Az 50 éves Kapisztrán Szt. János-templom (Budapest, 1999)

Bevezető gondolatok FŐHAJTÁS ÉS KÖSZÖNET Legyen ez a könyv főhajtás a templomépítő elődöknek! Amikor romokban hevert az ország, romokban a főváros, romokban a rózsadombi hívek kedvelt kápolnája­­ a Veronika Kápolna, akkor csodálatos élniakarásról tettek tanúbizonyságot. Élő hitük és buzgóságuk rövid idő alatt ide varázsolta a Törökvészi út és Tövis utca sarkára ezt a modern szép kis templomot. A megpróbáltatások éveiben és évtizedeiben is hitét megtartó és megváltó, élő közösségé vált a templomot magáének tudó hívők sokasága. Legyen ez a könyv főhajtás­a mindvégig hűségeseknek, akik a diktatúra éveiben is tették azt, amit tehettek. Főhajtás a hívekről a jó Pásztor szeretetével gondoskodó, s az élők sorából már eltávozott ferences atyák előtt! Legyen ez a könyv a köszönet és hála kifejezése a templomépítők és szépítők mai utódainak is, akik az elődökéhez hasonló buzgósággal és lelkesedéssel folytatták azt, amiben őket megakadályozta az ateista hatalom. Szintén igen rövid idő alatt felépítették a templom mellé a rendházat is, és ezzel lehetővé tették, hogy közöttük éljenek lelkipásztoraik. Köszönet és hála a templom folyamatos megújításának és szépítésének, a harangok öntésének és az orgonaépítésnek lelkes, sokféle támogatásáért. Boldog érzés tölti be a lelkipásztor szívét, amikor látja a hívek töretlen hitét és élniakarását. Látja, mint formálódik és épül templomi közösségünk élő kövekből lelki templommá, és a templomépítő elődök példáját követve mint szépíti tovább a templomot egy olyan korban, amikor az önimádat társadalmában egyenesen a szent­helyek megsemmisítése a cél. Legyen ezért áldás életükön és az övéikén is ! Budapest, 1999. október 23. Dr. Frajka Félix templomigazgató !

Next