Győrfi Sándor szobrászművész (Győrffy István Nagykun Múzeum, Karcag, 1998)

m­ i­an ÉVTIZED PRÓFÉTASÁGA '. Györfi Sándor szobrászművész kiállítása elé (Karcag, Győrffy István Nagykun Múzeum, 1998. augusztus) A költő megrázó erejű versének az ad különös hangsúlyt, hogy a maroknyi rokonnépről, az észtekről szól, akik áradó énekből építik magukat parttá, hogy megmaradjanak. A mindent elárasztó külvilágtól így óvják kincsüket, szülőföldjüket, önmagukat. Minden földi élet a megmaradásáért küzd, hogy magából maradjon valami a jövőnek. A művész százszorosán is tudatában van küldetésének. Györfi Sándor szülő­földjén, a Nagykunságon küzd meg igazá­ért. Művészi hitvallásával bizonyítja, hogy itthon, a kemény szikbe kapaszkodó, gyötrődő életű, a szépséghez csak cseppek­­ben jutó emberek között is meg lehet kapaszkodni, sajátosan új utakat lehet járni. Két évtizede annak, hogy a Főiskolát befejezve úgy döntött: megpróbálja a lehetetlent, szülővárosában, Karcagon teremt magának olyan világot, amelyikből szolgálhatja a felnevelő szülőföldjét, nemzetét, hazáját. Fajtájának konoksága munkált benne: bizonyítani, hogy a székbe kapaszkodva is lehet sajátos szobrászati kultúrát teremteni. Jól jött a város ösztöndíja és a műterem felajánlása. A háttérben pedig a város, az emberek figyelme kísérte minden lépését: miképpen sikerül sikerülhet-e egyáltalán itt a kulturális központoktól távol alkotó közeget teremteni? Az idő a bizakodókat igazolta. Két évtized számos alkotása gazdagítja mind a várost, mind az országot. Csak Karcagon látható közel húsz köztéri szobor és dombormű! Első volt A “ménesek emlékére” című alkotás, legutóbb pedig a Fehér Holló szálloda homlokzatának monumentális kompozícióját avatták. Kikről szólnak ezek a munkák? Arról a világról, arról a tájról és azokról az emberekről, akikből az alkotó is vétetett, és amelyik őt kedves fiaként visszafogadta. Nemcsak a hírnevet szerzettek jelennek meg alkotásaiban, de a munkás emberek is, a naptól, széltől cserzett bőrű, barázdált arcú, örömöt és bánatot egyaránt megélő kétkeziek, akik nélkül nincs múlt, nincs jelen és nincs jövő. Hiszen általuk, bennük élünk, folytatói vagyunk a megszakítatlan emberi életnek. Ma már Györfi Sándor karcagi műterme zarán­dokhely, jönnek a tanulni vágyó fiatal tehetségek, a művész kollegák, barátok, a szépre vágyó látogatók. Senki sem távozik üres kézzel. Mindenki kap segít­séget, biztató szót, higgadt kritikát, számíthat alkotásának megvalósulására. Valóságos műhely ez, sok tehetséges fiatal elindítója. Ebben a szellem­ben jött létre, működik művészeti vezetésével a Sóstói Nemzetközi Éremművészeti és Kisplasz­tikai Szimpozion ( 1978) valamint a Mezőtúri Alkotótelep is ( 1981 ). Mi Györfi Sándor titka, alkotásainak varázsa miben érhető tetten? - Nehéz erre válaszolni. Elsősorban a realizmusát emelném ki. Századunk zaklatott világában kézzel fogható, a ráismerés örömét adó, magunk közül valónak tudott szolgáló, munkálkodó, alkotó emberek megjelenítésével vívja ki megbecsülésünket. Egyéni látásmódot tükröz alakjainak a megformálása. Közel állanak hozzánk, rácsodálkozunk, hiszen mi is ilyennek láttuk, csak nem tudtuk így megfogalmazni, ilyen lényeglátóan kifejezni. Ezek az alkotások csak az Alföldön születhettek meg, a végtelenül kitáguló világban, a hatalmas pusztát, a síkvidék horizonttal összeérő levegőeget háttérként tudó, a mindenséget átfogó tágasságban. A fény, a levegő, a végtelen természet is hitelesíti az alkotásokat. A barázdált arcokon megcsillanó napfény a valóságos, és a gondolat szikességével birkózó embereket állítja elénk egyik legnemesebb anyagban, a bronzban. Nehéz, küzdelmes életű, a szépségre, jóra törekvő ember világát ismerjük meg, amelyik úgy egyetemes, hogy térben és időben nagyon is konkrét, mert megnevezhető. Vagy fordítva: az alkotások úgy egyediek és megismételhetetlenek, hogy mégis általánosak, mert mélyen emberiek. Ez a nagy emberség az, amelyik minden alkotásban megcsillan. A szobrokban a múlt iránti tisztelet, a példa felmutatása, a jövő építése fogalmazódik meg. És mindegyik vallomás a szülőföld szeretetéről,­­ férfias szemérmességgel előadva. Györfi Sándor legszívesebben bronzba fogalmazza meg gondolatait. Egyedülálló az, hogy az ősi viaszveszejtéses technikát újra felfedezte, megismerte törvényszerűségeit, kikísérletezte az alkalmazását. Ezzel elérte, hogy a szobor felületének érzékletesebb, izgalmasabb formát adjon. Az alkotó két játékos mozgását, az ujjak redőinek finom vonalait ez a technika képes átadni, megjeleníteni. Olyan alkotó, aki a gondolat megszületésétől a kész szobor felállításáig minden szakaszt maga tervez meg, és visz végbe, így válik teljes értékűvé az alkotás folyamata, és maga a mű. Ebben segítségére van egy jól összeszokott munkatársi gárda, melynek tagjai az évek során alapos mesterségbeli tudást gyűjtöttek össze a bronzöntésben. Az már külön jelképes, hogy az anyaföldbe ásott gödör fogadja be a hatalmas méretű öntőformákat, mintegy a föld méhében születik a megismételhetetlen alkotás, a mű. Munkásságát nemcsak a befogadók rokonszenve kíséri ma is figyelemmel, de más módon is kifejeződik az elismerés. A pályakezdő művészt segítő Derkovits ösztöndíj után 1986-ban Munkácsy-díjat, 1998-ban Mednyánszky-díjat kapott. Jász-Nagykun-Szolnok Megyéért kitüntetése mellett több város Pro Urbe kitüntetettje, szülővárosa díszpolgárává választotta. Karcag, 1998. júliusában Dübörög a tenger, a tenger, a csorog szakadatlan a tenger hullámok faltörő kosait uszítja a parti kövekre de a kövek, a parti kövek, a vörhenyek, az acéltömörek visszarugdalják szikrázva a tengert. Csanádi Imre

Next