit szótárat szeretne összeállítani. Mindegy, a nézők számára, végül is világos. Nyelvezete hol nyílt, hol meg éppen enigmatikus. Allegóriái zömében megfejthetetlenek, nem éreztem szükségét, hogy őt magát megkérjem, fordítsa le magánmitológiája nyelvéről magyarra. Jeleneteiben bárki megtalálja amit éppen keres. Nehéz műfajában Bálla mégis játékos. Lírai alaptermészetét nem is palástolja, iróniája inkább szelíd, humora csaknem rejtett. Gyűjteményes kiállítása három-, illetve négyrészes: egyedi rajz, sokszorosított grafika, festmény, azonfelül negyediknek néhány szobor is. A grafika műfajának árapályát éljük ebben az évtizedben, nem az én feladatom ennek kielemzése, s ha igen, nem itt. Bálla mindenesetre tovább folytatja grafikai, sokszorosító grafikai munkásságát, nemcsak mint festészetének propedeuktikáját, hanem egyik fő stúdiumaként is. Már maga az is egybevág mentalitásával, hogy rajta fáradtságot nem ismerően aprólékos, mint a régieké, és hogy annyira vonzódik a tradicionális rézkarc technikájához. Karcolótűje biztosan szalad, boszorkányosan, magától értetődőnek, mindennapos dolognak tartjuk lapjain a bravúrt, a trillát. A mirákulum ötvöződik a hétköznappal, a régmúlt keveredik a mával, hogy végülis szerves egységben jelenjék meg nyomatán. Az egyszínű rézkarc mellett színeset is nyomtat, több lemezről, és ha szükségét érzi, nagy kedvvel színezi ki az egyetlen levonatot; ez az effektus rögtön más tartalmat ad a képnek. El a pontozó modorral, és szervesen keveri a vonalas részt a pontozottal ugyanazon a munkán. Lapjain protagonista a felirat is akár az irodalmi műveknél , sőt feszesen fogalmazott címei egyenrangúak a képpel. A Balla-féle egyedi grafika ( landgeichnung) megint más mondanivalót közvetít. Tárgyilagosabb eljárása a tollrajz, attraktívabb a színes toll, s líraibb a ceruza. Vele az egykori efistressep rajzhoz hasonlítható visszafogott, tompa, tónusos, par excellence festői folthatást ér el. Grisaille-ban, igenis, színtelenül is színes. Színéhségét azonban nem csillapította a színes karc, színes tollrajz. 1981-es monografikus kiállítására már olajfestményeket is hozott, számukat - klasszikus, szaporotlan eljárását tekintve - azóta is növeli. Festményeit hasonló - pontosabban mondva rokonértelmű — grafikái előzik meg. Áttételek ezek, gyakran nincs is grafikai előzmény. Kisméretű olajfestményeinek általában a kevésalakos grafikák az elődei, s mindenképpen a statikusabbak. Általánosítva még azt is mondanám, hogy festményein Bálla a tragikumot preferálja, ebben a műnemben ritkább nála az irónia, humor, bár ezek is föllelhetők némelykor. Ugyanazzal a határozott tartással fest, mint rajzol vagy rézkarcot csinál. A festés másfajta formanyelven is ugyanazt állítja. Tradicionalista irányzatához ilyenkor is hű marad: zömében ecsetheggyel fest, nem vászonra, hanem fára mintha nagyítóüveget is használna közben. Amikor megpróbáltam stílusköreit, festmény-ciklusait össze- 9