Muzsika, 1967 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1967-05-01 / 5. szám - GULYÁS GYÖRGY: Debrecen és Kodály Zoltán
Debrecen és Kodály Zoltán Sok adat összegyűjtése lenne szükséges ahhoz, hogy átfogó beszámoló-félét adhassunk Kodály és Debrecen kapcsolatáról. Még nincs együtt az anyag, s a meglevő is rendezetlen. Jónak látszik kettéosztani a várossal való kapcsolatát: felszabadulás előtti és utáni időszakra. A felszabadulás előtti találkozásokról felvillanó egy-egy kép azt mutatja, hogy a kapcsolat nem volt egyértelmű. Vonzás és taszítás, így fogalmazhatnánk. Az Ady-társaság az új magyar zene törekvéseinek sikereit, terjedését akarta munkálni, amikor Kodályt (és Bartókot is) Debrecenbe hívta, s a „Székely fonót" a színházban, a „Háry Jánost" a kollégiumi szabadtéri színpadon bemutatta — taszította, amikor a hivatalos Debrecen —, a harmincas évek elején — díszpolgárságát nem vállalta. Erre az időszakra egyébként sokféle találkozás esik: népzenei tárgyú előadás 1925-ben, a „Háry János" előadása 1934-ben (vezényelt Ferencsik János), a „Psalmus" 1939-ben. Tudunk arról is, hogy már 1929-ben felhangzott Debrecenben az első gyermekkarok közül a „Pünkösdölő". Kevesen tudják, hogy mennyi harc előzte meg például a „Háry" bemutatót. Az Ady-társaság által akkor tervezett „Debreceni Hét" nem valósult meg. Zenei vonatkozásában éppen Kodályhoz fűződik majd negyed század múltán, az első debreceni Zenei Hét megvalósulása 1957. júniusában. Arról is tudunk, hogy a „Psalmus" bemutatójának főpróbáján személyesen is megjelent, ám a bemutatót Szathmári (Sauerwald) Géza vezényelte. (A közreműködők között az akkori gimnáziumi és felnőtt kórusok legjobbjait ott láthattuk.) Érdemes lenne elemezni és értékelni ezt az egész időszakot. Miközben Kodály debreceni látogatásait kutatgatnánk, s az elhangzott Kodály bemutatókat számolgatnánk, bizonyára elénk rajzolódna annak a sok harcnak, küzdelemnek a lényege is: összefüggött mindez a haladás gondolatának próbálkozásaival Debrecenben, másrészt a maradi civil gondolkozással, a haladás-ellenességgel. Hogyan történt végül is, hogy Kodály — aki nem gyűjtött népdalt Debrecenben vagy környékén, akinek több személyes kapcsolata volt a keleti országrész más városával, helységével, mint Debrecennel — (Békéscsaba, Nagykálló) később, a felszabadulás után nevével tüntette ki a debreceni zeneművészeti szakiskolát? Néhány emlék a felszabadulás utáni időkből. Úgy tudom, hogy az első debreceni látogatás 1950. június első napjaira esett. Ekkor mutatták be Debrecenben, a nagyerdei szabadtéri színpadon a „Székely fonót". (A debreceni zenei élettel találkozott a megelőző években is, a Kollégiumi Kórus budapesti szereplései alkalmával.) Furcsa véletlen: Debrecenbe Békéstarhosról érkezett, s ez nyilatkozatából is kitűnik: „Nagyon meghatott a debreceniek ünneplése... Olyan örömmel fogadtam a mai debreceni estét, mint a fiatalok munkáját, amikor a napokban Békéstarhoson az énekiskolát látogattam meg. Két és félórán keresztül tanítottam őket és láttam, hogy az új magyar szocialista zenekultúra kialakításában milyen fontos szerepük van a fiataloknak. Itt is csak azt mondhatom, mint nekik: úgy tanuljanak tovább, hogy jól tudják betölteni hivatásukat." (Éneklő Nép, 1950. július). 1955. december 15. Születésnapi előestéjét Debrecenben töltötte. Ritka szép debreceni ünnep volt az Arany Bika dísztermében! Zsúfolt hangversenyterem. Áhítatos koncert-csend. A „Budavári Te Deum" előadása után (vezényelt Vaszy Viktor), Kodály beszélt az erkélyről. Halkan, és a nagy csendben mégis mindenki hallhatta: „... a mai Debrecen úgy különbözik az ötven év előtti Debrecentől, mint egy a száztól." A város és Kodály Zoltán igazi találkozása innen számítható. Alig egy hónappal az emlékezetes koncert után, 1956. januárjában, a Művelődésügyi Minisztérium úgy intézkedett, hogy ha a város és iskola vezetői elnyerik Kodály Zoltán beleegyezését, úgy a debreceni iskolát róla nevezi el. Kodály sokáig elhárította a kérés teljesítését. Erről szólt egyébként az avatóbeszédében is: „A névadás ellen tiltakoztam annak idején, mert én már akkor ellensége voltam a személyi kultusznak, amikor az hivatalosan még nem volt megbélyegezve." „Megmondom, hogy mi törte meg az ellenállásomat itten, annak ellenére, hogy hiába indítványoztam, hogy az iskolát Maróthyról nevezzék el..." Az említett beszélgetés 1956. első hónapjaiban zajlott le, amikor Ménes Jánossal, a városi tanács akkori elnökével meglátogattuk Kodály Zoltánt a névadás körülményeinek és feltételeinek tisztázása végett. (Külön történet lehetne ez a beszélgetés! Kár, hogy nem őrzi ezt is magnetofon-szalag.) Tulajdonképpen ez a beszélgetés volt alapja a város, az iskola és Kodály további kapcsolatának, s ugyancsak ezen a beszélgetésen vállalkozott a város és az iskola Kodály „kikötéseinek" teljesítésére. Érdemes felemlíteni belőlük. Voltak a feltételek között iskolaiak, zeneoktatásra vonatkozóak (az énekes alapon való hangszertanítás feltételeinek megteremtése), vonatkoztak a városra is (kollégium, internátus biztosításával a területi, környéki beiskolázás segítése), majd pedig voltak a feltételek között népművelésiek is, egyaránt