Patay László akadémiai bemutatkozó kiálllítása (Ráckeve, Keve Galéria, 1997)
Jóval korábban ismertem Patay László képeit, tiszteltem festészetét, mint ahogy - azonos hullámhosszon élő, dolgozó alkotókként minden bizonnyal törvényszerűen! - egymás közelébe sodort bennünket az élet. Táblaképein azt a tisztaságot, azt a jól érthető, sokakhoz eljutni akaró közlésmódot csodáltam, amelyre én magam is mindig törekedtem zenémmel. Nagyformátumú templomi munkái közül a csabait láttam először, s már akkor és ott lenyűgözött a komponálás magabiztossága, a sok jelenet, figura határozott egybentartásának kivételes képessége, amellyel Patay László rendelkezik. Mindez a csodálat fokozódott, amikor a Keresztelő Szent János templom szekkóival találkoztam. S nem tudom, melyik volt az a pillanat, de minden bizonnyal még az első ráckevei rácsodálkozáskor", amikor az ötlet megszületett, a falfestmények ihlette muzsikát írni! Egy olyan zenét, amelyha nem is kizárólagosan, de elsősorban a város lakóié. Sokáig kerestem megfelelő, helyi vonatkozású, katolikus szakrális költői szöveget, de nem találtam, lévén az itteni régi nagyok zömükben protestánsok. Akkor döntöttem a mise műfaja mellett, amely puritán, s mégis veretes zengésű latin szavaival segíthet a Pataymegfestette csoda közelébe kerülni... A képzőművésznek, a monumentalitás mellett sikerült bensőséges, sőt, lírai hangulatot teremteni. Ezt én az előadó együttes megválasztásával igyekeztem tenni: az orgonát női karral társítottam. .. A többiről hadd ne szóljak a bemutatóig. Remélem, a ráckeveiek éppen úgy befogadják, sajátjuknak tekintik majd, mint Patay remekét!... Balázs Árpád Érdemes művész, Erkel díjas zeneszerző !'&cfUi>el •yní&e. - PaJhaxj EJlwAj <jal{í»stn>e*y «i/e -