Sugár János kiállítása (Pince Galéria, Magyarországi Francia Galéria, 1988)
14-25 novembre 1988 Je sais que ce dont je vais parler ici ne constitue pas la manière la plus légitime d'aborder la question. Mais quand-même, en étudiant les activités de János Sugár, je ne m'occupe pas pour le moment de certaines oeuvres concrètes, mais plutôt de la pensée qui crée l’oeuvre. Je peux donner le motif de cet intérêt: c'est la deuxième fois que je dois écrire une introduction à une exposition d'oeuvres qui ne sont pas encore faites. Mais il y a un motif encore plus important: je sens que la conduite, la manière de voir et la théorie artistique de Sugár sont très actuelles. Il est difficile de comprendre l'essence de cette actualité, mais cela vaut la peine, car par là on peut tirer au clair quelques caractéristiques générales de l'art de la fin des années 80. Comme si l'art de notre époque était vivifié par l'inertie ( " inertia " ); comme si même si les artistes d'avant garde étaient inspirés par la conscience suivante ( et uniquement par cela ): l'art existe, c'est-à-dire, il faut le pratiquer. En dedans, un ensemble de plusieurs petits facteurs qu'on ne peut guère déterminer, mais qui sont unanimement sensibles, décide du type d'art. A cause de sa gratuité, de son désintéressement apparent et en plus de son cynisme, ce système de conditions représente un plus grand défi pour l'artiste que le défi lancé par les périodes d'art " engagé János Sugár accepte le défi avec un intellectualisme frais, mais aussi il se montre prêt à le relever. La plupart de ses oeuvres sont composées " sur commande ", c'està-dire, à des ocassions qui se présentet, comme à cette exposition aussi où, en composant ses esquisses, il a tenu compte d'une façon maximale des données de la salle. Pour cette raison, une sorte d'attitude d'" acheteur " et d'" artisan " joue un rôle important dans le processus de création. D'ailleurs, Sugár paie un tribut d'admiration au professionalisme élevé des étalagistes, décorateurs d'intérieurs, tapissiers, designers, affichistes et caricaturistes. Enfin, des formes concrètes naissent de ce modèle de conduite et on pourrait penser qu'une sorte de " perfection de la forme " y domine. Mais cela ne se passe pas comme ça. Les oeuvres de Sugár ne sont jamais composées dans l'atmoshère d'une ancienne " propreté C'est I' efficacité optimale qui détermine le niveau de l'exécution. Chaque fois, de nouvelles formes sont créées, mais elles ne sont jamais " belles ", elles représentent au maximum le principe d'après lequel l'oeuvre a été exécutée. Mais cela se réalise absolument. Le " principe " peut être la matérialité des matières utilisées ou la technique et la technologie: moulage par injection, sablage, marqueterie, lambris, emboutissage, graphique ou " schéma ", etc. L'application de certains " principes " a des conséquences bizarres, car Sugár est considérablement expert en toute une série de techniques artistiques traditionelles. Comme par exeple le principe de l'eau-forte et celui de l'impression en relief représentent les finesses de Klee, dans leurs formes concrètes; même un simple apprenti typograhe aurait pu faire ces tirages. Dans ce sens, Sugár est capable de répondre avec maîtrise aux " exigences de l'époque ", même si elles sont identiques aux exigences affinées et rationnelles d'un peintre " up to date ". Mais il ne faut pas oublier que même aujourd'hui, Sugár se considère comme le disciple de Miklós Erdély. Miklós Erdély a utilisé aussi des matières et techniques commerciales, il y a de cela 5 à lo ans et il est arrivé à de nouvelles combinaisons symboliques. Dans ce sens, János Sugár intellectualise aujourd'hui les matières achetées au magasin et les techniques empruntées en tant que " ready-made ". Il les intellectualise, c'est-à-dire il souligne leur fonction sociologique; grâce à elles, il fait des réflexion sur la situation actuelle de l'art, mais en même temps il répond à la maxime de Miklós Erdély, d'après laquelle l'artiste doit créer quelque chose de nouveau qui est à peine perceptible et si on le perçoit, cela établit une confusion. Budapest, septembre 1988 László Beke 1988. november 14-25. Tudom, hogy amiről alább szó lesz, nem egészen legitim kérdésfelvetés. Mégis, Sugár János tevékenységét figyelve, pillanatnyilag nem annyira egy-egy konkrét műve foglalkoztat, mint inkább az a gondolkozás, amely a művet létrehozza. Érdeklődésemet persze meg tudom indokolni: most már másodszor kell olyan kiállításhoz bevezetést írnom, amely még el sem készült. Még fontosabb ok, hogy Sugár magatartását, szemléletét, művészetfelfogását rendkívül aktuálisnak érzem. Ennek az aktualitásnak a mibenlétét nehéz megfogalmazni, de érdemes, mert vele a 80-as évek végi művészet néhány általános jellegzetességére is fény derül. Korunk művészetét mintha a tehetetlenség (inercia) tartaná életben; mintha még az élenjáró művészeket is az (és csak az) a tudat ösztönözné alkotásra, hogy a művészet van, tehát csinálni kell. Ezen belül természetesen számos apró tényező — alig definiálható, de egyértelműen érezhető tényező — összjátéka dönti el, hogy éppen milyen művészetet kell csinálni. Ez a feltételrendszer tendenciamentessége, látszólagos érdektelensége, sőt cinizmusa miatt tulajdonképpen nagyobb kihívást jelent a művésznek, mint az „elkötelezett" művészeti periódusok kihívása. Sugár János hűvös intellektualizmussal, egyszersmind teljes mellszélességgel vállalja a kihívást. Műveinek túlnyomó részét „megrendelésre", azaz kínálkozó alkalmakra készíti — mint erre a kiállításra is, ahol a tervek elkészítésénél a terem adottságait is maximálisan figyelembe vette. Az alkotás folyamatában ezért is jut nagy szerep egyfajta „anyagbeszerzői" és „kisiparosi" attitűdnek. Sugár egyébként is maradéktalan elismeréssel adózik a kirakatrendezők, lakberendezők, kárpitosok, designerek, moziplakátfestők vagy karikaturisták magasfokú professzionalizmusának. Ebből a magatartásmodellből végső soron konkrét formák születnek, melyekben — joggal várnánk — egyfajta „formatökély" dominál. Nem ez történik. Sugár munkái sohasem a régi típusú „műgond" jegyében készülnek. A kidolgozás fokát az optimális effektives határozza meg. Mindannyiszor új formák születnek, de ezek sohasem „szépek", legfeljebb azt az elvet jelenítik meg, melynek alapján a mű elkészült. Ezt azonban maradéktalanul. Az „elv" lehet a felhasznált anyag anyagszerűsége, avagy technikatechnológia: fröccsöntés, homokfúvás, intarzia, lambéria, fémdomborítás, grafikon vagy „ábra" stb. Egyes „elvek" alkalmazása furcsa következményekkel jár, hiszen Sugár messzemenően jártas egy sereg hagyományos művészeti technikában. így például a „rézkarc-elv" vagy a „dombornyomás-elv" konkrét megjelenési formájávan egyszerre mutat fel klee-i finomságokat, amellett, hogy e nyomatokat akár egy nyomdászsegéd is könnyedén legyárthatta volna. Ilyen értelemben Sugár fölényesen tud eleget tenni a „kor kívánalmainak" még akkor is, ha ezek azonosak egy „up to date" galerista kifinomult és racionális igényeivel. De nem szabad arról sem elfeledkeznünk, hogy Sugár még ma is Erdély Miklós tanítványának vallja magát. S ha Erdély Miklós 5—10 évvel ezelőtt ugyancsak kereskedelmi anyagokat és technikákat alkalmazva új szimbolikus kombinációkhoz jutott el, ilyen értelemben Sugár János ma intellektualizálja a boltban vásárolt anyagokat, a radymade-ként átvett technikákat. Intellektualizálja: azaz rámutat szociológiai funkciójukra, reflektál általuk a művészet mai helyzetére, s nem utolsósorban eleget tesz az Erdélyi Miklós-i maximának is, miszerint a művészetnek újat kell létrehoznia, ám ez az új alig észrevehető s ha észrevesszük, zavart okoz. Budapest, 1988. szeptember Beke László INSTITUT FRANÇAIS EN HONGRIE # Budapest VI., Szegfű u. 6. Tours les jours sauf samedi et dimanche de 15 à 18 h. L'exposition est ouverte jusqu'an 25 novembre MAGYARORSZÁGI FRANCIA INTÉZET Budapest VI., Szegfű u. 6. A kiállítás szombat és vasárnap kivételével minden nap 15-18 óráig tekinthető meg.