Muzsika, 1965 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1965-01-01 / 1. szám - Kodály Zoltán Németországban
latai válnak mondatokká: „Minden emberért, aki szenvedést okozott, el kell mennie egynek, aki segítséget hoz." Körülnézek. Kutatom a körülöttem ülők arcát. Ezek az emberek, úgy érzem, a testet öltött szavak. „Valamennyiünknek el kell készülnünk arra, hogy az élet meg akar fosztani bennünket a jóságba és igazságba vetett hitünktől. Erről a hitről és lelkesedésről mégsem szabad lemondanunk. Ha az eszmények összeütköznek a valósággal, és ebben az összeütközésben a megváltoztathatatlan tények győznek, ez még nem jelenti azt, hogy le kell tennünk fegyverünket a tények előtt, legfeljebb csal annyit, hogy eszményeink nem voltak elég erősek, mert nem voltak bennünk egészen tiszták, nem vertek mély gyökeret és nem szárnyaltak a magasba." Hallunk a civilizáció és kultúra révén ránk nehezedő lelkiismeretbeli feladatokról. Az élet szeretetének erőit kell életre kelteni, és kötelességünk meggátolni minden képességünkkel az emberiség öngyilkosságát, az atomháború kirobbantását. Néha öt percig tart fejtegetése, néha tovább. Kérdésekre válaszol, vitázik. A zene, úgy látszik, ott él Schweitzer körül. Távozása után sokan, főleg a fiatalok még ottmaradnak az ebédlőben. A szakállas amerikai fiú leül a zongorához és kíséri egy holland kislány fuvolajátékát. A falról fénykép néz le rájuk, Schweitzer orgonál. A szomszéd épületből a leprások orvosának, a japán Takahashinak gitárszava lopakodik a szobába. Majd az alkalmi kórus kezdi próbáját. Másnap ünneplik ugyanis Mathilde Kottmannt, aki negyven éve kezdte el munkáját Albert Schweitzer kórházában. Megkeresem az előszobában kis viharlámpásomat és megyek az udvaron át a Sanssouci-nak nevezett épületben levő szobám felé. Óriási denevérek röpködnek fejem felett. Schweitzer szobájában még világosság van. Lám, igaz — hisz jól látom —, ott ül valóban íróasztala mellett, lámpája előtt és dolgozik, még ily későn is. Elképesztő ez a kiapadhatatlan energia. Óvatosan surranok be szobám ajtaján, hogy lehetőleg kevés szúnyogvendégem legyen éjszakai vérszívásra. Vetkőzem és lefekszem. A szomszéd faluban, Adongóban áll a tánc, jól hallom a dobokat. A kórház udvarán a feketék különös, bánatos dalba kezdenek. Ez az altatóm. Dr. Márton Kálmán KODÁLY ZOLTÁN Kodály Zoltán az ősz folyamán több hetes németországi utat tett. Először a Német Demokratikus Köztársaságba utazott. Nagy zeneköltőnket a berlini Humboldt Egyetem filozófiai fakultásán díszdoktorrá avatták. Az ünnepélyes aktuson résztvett Kurt Bork, a művelődésügyi miniszter első helyettese és Kárpáti József, hazánk nagykövete is. Kodály meleg szavakkal köszönte meg a kitüntetést, megjegyezve, hogy 57 évvel ezelőtt, mint hallgató járt a Humboldt Egyetemre. A weimari Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tiszteletbeli szenátori címmel tüntette ki a komponistát és zenetudóst, s a főigazgató átnyújtotta neki a Liszt Ferenc emlékérmet. Kodály látogatást tett Eisenachban is, Bach szülőházában, ahol ünnepi műsor keretében köszöntötték, s a Wartburg-plakettel és Bach-kiadványokkal ajándékozták meg. NDK-beli tartózkodása alatt Kodály Zoltánt fogadta Alexander Abusch, a Minisztertanács elnökhelyettese. A baráti hangú beszélgetés során Kodály elismerően nyilatkozott az NDK kulturális életéről, opera- és kóruskultúrájáról. A Művelődésügyi Minisztérium és a Német Művészeti Akadémia hangversenyt rendezett Kodály műveiből; a koncerten megjelent Hans Bentzien művelődésügyi miniszter is. A közönség nagy ünneplésben részesítette a magyar mestert. Kodály ezután Nyugat-Berlinbe, majd Kölnbe és Karlsruhéba látogatott el. Itt is hangversenyeket rendeztek tiszteletére. Hazaérkezése után Kodály Zoltán nyilatkozott németországi útjának tapasztalatairól. A Német Demokratikus Köztársaságról szólva, elmondotta többek között, hogy ott a koncertek látogatottabbak, mint nálunk, a nagyhírű zeneiskolákon sok tehetséges növendék tanul, a mi ének-zenei általános iskoláinkat azonban irigylik tőlünk. Kurt Bork miniszterhelyettes maga is lelkesedett ezért az oktatási formáért. A Német Szövetségi Köztársaságban is kezdik felfedezni a magyar zenét. Ebben segítségükre lehetne — mondotta Kodály —, ha a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat több hanglemezt hozna forgalomba, s juttatna külföldre is; az igény megvan rá. Nyugat-Berlinben Kodály Zoltán találkozott H. N. Stuckenschmidt professzorral, hosszabb beszélgetést folytatott vele. Erről az érdekes beszélgetésről az ismert nevű zeneesztéta a következőkben számolt be a Frankfurter Allgemeins-Zeitung november 2-i számában. Írásának címe: ..Találkozás Kodály Zoltánnal." 6