László Bandy (1994)

Katalógus élére önéletrajz illenék, de én most hadd írjam ide röviden egy technika (vagy műfaj?) életrajzát. A dobozgrafikáét, ami mostanra fontosabb lett, mint aki csinálja. Persze a mű mindig fontosabb, mint az alkotója, de a mi esetünkben (a doboz és én) már szinte szerepcseréről van szó, engem alkot tovább, nekem ír elő újabb feladatokat a dobozból kiszabadított szellem. kis A hetvenes évek közepén még én játszottam „vizuális kísérletezősdit”, a összehajtható papírdobozkákat exhibicionistaként kabátzsebből előhuzigálva, vetítgetve elektronikus zenére, könyvbe kötve, hogy ne csak a grafika és a szobrászat határait „légiesítsem” Nyolcvanegytől a do­bozgrafikák már falra kívánkoztak, hangosan szólni a kiállításjárókhoz. S hogy a grafikai műfaj hivatalos ítészei nem tudtak mit kezdeni velünk, átléptük a határt, és szoborra kiáltottuk ki magunkat. Azóta a pécsi kisplasztikai biennálékon mindig ott lóg két pillekönnyű áttört papírdoboz. A dobozgrafikáról kiderült, hogy jó technika. Mindent meg lehet benne csinálni, amit a hagyományos grafikai műfajokban, csak mindez megmozdul a terven. Más nézőpontokból más-s­ más rendszerekké állnak össze a form­ák, a vonalak. Hogy továbblépve összekuszálódjanak szemünkben, s arra kényszerüljünk, hogy újabb nézőpontokat keressünk, újabb meglepő összefüggéseket fedezzünk fel. A hagyományos rajz elemeinek ilyen újszerű szemlélése hatásos oktatóeszköznek is bizonyult. Tíz éve készítettetek dobozgrafikákat tanítványaimmal. Mostanra már csak jelzésszerű a „dobozság”. Utal a kockára, mint alapmotívumra és anyagára, a papírra. Dobozaimnak szárnyuk nőtt, s én igyekszem utánuk repülni, mert még annyi mindent nem mondtunk el egymásról. László Bandy U. I.: A dobozok „kis világmodellek”, ahogy ezt Szegő György mondta volt roppant hízelgően egy TV műsorban. De néha szerényebb, önzőbb, személyesebb indulataim is vannak. Én rajzban sírok, káromkodok. Magánügy. Barátaimnak azért hadd mutassak be itt ezek közül is egyet-kettőt. Bandy

Next