Dobroszláv Lajos festőművész emlékkiállítása (Csók István Galéria, Budapest, 1988)
DOBROSZLÁV LAJOS neve ma már közismerten összefonódik a magyar akvarellfestészettel. Mostani kiállítása is ennek jegyében emlékezik munkásságára, bemutatva hátrahagyott akvarelljeinek legszebb darabjait. Felmérve félévszázados gazdag életművét, emlékeztetnünk kell arra, hogy bár élete utolsó két évtizedében úgyszólván csak akvarellel dolgozott, főművei, a korábban készült nagyméretű olajképek, jórészt neves múzeumaink birtokában találhatók. Dobroszláv Lajost maga választotta lakóhelye, Tatabánya,majd Tata irányította egyrészt az emberábrázolás, másrészt a környező táj szépségeinek képzőművészeti feldolgozása felé. Mindkét irányban hűségesen, elkötelezetten dolgozott. Azokat az embereket ábrázolta legszívesebben képein, akik között élt, akiknek gondjait, problémáit ismerte és magáénak érezte a bányászokat. Portréikat, nehéz, sok próbát kiálló életüket örökítette meg olajfestményein. Első magas kitüntetését is ezirányú munkásságáért kapta 1950-ben. A másik irány, életének fontos része, maga a természet, melynek nemcsak rajongója, de tudatos feltárója is volt. A régi nagy mesterek követőjeként vette vállára festőszerszámait, és elindult valamely szíve szerintkiválasztott országrész felé... A maga érzékeny belső látásával kutatta fel hazánk jellegzetes tájainak hangulatát, esztétikummal telített atmoszféráját, így szürettet, mely élményei nyomán szebbnél-szebb akvarell- tájképei, melyeken nemcsak magát a tájat ábrázolta, hanem rögzített valamit a létező világ szépségének titkairól is... Hosszú alkotói életében sokan írtak róla elismeréssel és dicsérettel; kitüntetésekben is része volt. Maga mindig szerényen visszahúzódott képei mögé, azokban élt igazán. Kitűnő kompozíciós készsége mindvégig alapját képezte festészetének. A kiválasztott téli-nyári táj, városkép, vagy vízpart, mindig a legideálisabb képszerkesztésben jelenik meg alkotásain. Sohasem mondott le a perspektíva alapvető fontosságáról! Sohasem akart „modernül" festeni, csak hűen! A festéket könnyedén, oldottan használta, az akvarellfestés törvényei szerint. Ez nem könnyű feladat, igazi mesteri tudást igényel! Dobroszláv Lajos minden egyes képén: sajátosan csendes szemlélődés, lírai befelé fordulás, szeretettől sugallt meditáció uralkodik, feloldódás a Természetben!... A meghitt pillanat talán soha vissza nem térő varázsa ejti rabul képei szemlélőjét... így dolgozott Dobroszláv Lajos, etikusan és igényesen, amíg csak tehette, amíg csak élt... Szép, igen nemes eszmék vezették ecsetjét, melyektől soha nem tántorodott el. A Hátramaradottak kötelessége: emlékét, műveit megőrizni, és továbbadni azoknak, akik rajtuk keresztül ismerik és szeretik meg őt és festészetét. Ury Ibolya DOBROSZLÁV LAJOS 1902-ben született, az akkor Magyarországhoz tartozó, Temes megyei Vinga községben, apai ágon bolgár, anyai ágon német származású szülők gyermekeként. Kö/Qpiskai tap'ilm-^'y-m -■ t^mnawrin ^n-mi piarista gimnáziumban végezte. Ott érettségizett 1920-ban. 1922-ben kezdte meg tanulmányait Budapesten, a Képzőművészeti Főiskolán, Glatz Oszkár, Edvi Iljes Aladár, Beckhard Ágost Megyer Meyer Antal voltak a mesterei. 1926-1942-ig Felsőgallán (ma Tatabánya), az ottani polgári iskolában tanított. 1943 és 1950 között a tatai piarista, illetve 1948-tól az Állami Eötvös József Gimnázium rajztanára volt. 1950-ben a tatai Kuny Domokos Múzeum igazgatójává nevezték ki E tisztségben dolgozott 1954-ig, amikor megromlott egészségi állapota miatt rokkantsági nyugdíjazásba került. 1939 óta csaknem valamennyi Budapesten és az országban rendezett kollektív tárlaton szerepeltek olaj-, vagy akvarellfestményei. Dobroszláv Lajos tagja volt a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának, valamint megalakulása óta a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének. Jóllehet, az ország számos festői táját, városképét megörökítette alkotásain, ő maga, elsősorban Komárom megyét tekintette szűkebb pátriájának. Tatán élt és dolgozott 1986-ban bekövetkezett haláláig. A Tatatóvárosi temetőben helyezték örök nyugalomra. Részvétele kollektív tárlatokon. 1939 és 1960 között Budapesten, a Műcsarnokban rendezett, csaknem valamennyi országos Képzőművészeti Kiállításon szerepeltek alkotásai 1952. Székesfehérvár, „Dunántúli Táj" című kiállítás 1954. Tatabánya, Megyei Képzőművészeti Kiállítás 1954. Budapest, Ernst Múzeum, Országos Kisplasztikai és Grafikai Kiállítás 1957. Budapest, Műcsarnok, Tavaszi Tárlat 1958. Tatabánya, Megyei Képzőművészeti Kiállítás 1979. Tata, Város-Jubileumi Kiállítás 1980. Memphis (USA) „Karácsonyi Tárlat" 1983. Tatabánya, Népház Galéria (közös kiállítás fiával) Munkásságát elismerő kitüntetései: Munkácsy-díj (1950) „Dunántúli Táj" pályázaton II. díj (1952) Komárom megyei Tanács Művészeti díja (1972) Munka Érdemrend Arany fokozata (1972) Tata, Művészeti díj (1977) Munka Érdemrend Arany fokozata (1982) Egyéni kiállításai: 1947. Budapest, Szalmássy Galéria 1947. Tata, Piarista Gimnázium 1952. Budapest, Fényes Adolf Terem 1952. Tata, Kuny Domokos Múzeum 1953. Túrkeve, Múzeum 1955. Budapest, Derkovits Terem 1964. Tata, Kuny Domokos Múzeum 1972. Budapest, Ernst Múzeum 1972. Kaposvár, Vaszary János Terem 1977. Tatabánya, Munkásmozgalmi Múzeum 1982. Tata, Kuny Domokos Múzeum 1984. Szombathely, Derkovits Terem 1987. Tata, Kuny Domokos Múzeum,emlékkiállítás 1988. Budapest, Csók István Galéria, emlékkiállítás