Muzsika, 1965 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1965-01-01 / 1. szám - MÁRTON KÁLMÁN: Afrikai esték Albert Sweitzerrel
Afrikai esték Albert Schweitzerrel Dr. Márton Kálmán, a Bőrgyógyászati Klinika tanársegédje feleségével, dr. Écsi Edittel, a László Fertőző Kórház belgyógyász alorvosával Albert Schweitzer meghívására három hónapot töltött tanulmányúton Lambarénében. Egyenlítői Afrika, Gabon, Lambaréné, Albert Schweitzer kórháza. Ezek az egymásba ölelkező fogalmak hányszor, de hányszor jelentek meg életem folyamán gondolataimban. Hányszor olvastam el, még diákkoromban, a ,,Aagy Fehér Doktor" könyvét, Az orvos az őserdőben címűt, izgalommal, tágra nyílt szemmel és lélekkel, csodálattal. Álmaimban láttam Ogoouét, a fenségesen hömpölygő folyót, jártam a trópusi kórház útjait, és az esti csendben lélegzetvisszafojtva hallgattam Schweitzer orgonajátékának a vadonba is kiszökő hangfoszlányait. Vagy lestem a szobájából kiszűrődő petróleumlámpa fénye mellett arcvonásait, amint valamelyik orvosi, filozófiai vagy zeneművészeti könyvét írja. Még álomnak is szép volt. És most valóságban itt ülök, magam sem hiszem el, a csodálatos öregemberrel szemben, kórházának ebédlőjében, Afrika közepén. Fárasztó meleg van. A szúnyoghálókon keresztül néha-néha egy kis enyhet hozó szellő érkezik a folyó felől. A trópusi forróság finom, gyöngyöző izzadságcseppeket csalogat bőrünkre és vékony nedvességréteggel burkol be az ujja hegyéig mindenkit. De ki törődik most itt ezzel? Nagy, hosszú asztalt ülünk körül mintegy negyvenen. Mint Leonardo képén Krisztus, úgy ül ő középen munkatársai között. Csak a színek mások. Itt mindenki fehérben van, és a trópusi koromfekete este keretezi a képet. Távolról erősödő, majd halkuló tam-tam ritmusa a zenei aláfestés, olykor-olykor pedig egy furcsán elnyújtott, sikolyszerű állathang a környező dzsungelből. De ezek csak külső zajok. Itt benn csendes, nyugodt, meghitt, derűs nyugalom tanyázik. A vacsora alatt, míg esszük az egzotikus ételeket, szememet és lelkemet is táplálom. Nézem a könyvekből, újságokból oly jól ismert fejet. A nyugodt tekintetű, barázdált, energikusan jóságos, tiszta arcot, a már fehér, de még tekintélyes, „magyaros" bajuszt. Az ősz hajtincsek fiatalos engedetlenséggel le-lehullanak a magas, árkokkal szántott homlokra. Az elmaradhatatlan fekete csokornyakkendő húzza alá ezt a megnyugtatóan szép, öreg arcot. Szeme valahová messze túlnéz a falakon, a tevékeny múltba, vagy a már összezsugorodott jövőbe, míg a papaya gyümölcsének sárga belét kanalazza. Azután ránk néz, mosolyogva kérdez és felel. Előfordul, hogy kacsint is huncutkásan. Még alig ismeri meg nyelvünk a krokodiluspecsenye és a banánkompót eddig ismeretlen ízeit, gyors kezek leszedik az asztalt, és a fehér abroszon csak a petróleumlámpák fénye marad. Schweitzer feláll és kissé hajlottan, lassú léptekkel a pianinóhoz megy. Az orgona sajnos nincs már Lambarénében. Hazaküldte, még mielőtt tel zi Wilhelm Kaufmann osztrák festőművész rajza, Albert Schweitzer zenét hallgat