Muzsika, 2012 (55. évfolyam, 1-12. szám)

2012-01-01 / 1. szám - ZENEÉLET - Kovács Géza: Az öröm szolgálói

A Müpa megnyitása óta van szerencsém a nyájas házigazda hálás szerepében­­ feltűnni azokon a „szakmai napnak" nevezett eseményeken, melyeknek alapötle­tét Kiss Imrével formáltuk meg, nagy rava­szul azt a kettős hasznot remélve, hogy a hazai művészeti-kulturális élet szakembe­rei gazdagabbak lesznek az ide meghívott nemzetközi szakmai „nagyvadakkal” való találkozásoktól, és egyúttal - két légy egy csapásra! - e nagyvadak jó hírét viszik újonnan megnyílt művészeti központunk­nak szerte a nagyvilágban. Furfangos ter­vünket siker koronázta. A Muzsika olvasói nem egyszer olvashattak e kivétel nélkül hasznos és kivétel nélkül jelentős személyi­ségeket felvonultató szakmai napokról. A Kiss Imrétől a Müpa kulcsait átvevő Káés Csaba sem gondolkodik másként e kérdés­ben, sőt a nehéz időkre tekintettel további, a lehető legszélesebb körű együttműködés irányába kívánja mozdítani nemcsak e sajá­tos céhbeli együttlétek, de a Müpa egészé­nek működését is. Az együttműködést de­monstrálandó ezúttal a Magyar Művészeti Fesztiválok Szövetségével közös szervezés­ben került sor a legutóbbi, 2011. november 19-én lezajlott összejövetelre. Egy-egy ilyen szakmai nap előtt igyek­szem felkészülni a megadott tárgykörben, utánanézek a meghívottak szakmai múltjá­nak, bújom a szakirodalmat, az internetet, hogy ne kérdezzek ostobaságot, hogy inspi­ráljam a kedves vendéget, a résztvevő kollé­gákat. Ezúttal úgy döntöttem, az alapoknál kezdem: mi is a fesztivál? Hát örömforrás! A latin szó, „festivus” csupa jót jelent: vi­dám, ünnepi, bájos, sőt, még spicces, pityó­­kás is szerepel magyarázatként a szótárban. Akkor vidám napnak nézünk elébe - gon­doltam a Müpa felé baktatva, hiszen ezúttal a hazai művészeti fesztiválok lesznek teríté­ken. Hitemet erősítette, de bizonyos áthal­lásoktól nem mentett meg egyik kedves könyvem, Huizinga. A középkor alkonya egy évtizedek távolából eszembe villanó gondo­latsora, melyet még előző nap kikerestem és Szerb Antal gyönyörű fordításában most ide is másolok: „Minél gyötrőbb a hétköznapok nyomorúsága, annál erősebb serkentőre van szük­ség hogy elérjék a szépség és az öröm mámorító ér­zését, mely nélkül az élet elviselhetetlen. A 15. szá­zad mélységesen pesszimista, és állandó depresz­­szióban él, ezért létfontosságú számára az élet szépségét harsogva hirdető, pompás és nyilvános mulatság. A könyvek drágák, az országok sorsa bizonytalan, a műalkotások ritkák, az egyénnek nincs módja rá, hogy megfeledkezzék magáról. Minden irodalmi, zenei vagy képzőművészeti élve­zet többé-kevésbé összefügg az ünnepségekkel." Nos, hogy bő fél évezreddel később mit gondolunk arról, csak a 15. század volt-e mélységesen pesszimista, és mit gondo­lunk az állandó depresszióról, ki-ki eldönt­heti. De hogy a fesztiválok funkciója nem változott azóta sem, az nem kérdéses. Káés Csaba a koprodukciók rendszerének elkerülhetetlenségéről szólt. Nincs művésze­ti intézmény Magyarországon, mely bőkezű és kifogástalan költségvetéssel, másokkal mit sem törődve működhetne. Magától érte­tődik tehát, hogy az együttműködés az egyik leginkább kézenfekvő megoldás a pénzhiány okozta bajok idején. Az Opera Europe már rég felfedezte ezt a Kolumbusz tojását. Díszle­tek, rendezések, produkciók vándorolnak kontinensszerte magas színvonalú előadáso­kat és ésszerű költségvetéseket eredményez­ve. Miért ne lehetne ezt a rendszert a feszti­válok esetében is alkalmazni? Nyúl Erika, a Müpa ügyfélkapcsolati veze­tője már-már szociológiai és közgazdaság­tani alapossággal elemezte a kulturális turiz­mus tendenciáit, tapasztalatait, lehetősége­it. Nehéz lenne egy mondatban summázni gondolatait, de a legkevesebb, hogy megál­lapítsuk: bőven van mit tennünk. Magyar­­ország művészeti eseményei, rendezvényei még mindig nem élnek annak lehetőségé­vel, hogy a turisztikai sztereotípiákból ki­törve európaibb énünket is sikerrel mutas­suk fel. Ha valaki nemzetközi versenyeket nyert csellóművészt, komoly zenekar-igazgatót akar tógában látni, keresse meg a Facebookon Mérei Tamást. Ő ugyanis a felsoroltakon kí­vül a Savaria Történelmi Karnevál Közhasz­nú Alapítvány elnöke is egyben, és mint ilyen, az egykori Iseum utcáin, terein, a római kori romok között szeretett városa, Szom­bathely régi és mai értékeit kínálja az ide csá­bított, kultúra lépére csalt turistáknak. Szintén a nyugati végekről jött a messzi Budapestre Pócza Zoltán, a Kőszegi Várszín­ház igazgatója. Az Ausztria Szabolcs-Szat­­márjába ékelődő nagy múltú kisváros siker­rel hasznosítja adottságait. Magyar és oszt­rák vendég örömmel nézi az Állami Népi Együttes vagy Palya Bea előadását, Móricz vagy Nino Manfredi darabját, miközben könnyedén bolyong a múlt ködében, ahol Jurisics és Ferdinánd szelleme fogadja őt. M­erre tovább a fesztiválok program­szerkesztésében? Nincs szakmai kon­ferencia szerte a nagyvilágban, ahol a prog­ramszerkesztés kérdése ne kapna kitüntető szerepet. Hát persze: egy étterem üzleti alap­­dokumentuma az étlap. Lehetnek az aszta­lok között hajladozó pálmafák, fogadhatják a vendéget bülbülszavú pincérnők, a tányér­ban feladott produkció viszi hírét a helynek, így van ez a fesztiválok programjaival: Bay- zeneélet Az öröm szolgálói Szakmai nap a Művészetek Palotájában 2012 JANUÁR • muzsika 3 5

Next