Muzsika, 1966 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1966-03-01 / 3. szám - ALBERT ISTVÁN: Simándy József jubileuma
SIMÁNDY JÓZSEF JUBILEUMA „Egy csepp önbizalom és élni tudsz azonnal" — írja Goethe a Faust I. részében. Alighanem ez a fajta önbizalom — s talán nem is cseppnyi — fűtötte Simándy Józsefet, 1947-ben, azon a meleg nyári estén, amikor az egyik pesti szabadtéri színpadon először énekelte Don Josét, s olyan remeklésszámba menő virágáriát, mely mindmáig felejthetetlen. A budapesti közönség ekkor figyelt fel nevére, a kritika ekkor kezdte jósolgatni, hogy új, nagyszerű tenorista-reménysége van az Operaháznak. A vakmerő nyári szaltó bravúrosan sikerült: a következő évadra az Operaház szerződtette, s a szezon kezdete után hamarosan ugyancsak a Carmenben, majd mint Turiddu bizonyította be, hogy képes valóra váltani a hozzá fűzött reményeket. Ám ezek csupán a látványosabb kezdetei Simándy énekes-pályájának, hiszen már a negyvenes évek elején az operai kórus tagja volt (énekelt néhány kisebb szerepet is), a felszabadulás után pedig a szegedi Nemzeti Színház opera-együttesének szólistájaként aratott meleg sikereket. Így aztán az idei esztendőben, mint jubilánst köszönthetjük a kiváló tenoristát, aki negyedszázada öltötte magára először a színpadi kosztümöt. Milyen sikerekben, hivatalos elismerésekben és sorozatos közönséghódításokban gazdag negyedszázad ez — írhatnók könnyelműen, ha nem tudnánk, mennyi tanulás, fárasztó erőkoncentráció, mennyi belső vívódás és művészi küzdelem húzódik meg mögötte. Mert a nyárestén diadalmaskodó ifjúi önbizalmat fokozatosan felváltotta a felelősségtudat, a szüntelen önképzés, a szerepek kimunkálása, az énektechnika csiszolása, a kifejezés gazdagítása, a zenében való elmélyülés, mely lehetővé tette Simándy számára, hogy több mint harminc tenorfőszerepet énekeljen Mozart Taminójától Verdi Otellójáig. Eredendően inkább lírai jellegű hanganyagát gondos és szisztematikus munkával fejlesztette hősi zengésűvé, hogy valóra válthassa legszebb szerepálmait. Hány meg hány parádés alakítását méltattuk. Halottuk Radamesként és Grál ezüstvértes küldötteként, Florestánként és trubadúrként, láttuk töprengű-vívódó Bánk bánként és féltékenységtől gyötört Otellóként, ott állt a lámpák fénykörében, s zengte a genovai hajnalban Adorno szerelmes dalát, tanúi voltunk, hogyan éli át Des Grieux gyötrelmes elválását Manonjától, s hallottuk Nürnberg sugárzó szent János napjának reggelén énekelni ifjú frank lovagként a versenydalt . . . Csupán néhányat soroltunk fel a szerepek fényes galériájából, de bizonyára ezek a legragyogóbbak. Simándy igazi területe — a dráma. A dalműirodalom legellentétesebb jellemvonásokból szőtt figuráiban, a sűrített szenvedélyek színpadán tudja kibontakoztatni művészetét. Gondoljunk Turiddu búcsúénekére, Radamesre, s újra meg újra Des Grieux-re, Don Joséra és Otellóra ... Ezeknek a szerepeknek egyik-másikában nemcsak itthon, hanem külföldön is megbecsülést szerzett nevének. Hangja a természettől kapott ritka adomány, melyet — mint már előbb érintettük — szorgalmas munkával, fokról-fokra, nagy ökonómiával fejlesztett nagyszerű kifejezőerejű hangszerré. Modulációkban gazdag, varázsos szépségű tenor Simándyé, melyet mindig a tudatosság és az őszinte belső átélés harmóniájával állít a stílus és a kifejezés szolgálatába. S nem csak az operaszínpadon, hanem azokban a sajnálatosan ritka pillanatokban is, amikor dobogón hallhatjuk, akár mint dalénekest, akár Simándy József Don José szerepében (Kertész Gyula felv.)