Muzsika, 1973 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1973-01-01 / 1. szám - SOLYMOS PÉTER: Búcsú Ungár Imrétől

DOO­O 'J 1973. január BÚCSÚ UNGÁR IMRÉTŐL Ismét megfogyatkoztunk, ismét szegényebbek lettünk. Igaz művész, igaz ember távozott közülünk, kolléga, barát, harcostárs. Ungár Imre nem egy volt a sok közül. Azok közé a kevesek közé tartozott, akik egy szuverén, senki másé­val össze nem téveszthető világot építettek fel maguk­ban, egy világot, melynek gyökerei mélyre, csúcsai magasra nyúltak és akik erre a világra művészetükön keresztül is kaput tudtak tárni embertársaik számára. Az emberek pedig múlhatatlanul hatása alá kerültek ennek a világnak, megérezték, hogy egy puritán, a saját személyét háttérbe állító művész megalkuvás nélkül kutatja az alkotás legmélyebb titkait s e keresés tanú­jává, részesévé avatja közönségét. Ez a magatartás vezette el Ungár Imrét ahhoz a Chopinhez, aki a saját szenvedésén túl egy nép szen­vedésének adott hangot, és akinek zenéjéből a láza­dás villámai cikáznak. Ez vezette addig ismeretlen tájakon akkor is, amikor Beethovent játszott, a rá­csodálkozás, rádöbbenés élményével ajándékozva meg hallgatóit. És így érzett rá az elsők egyikeként Kodály és Bartók zenéjére is. De bármit játszott is, mindig lényegest mondott a műről, nem is vitt másként pó­diumra egy művet, csak ha erre képesnek érezte magát. Ez a magatartás egymaga már példaképpé emeli számunkra Ungár Imrét. Példakép volt azonban — és reméljük, az is fog maradni — mint ember is. A bölcs megértésből az igaz ügyért való szenvedélyes és har­cos kiállásig, a mély felelősségérzetből fakadó, nem­egyszer erején felüli tehervállalásig csupa olyan tulaj­donságot egyesített magában, melynek mércéjével saját emberségünket is mérhettük. A Menuhinok fajtájából való volt — nem véletlen, hogy a zongorája melletti falon a nagy hegedűművész képe van a főhelyen. És ha olyan művészekre fogunk majd visszaemlékezni, akiknél művészet és emberség egyet jelentett, akikre fenntartás nélkül nézhettünk fel, akkor Ungár Imréről nem fogunk megfeledkezni. Solymos Péter muzsika

Next