Muzsika, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-01-01 / 1. szám - ASZTALOS SÁNDOR: Köszöntő
a nemzedékre, amely az ő sírját fogja taposni. Dde akiknek hitük van, mit törődnek azok a várakozás hosszú napjaival!" így ír a huszonöt esztendős Liszt 1837 elején. Hol vannak pedig még akkor az igazi „zenegyárak", a rossz muzsika mamut-kombinátjai, a polgári társadalom mélységes válságának szülöttei. És ne feledjük: ezeket a szavakat nem egy félreértett, magára hagyott művész írta, hanem a nagyvilág muzsikájának ifjú fejedelme. Lapunk olvasói e számunkban megtalálhatják koraid legnagyobb élő dirigensének, a lángeszű svájci mesternek, Ernest Ansermet-nek döbbenetesen igazvallomását a nyugati zeneművészetről s a kultúra mélységes válságáról. Olyan művésznek szavait találják itt, aki idestova egy fél évszázadot szentelt az új zene eredményeinek megismertetésére és akit senkinek sem juthat eszébe „zsdanovizmussal", vagy „vasfüggönyön túli elfogultsággal" megvádolni. Túljutottunk-e hát azon a válságon, amiről Liszt 1837-ben, Anselmet pedig 1957 végén ír? Túljutott-e a világ a zenei ellenség, zene és társadalom, zene és emberi mondanivaló kettészakadásának korszakán, a rossz muzsika, a „nyomorult silányságok'' korszakán? Nem jutottunk túl. De túl fogunk jutni. Ma, amikor 1917 októberének eszményei — a sokszor feloldhatatlannak tűnő világpolitikai ellentétek közepette is — de immáron negyven esztendeje valóságosak, hisszük, hogy sokkal inkább megvan rá a lehetőség, mint bármikor. Kodály Zoltán több mint ötven éve azért alkot, kutat, tanít, hogy Liszt hite ne maradjon szélbe írott betű. Azért él, dolgozik, hogy népünk lerázhassa magáról a zeneietlenség gőgösen feudális és a rossz zenével való elárasztottság, a nyegle muzsika-ellenesség vitathatatlanul kapitalista nyűgeit. És azért ír ma szimfónia helyett énekeskönyvet a magyar általános iskolások számára, hogy Magyarország zeneileg is a világ emberibb, szebb és boldogabb feléhez tartozzék. Ezt pedig csak olyan országban lehet, ahol a zene mindenkié. Itt a magyarázata annak, hogy a Muzsika nemcsak a kevesekhez, a szakmabeliekhez akar szólni, hanem mindenkihez. Nem csupán a magyar zenei életnek szándékozik szerény kereteihez mért tükre lenni, hanem az egész világ jó muzsikájának is. Kérjük kedves olvasóinkat, lapunkat fogadják szívesen. S hogy feladatunkat igazán teljesíthessük, kérjük, ne csak olvasóink legyenek, hanem őszinte véleményüket, problémáikat, gondolataikat közlő munkatársaink is! Budapest, 1957 decemberében. Asztalos Sándor