Művészeti Szalon, 1928 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1928-01-01 / 1. szám

nyilvánul meg a szín, az árny­ világosság és vonal együttes alkalmazásában. A Budapesti Szemlében egész tanulmányt ír róla Beöthy Zsolt „Egy új magyar történeti kép“ címen és az alkotást nagy teljesítménynek, a nemzeti misszió erőteljes megny­­atkozásának tartja. A tanulmány záró soraiban ezeket olvassuk: „...egészen eredeti és kitűnő tehetséggel van dol­gunk, egy minden izében magyar művésszel, aki múltúnkat magyar szívvel érzi, földünket magyar szem szerető élességé­vel "látja. Az öröm és a remény, amelyet ezzel az első nagy alkotásával ébreszt, nemcsak az ő pályájának, hanem az egész magyar történet képírásának jövendőjét illeti.“ A nagy lelkesedéssel fogadott, kiváló alkotás megala­pozta az ifjú művész hírnevét, de mindez csak erkölcsi sikert jelentett számára, anyagiakban pedig elmaradt az eredmény. Az állam ugyanis nem merte megvásárolni a kényes tárgy miatt, más vevő pedig nem akadt az arányaiban is nagy (8 méteres vászon) képre. 1897-ben a párisi Szalonban is kiállította, azonban itt sem volt több szerencséje vele. Sőt, hogy betetőződjék a magyar művészek életében nem ritka jelenség, a jeles mű jelenleg felgöngyölt állapotban Debrecen­ben van elhelyezve Az erkölcsi sikeren kívül csak ennyi lett a műpártoló közönség hideg közönye miatt három év komoly munkájának, a legtisztább lelkesedésnek összes eredménye. Az életnek e kegyetlensége fájt a fiatal művésznek, de nem tudta erős akaratát, munkában izmosult tettvágyát meg­bénítani. Sőt ebből nyer újabb impulzusokat. 1898-ban elké­szül a „Békesség veletek” c. nagy vallásos tárgyú képe, amelyet a magyar állam vett meg. Jelenleg a szegedi múzeumban van. Uj milien, új alkalom is jó hatással van művészetének fejlődésére. A gyönyörű fekvésű Nagybányát nyaranta sok festőművész kereste fel és az itt elkészített alkotásokból Buda­pesten közös kiállítást rendeztek. 1908-­ban pedig felvetődik az eszme, hogy Nagybányát művészteleppé kellene kiépíteni. Az eszme hamarosan testet ölt Ennek a művész-kolóniának alapítói között van Ferenczy Károly, aki a francia impresszioniz­musnak első bevezetője a magyar festőművészetbe. Később ő lesz a kolorisztikus naturalizmus legkiválóbb képviselője. Hollóssy Simon, aki müncheni festőiskolájában a naturalizmus és impresszionizmus elvei szerint nagyon sok magyar festőt, közöttük Thormát is, irányított művészi törekvéseikben. Thorma és Réti rábeszélésére lejön Münchenből és magával hozza egész festőiskoláját. Az alapítók között van Iványi-Grünwald Béla, aki később elhagyja Nagybányát Kecskemét­ városának meghívá­sára, hogy ott egy művésztelepet szervezzen meg; Réti István, aki 1912. óta csak nyáronként jöhetett le 1—2 hónapra. Az alapítás és megteremtés nagy munkájában Thorma is mindig az elsők között vezetett. Miután Hollósy a nagybányai isko­lától különvált és Técsőre helyezte át nyári iskoláját, ott látjuk Thormát mint buzgó tanítómestert a „Nagybányai Szabad Festőiskolá­ban, amelyet Réti Budapestre távozása után jófor­mán egészen egyedül vezetett. Olyan kitűnő hírre tett szert ez az iskola, hogy a Képzőművészeti Főiskola jeles növendé­keinek egy részét minden nyáron ideküldte és ugyanezt teszik most a bukaresti és jassii akadémiák is ösztöndíjas növendé­keikkel. Thorma 1899-ben Spanyolországba megy, ahol az állam megbízásából Velasquez-t másol. Innen visszatérve újra nagy kompozíciók foglalkoztatók. Művészi pályáján hatalmas útjel­zők az „Ébredés“, „Ecce homo", „Budavár visszavétele“. ..Ko­csisok között“, „Szeptember végén“. 1903-ban megfesti az „Október elseje“ című képet, amelynek szemléleténél megerő­södik hitünk, hogy igazi művészlélek csak az lehet, akiben az alkotóképesség és a reprodukáló tehetség harmóniája ilyen egységes módon nyilvánul meg. Egységes és lényeget össze­foglaló ennek a képnek összhatása. Sehol egy fölösleges, sehol egy megbontó és a kompozíció egységébe nem illő arc, vagy alak nem fordul benne elő. A kép először Budapesten kerül kiállításra, ahol az állam megvette, majd Amerikában az I. díj aranyérmét, azután Münchenben a bajor állami nagy érmet nyeri el. Ezután minden évnek elkészül a maga remeke. 1904-ben a „Kártyázók“, 1905-ben a „Cigányok a műteremben“ c. nagyobb figurális mű, amelyeken az életkép melegsége, kedvessége, majd valóságos drámai kompozíció ömlik át. Mentesíteni tudja magát a gazdag külföldi életkép-festésnek nálunk majd­nem szolgai utánzásától, mert nála a művészi gondolat kife­jezésében mindig megszólal az érzés hangja. Az eddig említett és a szűk keretek között a maga teljességében fel nem sorolható alkotásainak készítése köz­ben állandóan egy nagy művész-gondolat foglalkoztatja, amely­ről tudja, érzi, hogy a kivitele életének főműve lenne, s ez a „Talpra magyar“ című legnagyobb méretű vászna. Már 1900-ban hozzáfog annak megfestéséhez és 1918-ig szüntelen dolgozott a háromnegyed részben kész műven, amikor az új történelmi fordulatok megakasztották munkájában. Ez a vászon is felgöngyölten Debrecenben van. Mint reprodukáló művész, a természethez való viszo­nyában, mindig a legalkalmasabb tárgyat, a jelenség igazi lényegét fogja meg és mindig megválasztja hozzá a megfelelő technikát. Mint impresszionista az érzés finomságával és nagy felkészültségű virtuozitással dolgozik; innen van ilynemű műveiben a frisseség, a technikai gazdagság, amely sokszor oly széles,oly merész,hogy bármely más impresszionista büszke lehetne rá Képeivel időnkint ismételten szerepelt a külföldi kiállí­tásokon, így Velencében, Rómában, Londonban. A budapesti Műcsarnokban egyszer a Vaszary-díjat, egyszer meg a Lipót­városi-díjat nyerte meg. Legutóbbi kitüntetése pedig a Ferdi­­nánd királytól kapott medalia volt. Közismert nagy festmé­nyein kívül festett m­ég pár száz kisebb képet, tájképeket, arcképeket, aktokat. Jelenleg is tele van műterme teljesen kész és megkezdett szebbnél-szebb vásznakkal. A művész­ nevelés terén is elévülhetetlen érdemei van­nak. Tanítványait kiviszi Nagybánya elragadó szépségű vidé­kére és megtanítja, hogyan kell megragadni és művészien visszaadni a természet szépségeit, az ihletpercek vízióit. Mert lelkéből tör elő a meggyőződés, hogy a festőművészet terén még a legkisebb feladat megoldásának is, ha műalkotás címére tart számot, művészi ízlésből és gondolkodásból kell fakadnia. Ferenczy Károly halála után a „Nagybányai Festők Társasága“ őt választotta meg elnökéül. Erről a tisztségéről azonban a múlt év szeptemberében lemondott, mert a közügyek­től teljesen vissza akar vonulni. A Társaság elfogadta a le­mondást, de örökös díszelnökéül választotta meg az érdemek­ben valóban megőszült, nagy művészt, akinek negyvenéves művészi jubileumát a múlt évben nagy fénnyel ünnepelte meg Nagybánya és az egész magyarság. (Az életrajzi hiteles ada­tokat Börtsök Samu, nagybányai festőművész bocsátotta a Művészeti Szalon rendelkezésére, akinek fáradozásáért ezúton is köszönetet mondunk.) KENDE J: A marosvásárhelyi szűcsök két régi céhpohara Negyedszázada is elmúlt már annak, hogy mint fiatal egyetemi hallgató, Marosvásárhelyt két alkalommal a szücs­­ipartársulat akkori elnökei Csiszár­ Ádám és Vo­jka György szívességéből átnézhettem a marosvásárhelyi szűcsök leveles­ládáját, lemásoltam néhány oklevelüket és kivonatolhattam két legrégibb, 1616-tól 1657-ig és 1666-tól 1717-ig terjedő szám­adáskönyvüket E számadáskönyvek közül az elsőben néhány bejegyzést találtam a szűcsök két aranyozott ezüst poharáról is. Akkor azonban ezek a poharak már nem voltak a szűcs­­ipartársulat birtokában. Sorsukról érdeklődve, semmi biztost sem tudtam meg arról s a szűcsöknek csak két régi pecsét­ 2 nyomóját láthattam, melyek közül a régebbin ez a körirat állott: VÁSÁRHELYI SVOCZ CZE. PÉT. 1636. Annál nagyobb és kellemesebb volt a meglepetésem, midőn egy alkalommal, több mint egy évtizeddel ezelőtt d­r. Gyalui Farkas kolozsvári egyetemi könyvtárigazgató nekem két szép aranyozott ezüst poharát — a marosvásárhelyi szű­csök egykori poharait — mutatta be. E poharak most is dr. Gyalui Farkas tulajdonában vannak s mint érdekes ipartörté­neti és művészeti emlékek többféle nézőpontból megérdemlik, hogy foglalkozzunk velük.

Next