Muzsika, 1972 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1972-12-01 / 12. szám - Dr. Palló Imre

A­mikor Kodály Zoltánra gondolok, a szívemet hálás melegség tölti el, mert egész művészi pályám ~~ már az induláskor — összefonódik Kodály hal­hatatlan munkásságával. Büszke öröm tölt el, hogy nemcsak élvezhettem Ko­dály magyar lelkéből fakadó csodála­tos munkáját, hanem operaszínpadon, hangversenyteremben, rádióban is tol­mácsolója lehettem ennek a magyar népdal termő­talajából kiszakadt igazi művészetnek. Sorsszerűen jutottam közelébe. Én, a székely kisfalu szülötte, Budapesten ná­la találkoztam gyermekkorom szívem­hez nőtt barátaival — a székely népda­lokkal és népballadákkal —, melyeket az ő zsenije művészi köntösbe öltözte­tett. Életre szóló kapcsolatunkat és barát­ságunkat a népzene szeretete alapozta meg. Attól kezdve, hogy 1924-ben én mutathattam be a „Mónár Annát" — „Kodály-énekes" lettem és dalainak ta­nulása és előadása közben egyre jobban éreztem azt, hogy tősgyökeres zenéjén keresztül a nép és a haza szeretete elvá­laszthatatlanul összeköt bennünket. Kodály Zoltánban igazi embert is­mertem meg. Csodálni való, mennyire személytelen maradt, milyen szerényen megbújt világra szóló művei mögött. Amit pedig a zenei művelődés terén tett, az több mint egyszerű nevelő mun­kásság. Néhányszor nyilatkoztam már Kodály Zoltánról. De mindig visszatérnek egyes gondolataim és most is így fejezem be: csak az a fa lehet terebélyes, amelynek gyökerei mélyen lenyúlnak az anyaföld­be. Kodály Zoltán olyan terebélyes ma­gyar tölgy, amelynek ágait és hajtásait a világ minden táján ismerik és csodál­ják. EMMA ASSZONNYAL A PALLÓ CSALÁDNÁL (Gách Marianne felvétele) '' tor/tjvrt+f 1 / o V ó

Next