Muzsika, 1988 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1988-01-01 / 1. szám - VÁCZI TAMÁS: "A nevelők nevelésével kellene kezdeni..."
Váczi Tamás, a MUZSIKA nemrégiben elhunyt fiatal munkatársa a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának Kodály-ösztöndíjával és lapunk megbízásából az ifjúság zenei nevelésének, különösen az ifjúsági hangversenyeknek személyiség- és jellemfejlesztő hatását vizsgálta, így számolhatott be hasábjainkon az elmúlt években folyamatosan is az ország legkülönbözőbb részeiben ifjúsági koncerteken szerzett tapasztalatairól. A hagyatékairól itt közölt beszámolót második ösztöndíjas évének végén az Alap vezetősége számára készítette. A nekünk szánt tanulmány írására már nem maradt ideje. Váczi Tamás: „A nevelők nevelésével kellene kezdeni..." Mottó: „Tizenöt évvel ezelőtt hoztam ki az első sorozatát annak a népzenei hanglemez-összeállításnak, amelyik Magyar népzene címmel jelent meg. A hanglemezgyár igazgatója, miután megkapta a sorozat odakint a kitüntetést, nagy boldogan közölte velem. Azt mondtam neki, sajnos én nem erre készítettem ezt a sorozatot, hogy külföldön megjutalmazzák, hanem arra készítettem, hogy idehaza minden iskolának adják oda, és az iskola érezze meg, hogy az élő hangzás, a valóságos autentikus élő hangzás az, ami a gyereket megfogja, és amire a gyerek föltétlenül figyel, s amit szívesen utánoz. (...) Sajnos a gyűjtemény azóta sincs meg az iskolákban ..." (Rajeczky Benjámin) Az 1985/86-os idényben végzett ösztöndíjas tevékenységem folytatására a Művelődési Minisztériumtól az 1986/87-es idényre megosztott Kodály Zoltán zenei ösztöndíjat kaptam, így lehetővé vált számomra, hogy még egy éven keresztül az ifjúság zeneéletével, az ezzel kapcsolatos zenepedagógiai, zeneszociológiai, művelődéspolitikai, és egyéb más kérdésekkel foglalkozzam. Egy évvel ezelőtti összefoglalóm zárógondolatához térek vissza: „Az egész magyar társadalomnak lényegesen nagyobb erőfeszítést kellene tennie a jövő nemzedékek jobb nevelése érdekében. Komolyabban kellene vennünk a példaadók, Széchenyi és Bartók, Karácsony Sándor és Németh László útmutatásait." Ma már árnyaltabban és ugyanakkor egyértelműbben fogalmaznék: míg a zenepedagógiában — tágan értelmezve a zenepedagógia fogalmát — elsősorban a kodályi—bartóki alapvetéseknek kellene irányt szabniuk, addig a közművelődés, a művelődéspolitika vonatkozásában Németh László útmutatásai lehetnének a legjobb irányadók, hiszen komplexitásuknál fogva az ő elképzelései kimagaslanak még a többi kitűnő népnevelő és művelődéspolitikus elképzelései közül is. Itt a kört Karácsony Sándortól kezdve bővítenünk kellene a nyelvművelő Kosztolányin át a néprajzos-nemzetművelő Győrffy Istvánig — és tovább.2 Tavalyi beszámolómban szándékosan tágítottam a megnevezett példaadók neve révén az időbeli (Széchenyi) és a „térbeli" (Németh, Karácsony) dimenziókat. Tettem ezt azért, mert nyilvánvaló számomra, hogy a múlt determinálja a jelent, s a jelenen keresztül a jövőt, vagyis, hogy tradíció és hagyománytisztelet nélkül nincs igazi megújulás. Továbbá, az is vitán felül kell álljon, hogy a zenepedagógia, a zeneélet nem vizsgálható izoláltan; a társadalmi-gazdasági élet nagymértékben determinálja a zeneéletet, az általános erkölcsi helyzet a nevelést, az általános pedagógia pedig a zenepedagógiát. (Természetes, hogy ugyanakkor a zenepedagógiának és a zeneéletnek van egy bizonyos relatív autonómiája is.) Legalább ilyen érdekes aspektus viszont az, hogy a zenei élet vizsgálatán keresztül kiderül(het) a társadalmi élet sok nyilvánvaló, illetve burkolt jelensége, folyamata, zavara, tehát a zenei élet megfigyelése kitűnő szeizmográfként is képes funkcionálni; úgy is fogalmazhatok, hogy a zenei élet tünetein kipattan a társadalmi élet sokféle betegsége, zavara és botránya. Szociológusok véleménye szerint a társadalmi mobilitás hazánkban az utolsó egy-két évtizedben egyre jobban lelassult, vagy megállt. Kérdés, hogy ha társadalmi méretekben nincs, vagy jelentéktelen mértékű a mobilitás, akkor várható-e és elvárható-e, hogy a társadalmi élet részterületein ne ugyanaz a tendencia érvényesüljön? Másképp fogalmazva: várható-e a társadalmi