Muzsika, 1967 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1967-05-01 / 5. szám - GULYÁS GYÖRGY: Debrecen és Kodály Zoltán

Debrecen és Kodály Zoltán Sok adat összegyűjtése lenne szükséges ahhoz, hogy átfogó beszámoló-félét adhassunk Kodály és Debrecen kapcsolatáról. Még nincs együtt az anyag, s a meglevő is rendezetlen. Jónak látszik kettéosztani a várossal való kap­csolatát: felszabadulás előtti és utáni időszakra. A felszabadulás előtti találkozásokról felvillanó egy-egy kép azt mutatja, hogy a kapcsolat nem volt egyértelmű. Vonzás és taszítás,­­ így fogal­mazhatnánk. Az Ady-társaság az új magyar zene törekvéseinek sikereit, terjedését akarta munkálni, amikor Kodályt (és Bartókot is) Debrecenbe hívta, s a „Székely fonót" a színházban, a „Háry Jánost" a kollégiumi szabadtéri színpadon bemu­tatta — taszította, amikor a hivatalos Debrecen —, a harmincas évek elején — díszpolgárságát nem vállalta. Erre az időszakra egyébként sokféle találkozás esik: népzenei tárgyú előadás 1925-ben, a „Háry János" előadása 1934-ben (vezényelt Ferencsik János), a „Psalmus" 1939-ben. Tudunk arról is, hogy már 1929-ben felhangzott Debrecenben az első gyermekkarok közül a „Pünkösdölő". Ke­vesen tudják, hogy mennyi harc előzte meg pél­dául a „Háry" bemutatót. Az Ady-társaság által akkor tervezett „Debreceni Hét" nem valósult meg. Zenei vonatkozásában éppen Kodályhoz fű­ződik majd negyed század múltán, az első debre­ceni Zenei Hét megvalósulása 1957. júniusában. Arról is tudunk, hogy a „Psalmus" bemutatójá­nak főpróbáján személyesen is megjelent, ám a bemutatót Szathmári (Sauerwald) Géza vezényelte. (A közreműködők között az akkori gimnáziumi és felnőtt kórusok legjobbjait ott láthattuk.) Érdemes lenne elemezni és értékelni ezt az egész időszakot. Miközben Kodály debreceni látogatá­sait kutatgatnánk, s az elhangzott Kodály bemu­tatókat számolgatnánk, bizonyára elénk rajzolód­na annak a sok harcnak, küzdelemnek a lényege is: összefüggött mindez a haladás gondolatának próbálkozásaival Debrecenben, másrészt a maradi civil­ gondolkozással, a haladás-ellenességgel. Ho­gyan történt végül is, hogy Kodály — aki nem gyűjtött népdalt Debrecenben vagy környékén, akinek több személyes kapcsolata volt a keleti or­szágrész más városával, helységével, mint Debre­cennel — (Békéscsaba, Nagykálló) később, a fel­szabadulás után nevével tüntette ki a debreceni zeneművészeti szakiskolát? Néhány emlék a felszabadulás utáni időkből. Úgy tudom, hogy az első debreceni látogatás 1950. június első napjaira esett. Ekkor mutatták be Debrecenben, a nagyerdei szabadtéri színpadon a „Székely fonót". (A debreceni zenei élettel talál­kozott a megelőző években is, a Kollégiumi Kó­rus budapesti szereplései alkalmával.) Furcsa véletlen: Debrecenbe Békéstarhosról érkezett, s ez nyilatkozatából is kitűnik: „Nagyon meghatott a debreceniek ünneplése... Olyan örömmel fo­gadtam a mai debreceni estét, mint a fiatalok munkáját, amikor a napokban Békéstarhoson az énekiskolát látogattam meg. Két és félórán ke­resztül tanítottam őket és láttam, hogy az új ma­gyar szocialista zenekultúra kialakításában milyen fontos szerepük van a fiataloknak. Itt is csak azt mondhatom, mint nekik: úgy tanuljanak tovább, hogy jól tudják betölteni hivatásukat." (Éneklő Nép, 1950. július). 1955. december 15. Születésnapi előestéjét Deb­recenben töltötte. Ritka szép debreceni ünnep volt az Arany Bika dísztermében! Zsúfolt hang­versenyterem. Áhítatos koncert-csend. A „Buda­vári Te Deum" előadása után (vezényelt Vaszy Viktor), Kodály beszélt az erkélyről. Halkan, é­s a nagy csendben mégis mindenki hallhatta: „... a mai Debrecen úgy különbözik az ötven év előtti Debrecentől, mint egy a száztól." A város és Kodály Zoltán igazi találkozása in­nen számítható. Alig egy hónappal az emlékezetes koncert után, 1956. januárjában, a Művelődésügyi Minisztérium úgy intézkedett, hogy ha a város és iskola vezetői elnyerik Kodály Zoltán bele­egyezését, úgy a debreceni iskolát róla nevezi el. Kodály sokáig elhárította a kérés teljesítését. Erről szólt egyébként az avató­beszédében is: „A névadás ellen tiltakoztam annak idején, mert én már akkor ellensége voltam a személyi kul­tusznak, amikor az hivatalosan még nem volt megbélyegezve." „Megmondom, hogy mi törte meg az ellenállásomat itten, annak ellenére, hogy hiába indítványoztam, hogy az iskolát Maróthy­ról nevezzék el..." Az említett beszélgetés 1956. első hónapjaiban zajlott le, amikor Ménes Jánossal, a városi ta­nács akkori elnökével meglátogattuk Kodály Zol­tánt a névadás körülményeinek és feltételeinek tisz­tázása végett. (Külön történet lehetne ez a beszél­getés! Kár, hogy nem őrzi ezt is magnetofon-sza­lag.) Tulajdonképpen ez a beszélgetés volt alapja a város, az iskola és Kodály további kapcsolatá­nak, s ugyancsak ezen a beszélgetésen vállalko­zott a város és az iskola Kodály „kikötéseinek" teljesítésére. Érdemes felemlíteni belőlük. Voltak a feltételek között iskolaiak, zeneoktatásra vonat­kozóak (az énekes alapon való hangszertanítás feltételeinek megteremtése), vonatkoztak a városra is (kollégium, internátus biztosításával a területi, környéki beiskolázás segítése), majd pedig voltak a feltételek között népművelésiek is, egyaránt

Next