Kőbánya - Kecskeméti Kálmán fotói (Budapest, 1998)
Ágh István KŐBÁNYA Errefelé a villamos elárvul. Padjaiból az emberi meleg elpárolog. Áthül széltől, magánytól. Ablakai zöld, déreres szemek. Nyüszít mint rabdarázs a cérnaszálon, - ki játszik vele, isten vagy gyerek? - arany potroha átsüt a homályon. A sínen olajos kórók kéklenek. Magasvasúton vörös tehervonat, elrabolta a messzeség havát. Emlékeim, t kövér hó alatt csöpp ablakokkal pislogó szobák, nyúlás mezők, de rég elhagytalak, a menny talpfáin vágtattok tovább. Ha elfelejtem árvaságtokat találhatok-e magamnak hazát? Kolóniák repkényei nyüzsögnek, malteros árnyuk repdes a falon. Fagyott gyolcsok villámlanak, dörögnek mint a szél a mezőn, villanydrótokon. Palatetőkön kéményfüst legelget hópázsitot - a nyála lecsorog. Gőzöl a tél, az utca is fölenged, ahol átlebegnek az asszonyok. 1