MúzeumCafé, 2014 (8. évfolyam, 39-44. szám)

2014/1. február-március / 39. szám • Érintettek - Fogyatékossággal élő emberek a múzeumokban

_ Múzeumba megyünk, kiállítást nézünk... legtöbbünknek sokszor tényleg ennyire egyszerű egy hétvégi családi program eldöntése, majd megvalósítása. Cipő, sál, sap­ka, és irány a múzeum, odaérve sál, sapka le, és gyerünk gyönyörködni, okosodni, szórakozni, nézelődni. Mondom: legtöb­bünknek. .. Csakhogy nagyon sokan vannak olyan embertársaink is, akiknek eldönteni lehet, hogy ennyire egyszerű ugyan, de megvalósítani a programot már bizony rengeteg nehézségbe ütközik. Mert hogy például a helyváltoztatásokhoz egyedüli­ként a rendelkezésükre álló kerekesszékkel nem biztos, hogy meg tudják közelíteni a kiszemelt múzeumot, nem biztos, hogy feljutnak a lépcsőin, nem biztos, hogy odabent minden tárlóba bele tudnak nézni, vagy hogy használni tudják a nem speciáli­san nekik kialakított mosdót. Aztán ugyancsak sok olyan embertársunk van, akik lehet, hogy fizikailag még csak-csak eljut­nak egy múzeumba, a lépcső sem akadály nekik, de bent a termekben hiába járkálnak, semmit vagy csak alig valamit látnak a kiállított tárgyakból. És akkor még nem beszéltünk a hagyományos tárlatvezetésből egy szót sem halló siketekről, az értelmi­leg különböző mértékben sérültekről, az egyéb, az életvitelüket így vagy úgy akadályozó bármilyen betegségekben szenve­dőkről. Pedig mi itt a szerkesztőségben azt gondoljuk: róluk (is) bizony beszélni kell. Sokat, sokszor, sokféleképpen. Nem véletlen, hogy már lapunk második számában közöltünk egy írást, amelyben egy általunk felkért kerekesszékes látogató me­sélte el budapesti múzeumi „kalandjait" vagy hogy azóta is esett már szó lapjainkon látás- és hallássérülteknek szervezett speciális múzeumi foglalkozásokról, mint ahogy esik minderről most megint, kiemelten ebben a számunkban is. És bár belső ügy, nem tartozik okvetlenül az olvasókra, de azért elmondom, hogy az az akkori kerekesszékes múzeumlátogató újságíró­kolléga azóta szerkesztőségünk munkatársa, hírrovatunk felelőse lett, de mi nem csak a tőle vagy sokszor éppen a vele együtt, „első kézből rendszeresen megismert gondjai miatt érezzük hozzánk is közel álló problémának a múzeumok minden szem­pontból történő akadálymentesítésének, a szó legszorosabb értelmében vett múzeumi esélyegyenlőség megteremtésének a fontosságát, H­­anem mert azt gondoljuk hiszen végül is az egész Múzeumi adó ezért lett, és erről szól­­, hogy a múzeumok kiemelkedően fontos intézményei a társadalomnak, nagyon is fontos helyek az emberek életében. Az egész társadalomnak, és minden ember életében. Azokéban is, akik bármiért is mások, mint mi legtöbben vagyunk. Martos Giábot !

Next