Kádár János Miklós Munkácsy-díjas festőművész kiállítása (Csepel Galéria, 1989)

Az emberiség. Nagy László versben kiáltotta el, hogy „megváltatlan a világ", Kádár János Miklós képei azért küzdenek, hogy megválthatóvá váljon az élet, életünk. Dráma nélküli örömmé váljon a lét, létünk, hiszen az értelemmel, jószándékkal szerkesztett századvégen megmenekülhetünk. Kádár János Miklós művészete ezt a színes csöndet tolmácsolja nekünk már-már a harmadik ezredév teremtődő összhangzattanából. dr. Losonci Miklós m­ű­vészettörténész Kádár János Miklós nem egyszerűen a prousti „eltűnt időt” kutatja a maga festői nyomvonalán, hanem képein rakosgatja, összeállítja immár nem a szétomló, hanem a visszatérő idő színes egységeit, az eszmélés magból er­dővé, erdőből újra maggá sűrűsödő metamorfózisát. Mindez rendkívül ér­zékeny áttételekkel testesül. Disztingvált a gondolkodása, a fogalmazása. Szellemi erőnléten alapul a mű, a rajzi kristályosítás e folyamat végered­ménye, melynek forrása fájdalom, gyönyörködés, tépelődés, küzdelem,­­ a belső lét összetett valósága. Ezen okból is ítéltetik művészetében száműzésre a színek lármája, törvénye a rejtőző meditáció, mely látvány­nak indul, de a megfontolt átéltség következményeként látomássá fokozó­dik. A kép nemcsak vizuális, hanem intellektuális képlet is, elmélyülésre ösztönöz szabadságunkat nem sértő tisztelettel, s ez a minőség, ez a maga­tartás bennünk válik tiszta cselekvést indítványozó energiává. A mű művet épít, elhagyja határait, ez a maradandósága. Éli, teremti, folytatja József Attila költői irányát,­­brutális múlt után „szelíd jövőt” sürget. A szakrális jelleg friss, és amennyire lehet, kellemes üzenet is, az álom és álmodozás megengedhető mértékével közvetít erkölcsöt a szépség hullámhosszán. Tört színek megfejthető labirintusában, enyhén módosított anatómiával, mely testiséggel szerveződő eszme. Önironikusnak és groteszknek tűnik az, ami áhítat, a töprengés szemérme válik offenzív értékké. A formarend, filozófia, a reneszánsz perspektívában századunk lüktet. Kínjaival, remény­ségével,­­színekbe ágyazott harmóniaritmusban. A világot festi. Valóságát, lehetőségeit. Azt a szépséget, mely igazság lehet. Fordított madárprédiká­ciót fest, egyre inkább nekünk van szükségünk a madarak énekére. Assisi Ferenc lelkületét tetten érhetjük a fülem­lék hajnali kórusában, a maradék fák adnak biztosítékot a holnap humánumához, ez a tartalma Kádár János Miklós természeti együtthatóinak. Alakjai jelképesek. A kép hozzákezd az idegenné váló élet gyógyításához, a rajz nyitja a reteszt, hogy baráti, testvéri közeggé váljon, válhasson az emberi világ. A „Keresztelő" nemcsak a bibliai János, mindannyiunk táv­lata. Nem a megmerülés a vízben, hanem a megtisztulás. Patakunk, fo­­lyónk a gyorsított idő. Guliver sorozata is abban az értelemben elemzi, kutatja, kérdezi Swiftet, hogyan szüntethetjük meg nyomasztó törpesé­­günk, hogyan válhatunk jó Gulliverré?! Egyik festményének címe: 11 óra 59 perc. Azt jelzi, hogy nem egyszerűen a tizenkettedik órában, hanem az utolsó óra utolsó percében vagyunk. Ide érkeztünk. Fia viharos gyorsa­sággal nem szüntetjük meg fekélyeinket, mi pusztulunk el. Az ember.

Next