Muzsika, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1958-01-01 / 1. szám - ASZTALOS SÁNDOR: Köszöntő

a nemzedékre, amely az ő sírját fogja taposni. Dde akiknek hitük van, mit törőd­nek azok a várakozás hosszú napjaival!" így ír a huszonöt esztendős Liszt 1837 elején. Hol vannak pedig még akkor az igazi „zenegyárak", a rossz muzsika mamut-kombinátjai, a polgári társada­lom mélységes válságának szülöttei.­ És ne feledjük: ezeket a szavakat nem egy félreértett, magára hagyott művész írta, h­anem a nagyvilág muzsikájának ifjú fejedelme. Lapunk olvasói e számunkban megtalálhatják koraid­ legnagyobb élő diri­gensének, a lángeszű svájci mesternek, Ernest Ansermet-nek döbbenetesen igaz­vallomását a nyugati zeneművészetről s a kultúra mélységes válságáról. Olyan művésznek szavait találják itt, aki idestova egy fél évszázadot szentelt az új zene eredményeinek megismertetésére és akit senkinek sem juthat eszébe „zsda­novizmussal", vagy „vasfüggönyön túli elfogultsággal" megvádolni. Túljutottunk-e hát azon a válságon, amiről Liszt 1837-ben, Anselmet pedig 1957 végén ír? Túljutott-e a világ a zenei ellenség, zene és társadalom, zene és emberi mondanivaló kettészakadásának korszakán, a rossz muzsika, a „nyomo­rult silányságok'' korszakán? Nem jutottunk túl. De túl fogunk jutni. Ma, amikor 1917 októberének esz­ményei — a sokszor feloldhatatlannak tűnő világpolitikai ellentétek közepette is — de immáron negyven esztendeje valóságosak, hisszük, hogy sokkal inkább megvan rá a lehetőség, mint bármikor. Kodály Zoltán több mint ötven éve azért alkot, kutat, tanít, hogy Liszt hite ne maradjon szélbe írott betű. Azért él, dolgozik, hogy népünk lerázhassa magáról a zeneietlenség gőgösen feudális és a rossz zenével való elárasztottság, a nyegle muzsika-ellenesség vitathatatlanul kapitalista nyűgeit. És azért ír ma szimfónia helyett énekeskönyvet a magyar általános iskolá­sok számára, hogy Magyarország zeneileg is a világ emberibb, szebb és boldo­gabb feléhez tartozzék. Ezt pedig csak olyan országban lehet, ahol a zene mindenkié. Itt a magyarázata annak, hogy a Muzsika nemcsak a kevesekhez, a szakma­beliekhez akar szólni, hanem mindenkihez. Nem csupán a magyar zenei életnek szándékozik szerény kereteihez mért tükre lenni, hanem az egész világ jó muzsi­kájának is. Kérjük kedves olvasóinkat, lapunkat fogadják szívesen. S hogy feladatun­kat igazán teljesíthessük, kérjük, ne csak olvasóink legyenek, hanem őszinte véleményüket, problémáikat, gondolataikat közlő munkatársaink is! Budapest, 1957 decemberében. Asztalos Sándor

Next