Polgár Csaba fény-nyomatai és frottázsai (Ernst Múzeum, Budapest, 1993)
RENDEZ-VOUS Amikor a fejlett ipari világ eljutott a tömegtermelés magas minőségeihez, s ahhoz a gyártási többletkapacitáshoz, ami a termékek legnagyobb részét szezonális produkcióvá sokasította, szembe találhattuk magunkat az alakzatok, mintázatok és színezékek sokaságával, a bőség lélegzetelállító bűvöletével. Az emberi vágy, a kíváncsiság és a teremtő, termelő akarat, amelyek mindezt ösztönözték randevúra hívták a mérnököt és az esztétát, hogy találkozásuk révén megvalósulhasson mindaz, amit külön külön - tudták - nem remélhetnének. Technikák és technológiák, kreációk sokasodtak így önmagukat szárnyalva túl, közben mérnök és művész egymást figyelték, s közösen fürkészték miből mi következhet, mit mi győzhet le finomabb, rafináltabb készségeivel, megjelenésével és funkcióbeli hajlékonyságával, szemet, tapintást és szellemet kápráztató tökélyével, mígnem a hihetetlenség csúcsáig jutottak. Emberi tevékenységeket utánzó gépekig, robotokig, száz színű kelmékig, napjainkra olyan anyagokban melyek sokszor többet tudnak, mintha élnének. A mérnök és az esztéta ezer és ezer randevút kért és adott már egymásnak történelmünk hosszú múltjában, találkoztak már a kémia, a mechanika, az elektronika birodalmaiban, hogy egybevessék, kicserélhessék fantáziáikat és jóreménységeiket mindannyiunk örömére, a tökély jegyében. Így történhetett meg, hogy vágyaink elhatalmasodhattak felettünk, kezdték uralni gondolkodásunkat megfakítva a múltat, az ősi időket, amikor még csak a kevés állhatott rendelkezésünkre, amikor még ebbe a kevésbe kellett belelátnunk távolba vágyó fantáziáinkat. Bíbor színezékek hiányában vöröslő köpenyekről álmodhattunk, amelyek valaha csak császároknak jutottak, finom mintázatokról, melyek előállítói fantasztikus memóriájukból hívták elő szövevényes ábráikat, a szellem ragyogó szöveteit kínálva uralkodóknak vagy lehelet vékony lepleket Ozirisz árnytestére. Azóta mindez már mindenkié. A technika és a művészet forradalmai révén ezerszámra kínálják magukat az áruházakban. Csömörlésig! Ebben a csömörben csoda-e, ha újra feltűnnek vágyaink közt a kezdetlegességek ősi hangulatai, a kísértés, hogy a régiek szemével lássunk, s hogy általuk tisztulhassanak ki túlterhelt értékeink. Napjainkra technika és esztétika újabb és újabb találkozásaikon már nemcsak jövőjük kémlelik, de a kezdetlegest, a látszólag egyszerűt is odaviszik a mass-médiák világméretű piacára. A szövetek igéző aprólékosságait felváltják a kőmosott denimek, hogy olyan új design karriert fussanak be, amit eddig csak kevesen. Az anyagok hirtelen feladják precizitásuk, törtté és szakadozottá válnak, foszlottá, akár a bibliai próféta köpenye széle. Jól öltözött "koldusok" népesítik be az utcákat, műszakadtak, akiknek a legmagasabb ipari technológiákkal mosták-tépték szét ruháikat, hogy ebbéli legújabbkori eleganciájukban léphessenek be a diszkók, a Pizza Hut-ok a McDonalds-ok köztereibe, elkápráztatni egymást. Hányszoros és hányféle randevúk? Hányszor tövéről hegyére váltott érzelmekkel a szeszélyek és a megismerés jegyében. Most újra itt állhatunk a méretes fakított anyagok kárpitjai között, várva a másikat, hogy meglepjük a nyomtatás technikájának eme reciprokjaival Polgár Csaba munkáiban. Nem a redukció jól ismert modusaival, de sokkal inkább a fakítás eleddig még nem nagyon gyakorolt fénynyomataival, alig választva motívumot e tetthez, márcsak azért is, hogy mennél kevésbé zavarjuk meg a jelenséget, amit a klott és a napfény melanszában most kifigyelhetünk. Téglák és ipari eszközök idézik újra a kulturális idő körforgásának ritmusait, a tempót, amiben kimondatlanul is hajtogatjuk a legegyszerűbb, a legtriviálisabb újra és újra láttatását. Izgalommal és kíváncsisággal, hogy mi mindent nem vettünk még észre belőlük az érzékelések és tapasztalások hosszú meneteléseiben. A kínálat nyilvánvaló. Magáért beszél, hogy ezáltal is megvilágítsa abbeli szándékát: nem kíván magányos maradni, hogy szándéka messzebbre mutat önmagán, le egészen a kezdetekhez de a jelenben. Randevún vagyunk, ahová épp várjuk a másikat, ott, ahová most pár pillanattal a művészet érkezett előbb, hogy meglepetését előkészíthesse, hogy a láthatóból inspirációkat kínáljon a technika és az esztétika örök vonzalmainak jegyében.