Somogyi Tamás Szobrok (Budapest, 1997)

Egyesek szerint az eklekticizmus jellemző Somogyi Tamásra, mások szerint a futurizmust kedveli, a harmadik csoport szerint konceptuális. Egy gondolkodó szobrász, semmi több, de ez a legfontosabb,amit róla elmondhatok. Oly kevés a művelt, gondolkodó ember ebben a szakmában, valószínűleg azért, mert a legtöbb szobrász azt hiszi, hogy az anyag húzóereje, szép megmunkálása a leg­fontosabb. A gondolatnak, a szellemnek minden anyagon át kell sugároznia, de nem spirituálisan. Nagyon kemény munka előzi meg azt, hogy ilyen legyen a végeredmény, s a szobor felülete ne valaminek a lezárása legyen, hanem szabadon lélegeztesse a felületet a térben. Az Ideológus / 1982-86 / egy tömbből faragottnak látszik. Később tudatosul bennünk, hogy feje utcakő, mellkasa mészkő, deréktól lefelé pedig műkő. Ez korántsem véletlen! A fej egyiptomiasan sima, a mellkas michelangelo-rabszol­­gásan reneszánszos, a has­láb buddhaszerűen puha. Az anyagok különbözősége, a faragás mássága ellenére a művész mondanivalója, véleménye kristálytiszta és egységes. A Madonna gyermekkel / 1987 / Madonnájának vénuszi csípője van, deréktól felfelé elvont, a gyermek, ha tehetné, földbe dugná a fejét. A jövő nem sok jót ígér itt! A Híd / terv / / 1988-90 / nagy, erős, fekvő férfialakja két pillér között kínlódik, önmagában is lehetne híd. A nőies, mozgékony másik alak hany­att fekve balettozik az alatta elterülőn. Hidak sora ez, a két pillér között, férfi és nő között, ég és föld között, a nehézkes és a könnyed között. A gipsszel ke­vert kőzúzalék különböző színű az egyes formákban, mégis az egységre vágyás a hangsúlyos. Az Együtt / 1987 / két életnagyságú férfialak, az egyik Meunier kikötőmunkását formázza, a másik viszont a belvederes Apolló karcsúságát hor­dozza, egyik kezével befogja a zsákhordó szemét, kön­­nyedén áll a munkás bakancsán, és egész testével rátámaszkodva, győztesen szorít egy aranyozott íjdarabot. Aki könnyedén lép a másikra, az a győztes. Somogyi Tamás direktsége legyőzte egy pillanatra művészettörténeti beidegződéseinket. Nem kell minden művet 1000 évig ugyanúgy szeretni! A művész már a kockakövet sem szereti. A Kockakő körül I - II - III, amely 1989-ben készült, bemutatja, hogyan jutottunk el a párizsi barrikádok szimbólumától egy elpuhult formáig, amit csak az erős keretei tartanak össze. A Lépő alak esernyővel /1992 / egyik lába lépcső, a másik elszakadt a testtől, külön életet él. A figura keze, láb­csonkja és az esernyő nyele között különös kapcsolat alakul ki. Az igazi élet ebben a figura nélküli, középső térben zajlik. Az Összeeső terek /1994 / alkotója reméli, hogy a betonacél rudakat műanyagcsomókkal összefogó, biztos pontok egy kis öröklétet jeleznek. Ulysses 1994-ből, nagy fekete nemi szerv, de lehet figyelmeztetően felemelt ujj is, vagy

Next