Hegyi György festőművész kiállítása (Csepel Galéria, 1989)

Ritka napjainkban az olyan kiállítás, amelyen a bemutatott művek a rendet fejeznék ki, a világosság és egyértelműség uralkodnék az alkotások szellemiségén. Hegyi György alkotásai ezt sugallják, s a tárlat külön érdekessége, hogy azon mozaikokat láthatunk, melyek egykoron padló, majd faldíszítő funkciójú alkotá­sok elemei voltak, de amelyek Hegyi György kezén táblaképek alkotóelemeivé váltak. Hegyi többféle utat is próbált, rengeteget rajzolt és festett, s mindig kutató szándékkal nyúlt a formák és színek lehetőségeihez. Jó iskola volt ehhez Szent­endre, ahol egyik mesterének, Barcsay Jenőnek a közelében konstruktív látása megedződött. Sommázott előadásában nagyszerű ízléssel találja meg azt a hatást, ahol a formák mélyén még ott sűrűsödik a valóság illúziója. Művein a valóság elemeit rendező, rendszerető, de a látványban gyönyörködő, attól teljesen soha el nem szakadó festő élményeit szólaltatja meg. Témaköre rendkívül változatos, a természet jelenségei, az építőművészet remekei, külföldi utazásainak az emlékei épp úgy megihlették őt, mint a mondák, versek alakjai. Hegyi György kitűnően ismeri a mozaik díszítő lehetőségeit, annak dekoratívi­­tását, képeinek zömét a mozaik síkjában és bontott színeiben való gondolkodás határozza meg. De éppen a kortárs művészet hatására a velencei ragyogású kövek mellett, ezekbe beleépítve alkalmaz az üvegtől „idegen" anyagokat is: fémet, kagylót, színes követ, stb., s ezek az eredeti anyaggal szervülve, kollázskompozí­cióként szolgálják a gondolat kifejezését. Hegyi György alkotásaival, amikor ennek a korábban csak nagyméretű falak és padlók burkolására használt anyagot kisebb méretű képeken alkalmazza, az otthont, az emberek lakását kívánja korszerűen széppé varázsolni, ugyanakkor mondanivalója az élet apró boldogságairól, az élet szépségéről, öröméről, a küzdés értelméről szól. Láncz Sándor

Next