Végtelen érintők Magyar Péter (1993)

VÉGTELENERINTOK Az építészet és az építészek hatáskörébe tartozó és saját célkitűzéseim közül csak néhányat szeretnék­­ és vagyok képes - illusztrálni a bemutatott rajzokkal. Elsőként e célkitűzések megvalósításának eszközét, a sorozatrajzokból kiolvasható módszert említem. Ez egy látványvezérelt rendszerfejlesztés, mely az elkerülhetetlen és változtathatatlan adottságok felől a szabad választások irányába halad, egy nem ember alkotta struktúra felfedezésének és közzétételének tünékeny, de felemelő lehetőségé­ben bízva. Törekvéseim tudatát állító aspektusának magyarázataként a kezünkből kiengedett alma esetét szeretném segítségül hívni. Talán gondolati lustaságból, de rendszerint az alma 'súlyának' tulajdonítjuk annak föld felé irányuló, 'függőleges' esését. Kis stimuláció kell csak hozzá, hogy e jelenséget a Föld vonzása, a tömegvonzás hatásaként, tehát helyesen értelmezzük, és a gravitáció megértésén keresztül kinyíljon előttünk a végtelenül nagy és a végtelenül kicsi misztikuma, egy köznapi, kézzelfogható esemény kapcsán. Hasonlóan minimális gondolati éberséggel visszaállítható és visszaállítandó az építészet és épített környezetünk kozmikus léptéke, jelentése és jelentősége. Földhözragadt gondolkozást tükröz, ha csak az építési telket tekintjük helyszínként. Minden épület és minden terepelem a végtelen szélét képezi, a végtelent értelmezheti és azt módosíthatja! Ezt a megértést kívánom rajzaimmal és épületeimmel másokban is felébreszteni. Ezt a célt szolgálják az úgynevezett 'kozmikus térlenyomatok', 'térhéjak', melyek az épületről, terepről, növényzetről stb. gondolatban lefejtett tér/anyag találkozási felületek grafikus ábrázolásai. Ezek egyidejűleg írják le, teszik mérhetővé és klasszifikálhatóvá a teret (kozmoszt) és az anyagi, 'tömör' dolgokat, legalábbis egy nagyon limitált, de az építészet céljainak megfelelő szempontból. E léptékrendszerben kisszerű szakmai és személyes hiúságnak tűnik minden 'egyéni stílustörekvés', öncélú 'anyag- és szerkezet-megjelenítés'. Helyesen alkalmazva viszont a végtelent simogatja, egyes pontjainak különös fontosságot kölcsönöz egy fa- vagy kőburkolat, a végtelent marasztalja, bonyolult térhurokként azt fogadja be az épület forma­struktúrája, és imádságként hat egy márványoszlop. Jean Plaget és René Thom elveinek alkalmazhatóságára bukkantam, amikor a térhéjakat a Topológia (gumihártya geometria) szabályai szerint transzformáltam, így nyertem a 'topológiailag egyenértékű modelleket', melyek az épületek térstruktúrájának osztályozására, tipologizálására szolgálhatnak, a topológiai bonyolultságot (genus-számot) használva mértékegységül. Maurice Merleau-Ponty (The Primacy of Perception) könyve megajándékozott egy másik felismeréssel. Ebben a következőket olvashatjuk: ha gondolatilag vagy esszenciálisan meg akarunk érteni egy térbeli alakzatot, először el kell képzelnünk azt, majd gondolatban minden formai aspektusát meg kell változtatnunk. Az a forma, amely csak a tárgy formai szétrombolása árán változtatható, az az esszencia.­ Ez a leírás a topológiailag egyenértékű modell pontos definiálása. Feltételezem, hogy ha egy építészeti forma­struktúra és annak topológiai modellje erősen hasonlóak megjelenésben, akkor megvalósítottuk az esszenciális építészet fogalmát. Ebben a reményben szolgálják rajzaim az intuíció, belső sugallatok felszínre hozását, felszínné változtatását. Talán így képesek lesznek egy univerzálisan szép struktúra közvetítésére, melyen keresztül a végtelen felfoghatatlanságát még jobban megérthetjük. TOUCHING INFINITY Among the intentions within the sphere of architects and architecture, only few am I able to illustrate with my drawings. First, I refer to the so called 'Image Controlled Idea Development' process, as means of discovery, which progresses from the direction of the unchangeable constraints towards the ocean of free options, in the elusive hope to reveal a non-man-made 'structure'. In order to explain my intent for a benign reprogramming of our perception, let me use the example of the free-falling apple. Out of cognitive laziness maybe, but usually we credit the 'weight' of the apple as the cause of the vertical move­ment. Only a small mental adjustment do we need to perceive the phenomenon correctly, as caused by the gravity of the Earth, and hence-through understand­ing gravity-we open our minds to the mystery of infinitely large or small, Similarly, minimal is the effort we need, to restore the cosmic scale of our built environment, its meaning and significance. It is a very earth-bound thinking to view the building lot only as our building site. Every building and our total environment touch infinity, is able to interpret and modify it. I do my drawings and buildings in the hope to awaken this understanding in others as well. This hope is being served by the 'Cosmic Spaceprints' or 'Space-shells', which are the graphic interpretations of a mental layer of the interface between space and matter. These imaginary constructs simultaneously describe, measure and classify the shape of matter and cosmic space, at least in a very simplified but architec­turally applicable manner. In the scale, as described, appears as petit individualism or professional vanity, if one talks about 'my personal style', or self-serving 'structural and mate­rial interpretations'. On the other hand, if correctly applied, every wood or stone veneer and paneling might enhance the importance of a singular place within infinity and keep hold of it through a complex spatial-knot. A marble column-in this reading-could appear as a silent prayer. I've discovered the applicability of the ideas of Jean Piaget and René Thom, when I transformed the Space-shells according to the rules of Topology ('rubber sheet geometry'). The resulting 'Topologically equivalent models' are capable to classify our environment's spatial structure, create 'topological tipologles' and measure the topological (=spatial) complexity though the so called 'genus'-num­­ber. Maurice Merleau-Ponty in hiS book: 'The Primacy of Perception' writes the following statement: '...If we are seeking to form an idea of, or to understand the essence of, a spatial figure... we must first perceive it. Then we will imagine all the aspects contained in this figure as changed. That which cannot be varied without the object itself disappearing is the essence'. These sentences precisely define the 'Topologically Equivalent Model'. My hypothesis is that if we realize a spatial structure of which the original shape and its topologically equivalent model strongly resemble each other, than we've achieved the singular state of 'Essential Architecture'. In this hope do I listen to the whispers of angels, want to bring those to the surface of consciousness and create my surface-diagrams, as a first­­level differentiation of spirit and matter. In this way maybe there is a hope to approach a structure of Universal Beauty, trough which we can better compre­hend to the imperceptible dimensions of infinity. Peter Magyar May 1993

Next