Morvay László tűzzománcai (1995)

Morvay Lászlóról — értekező prózában? Ez olyan, mintha egy Verlaine-versből folytatásos TV-krimit kívánnánk barkácsolni! Dehát a verset, felőle és föléje, glóriának, már megírta más. Nekem marad hát a kopár fontoskodás. Nem régóta ismerem - ha egyáltalán mondhatok ilyet a Morvay-képekkel, illetve Alkotójukkal az utolsó három-négy év folyamán kialakult, őszintén szólva inkább csak futólagosnak nevezhető viszonyomról. Mint grafikust nyílt alkalmam először tisztelni. Aztán egyszercsak megjelentek a Morvay-féle világszínpadon a zománcképek... Csak mostanában tudtam meg, tőle magától, hogy voltaképpen a tanítványai terelték át erre a - no, nem éppen ingoványos, ám annál inkább tűzveszélyes! - területére a csakis nagybetűvel írható Művészetnek. Részemről mindensetre a fejcsóválás volt az első spontán reagálás erre a nem mindennapi „átigazolásra”. Vajon mennyivel ér többet - pontosabban fogalmazva: miért ízlene jobban? - egy grafika, ha pörköltként szervírozzák, mint ha hidegtál gyanánt? Imigyen hümmögtünk-hümmögtünk, akik kedveltük is, aggódtunk is érte, míg csak... Míg csak be nem ütött a bomba: a Kakadu-sorozat, 1994-ben. Amely 1995-ben már aranytojást is rakott a gazdája ölébe: megnyerte vele a kecskeméti Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhely egyik díját (a háromból). Olyan mezőnyben, ahol egy Volovkin, egy Praszki Vitti, egy Gagam­is Juris, egy Borodáj viselheti ugyanezt a kitüntetést, vagy a magyar kollégák közül Hertay Mária, Hévízi Éva, H. Barakonyi Klára, Kalmárné Horóczi Margit... no, ahogy olvasom a névsort, ide bizony elkelt végre egy férfi! Inneni nézvést persze megértőbben figyeli már az ember a korábbi próbálkozásokat is. A háromszárnyú „Tánc-oltárt”, a „Kajütben” olajággal feltűnő Noé-galambját, a „Hoppá!” zuhanó angyalát, aki - hoppá! - sajnos, melléje nyúl a megcélzott piros-édes örömnek... Nota bene: ha egy utolsó(-előtti) ítélet megvesztegethetetlen (?!) mérlegének egyik serpenyőjébe mind­mind belegyömöszölnénk az eddig elkészült Morvay-képeket (rajzokat, zománcokat etc.), a másikba pedig mindezeknek a műveknek a maga­ adta címeit, s arra biztatnánk a soros alvilági bírót, mondjon ítéletet, melyik fél a sikerültebb: a kép képnek, vagy a szöveg szövegnek? — alighanem ez a Justitia-terv is csődöt mondana. S ez különösen azért fájdítja a fejemet, mert tudván tudom: ezt az utolsó(-előtti?) mondatot is szellemesebben és okosabban fejezné be, mint íme, most, én... (Miután­­ szomorúan látom - úgyszólván semmi igazán érdemlegeset nem sikerült megosztanom vele kapcsolatos erényeimből a Nagyérdeművel. No, talán majd a képek. Mert azok aztán beszélnek helyettem is!) Budapest, 1995. november 9. Pap Gábor művészettörténész a Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhely főmunkatársa On László Morvay in essayistic prose? This is just like trying to create a crime series out of a Verlaine­poem. But the poem about him (and over him like a halo) has already been written by someone else. Nothing has been left to me but mere officiousness. I have not known him for a long time: to be honest, my rather superficial relationship with the Morvay­­pictures and their creator only began 3 or 4 years ago. At first I could respect him as a graphic artist. Then suddenly enamel pictures appeared on Morvay’s “world-stage”. I was informed by him quite recently, that he had been directed to this - not swampy but rather inflammable! - field of Art (with capital A) by his students. My first spontaneous reaction to this unusual “transfer” was a shake of the head. To what extent is a piece of graphic more valuable — or in other words: why does it taste better? - if it is served as a stake and not as a cold dish? We, who liked him but were anxious about him at the same time, were muttering and mumbling this way until... Until the “explo­sion of the bomb”: the Cockatoo-series in 1994. This work lay a golden egg on its creator’s lap in 1995: he won one of the three prizes of the Kecskemét International Workshop of Enamel Art. Such artists have been rewarded this prize as Udovkhin, Praskhi Vitti, Gagainis Iuris, Bhorodai, or mentioning some Hungarian names: Mária Hertay, Eva Hévízi, Klára H. Barakonyi, Margit Kalmárné Horóczi... well, as I look at the list of names, I think it was high time for a man to be among them!

Next