Muzsika, 1990 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1990-01-01 / 1. szám - BREUER JÁNOS: Somfai László a Művészeti Alap Nagydíjasa
Somfai László a Művészeti Alap Nagydíjasa Azt hiszem, ritkaságértékű, hogy az életművet elismerő zenei nagydíj 50-es éveinek derekán járó tudóst ér, s éppoly ritkaság, hogy távollétében - „in contumaciam" - ítéltetik e díjra. Ám az aligha vonható kétségbe, hogy idei nagydíjasunk, az 1934-ben született Somfai László kiemelkedő tudományos oeuvre elismeréseként lehetne közöttünk ma. Igazolt a távolléte, hiszen tőlünk sok ezer mérföldnyire, a nagy hírű kaliforniai Berkeley-egyetemen - kutatásainak nemzetközi rangját jelzi ez! - oktat jövendő muzikológusokat. Közelebbről 1953 óta ismerem, évfolyamtársak voltunk a Zeneművészeti Főiskola zenetudományi tanszakán. Tanáraink kollégának szólítottak bennünket, ám erre a megszólításra talán egyedül Somfai László volt jogosult közülünk sokoldalú zenei tudásával, kottaolvasó értelmező és elemzőkészségével olyanynyira kiemelkedett az osztályból. Jellemző, hogy diákként nyert nemzetközi pályázatot Nyugat-Németországban Mozart e-moll hegedű-zongora szonátájának eredetiségét analizáló munkájával, s az is, hogy Haydn vonósnégyeseiről növendékidejében írt tanulmánya az 1959-es nagy Haydn-ünnepségekre kiadott vaskos akadémiai kötetben látott napvilágot. Nem csoda, hogy mind tanárai, mind diáktársai részéről megkülönböztetett nagyrabecsülés övezte. A pályaív külső keretei mintha kevéssé mozgalmasnak látszanának. Summa cum laude diplomával került 1958-ban a zenetörténeti kutatások egyetlen akkori magyar műhelyébe, az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtárába. 1963 óta a Bartók Archívum tudományos munkatársa, 1972-től vezetője. Idén 21 éve professzora a Zeneakadémia zenetudományi tanszakának. Azonban roppant gazdag a tudományos hozamnak az a tartalma, amely e kereteket csordulásig megtölti. Szenzáció volt muzikológus körökben Bartha Dénessel közösen, 1960-ban közreadott Haydn als Opernkapellmeister című könyve, az Esterházy-kottatárból nemzeti könyvtárunkba került, addig ismeretlen kéziratok feldolgozása. Éppoly úttörő jelentőségű 1966-ban németül, majd angolul, végül magyarul megjelent Haydn-ikonográfiája. Webern-monográfiája (1968), a zenetudományok doktora titulust meghozó, Haydn zongoraszonátái felirattal 1979-ben kiadott alapvető könyve csupán idegen nyelvű publikáció híján nem válhatott azzá, amire pedig méltó: világsikerré. Ötödik, ez ideig utolsó kötete, a Tizennyolc Bartóktanulmány a zeneszerző születésének centenáriumára készült szigorú válogatása Somfai elemzéseinek. De szerves része ennek a tudományos életműnek a Gluck és Mozart kritikai kiadás némely, Somfai László által a legkorszerűbb alapelvek érvényesítésével sajtó alá rendezett kötete. Haydn- és Bartók-kompozíciók nevéhez fűződő hasonmás kiadása; a Bartók zongorajátékát, népzenei lejegyzéseit tartalmazó hanglemezsorozatok szerkesztése, kommentálása; jó néhány zenei kiállítás megtervezése; megannyi előadás nemzetközi tudományos konferenciákon; és nem utolsósorban a tanítás, itthon és külföldön egyaránt. Munkásságának két fókusza: Haydn és Bartók, tágabb értelemben a bécsi klasszika és a 20. század klasszikája (Schoenberg, Webern, Stravinsky). A Liszt- és Erkel-kutatásban is letette, pályakezdő éveiben, a névjegyét... De voltaképpen még mindig a keretek körülírásánál tartok csupán. Futólag ismertettem, mivel foglalkozik Somfai László három évtizede. A hangsúly, azt hiszem, mégis elsősorban a hogyanra kívánkozik. Mert Somfai nálunk ismeretlen egzakt tudományos módszerek meghonosítója és ilyen metódusok feltalálója. Mérhetetlen munkával vizsgált papírt, a rajta lévő vízjelet, kottaíráshoz használt tollat és tintát, vizsgálta a kézírás duktusát, hogy mindebből fontos és érvényes következtetéseket vonjon le a remekműre, mint élő organizmusra vonatkozólag. Ám bármily szigorú szövegkritikai-textológiai elveket érvényesít is. Somfai szemében a kotta nem önmagábanönmagáért létező jelek sokasága, mert a megszólalás az élete. Jelentését vizsgálva ezért vált nála központi kérdéssé: mit és hogyan olvas ki az előadóművész a hangjegyekből. Nemcsak a múltban, a jelenben is. Sokszorosan lassított hangfelvételeket lejegyezve állapította meg például a saját műveit zongorázó Bartók játékának jellemző stílusjegyeit. Semmiféle kompromisszumot nem ismerő, végtelenül aprólékos, részletező kutatásai mindazonáltal nem valami bezárkózó szobatudóst foglalkoztató mellékes részkérdések, mivel a zeneszerzői életmű egészébe-teljességébe illeszkednek. A szobatudósi magatartás a tudományszervezéstől, zenei közélettől, ismeretterjesztéstől vissza soha nem húzódó Somfai Lászlótól mindig is roppant távol állott. Eddigi munkássága példa lehet arra, amit különben tanáraink sokoldalú aktivitása is igazolt, hogy a zenetudomány nem elvont diszciplína; az élettel, praxissal sokoldalú kapcsolatban fejlődik. BREUER JÁNOS