Nagybánya és Vidéke, 1899 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1899-03-26 / 13. szám

Nagybánya, 1899. Márczius 26. — 13. szám. XXV. évfolyam. 9­9­9 TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. luCE<3-TE3IL,E 2íTNI^ luCE 2 STIDE 33 Sr V­ A.SAl211T^.P. Előfizetési ára 1c. Egész évre 4 frt. Fél évre 2 frt. Negyedévre 1 frt. Egy szám ára 10 kr. Előfizetések, reklamácziók és hirdetések Molnár Mihály könyvnyomdájába intézendők. Közlemények a szerkesztő lakására . Nyilttér soronként 10­,1kr. Felsőbányai­ utcza 245-ik szám alá — küldendők. Treuga dei. A politikai kibontakozás a maga csoda­számba menő és megnyugtató eredményeivel nemcsak a parlamenti életben a fővárosban, de vidéken is megteremtette az an­nyira kí­vánatos békét. Nagybánya régi idők óta híres volt az ő szenvedélyes választásairól, a városi polgárság több ízben annyira belemelegedett a politikai küzdelembe, hogy nem egyszer, testvérek, ro­konok, barátok, kibékí­ltetlen elenségekké vál­tak itt, csupán politikai nézeteik miatt s haraguk évekig tartott. Elég indokolatlanul és helytelenül, mert a természet törvénye szerint is a zúgó vihart mosolygó szélcsend, a leg­ádázabb háborút is béke szokta követni. Wekerle rokonszenves egyénisége és or­szágszerte elismert nagysága tíz éves fegyver­­szünetet teremtett e temperamentumos végvidéki városkában. A legutóbbi választások alkalmával azon­ban ismét pártokra szakadtunk s a küzdelem nagy vehemencziával folyt. Nem tagadjuk e választásnak maradt némi kis utóíze, de ma már a legutóbbi idők ese­ményei után úgy hisszük minden elsimult. Országgyűlési képviselőnk, a politikai élet egyik kiválló alakja, ki Szilágyi Dezsővel együtt első­sorban járult ahoz, hogy az ex lex kép­telen állapotát elhárítsa s az ország alkot­mányát sértetlenül megmentse, a ki belépett a törvény, jog és igazság jelszava alatt tömö­rült s a nemzeti párt beolvadása által meg­­ujhodott valódi szabadelvű pártba, ma legnagyobb részt maga köré csoportosulva látja azon vá­lasztóit is, kik az ellentáborban küzdöttek. Kik nem tudtak a Bánffy-párt jelölésébe belenyugodni, azok ma meghajtják a lobogót a dissidens Láng Lajos előtt s érdemeit, politikai karakterét tisztelettel emlegetik. Minden jel oda mutat, hogy Láng Lajos szívesen látott vendége lesz egész választó­ke­rületének s a­mit az ex lex kormány tervbe vett tüntetésével karácsonkor ellene parancs­szóra elkövetni akart, azt hatalmasan ellen­súlyozni fogja a szabad választó­polgárok hús­véti vendégfogadása. Üdvözöljük kedves vendégünket, városunk falai között s­óhajtjuk, hogy ideérkezése legyen a már is megteremtett békének és egyetértésnek üdvös megszilárdítása. Márczius idusán. Irta s Budapesten márcz. l­-ér felolvasta : Nagy Gábor. Ölelkezve, mint nagyobb elődeink ama nagy na­pon, melynek most emlékét üljék, mondjátok, dobog-e úgy szivetek, hogy verésétől egy nemzet dermedt teste megrázkódjék? Felloboghat-e lelkesedéstek tüze an­­nyira, hogy lángja megemészthesse a sötét múlt rozoga templomát, melyben eddig a zsarnokság istenének ál­doztak? Tudnátok-e újat emelni helyébe, hogy egész nemzetünk beleférhessen s egy szívvel, lélekkel fohász­kodva könyörögjön áldást a megváltás nagy munká­jára ? Arczotok pírja megtörne-e a zápor könnyein, hogy szivárványt vessen a há 'más bérez büszke hom­lokára s fényével felrias­szon egy alvó nemzetet ? El­harsognátok-e az esküt, melyéeddig ezer éves alkot­mány méhében vajúdott s máget az isteni szikra csak most szült napfényre: a dübörgő hangtól megrepedne az ég s mi térdre hullva imái nők a magyarok Iste­nét, hogy megváltónkat, a szabadságot, immár elküldte hazánkba. Hiszem s hitem rendithessen! Nem áltatás, nem cefAsku remény ez, hiszem gyökerét igaz magyar lelkelkesedéstekben terpeszti szét. S ha, mint ama nagy nap után, ránk zúdulna a dúló zivatar, nem téphetné ki, mert együtt sodorna magával mindnyájunkat: egyek vagyunk! Lelkünk összenőtt s ha kiszabadulna is hüvelyéből, mint a martiromság vészes árnya örök kisértete lesz a rémes czivódásnak, mely az alkotások roncsain keblét szag­gatva esd átkot saját fejére s mi könyeinkkel mossuk el a nyomokat, nehogy szégyenében megrázkódjék alattunk keseredett anyánk s ön keblébe fojtsa bé magzatait. Mily émelyítő tudás! Mily élő érzelem! Nem értjük meg önmagunkat! Külvilágban botor­kálunk okok után. Örök, kárhozatos vonása az emberi léleknek, hogy jobban szeret másokat ismerni, mint saját magát. De ha keblében szorong a lelkesedés, ha egyes felkiáltásokban forgácsolódik szét, oh akkor mit sem tud, csak érez, keblére ölelne egy nemzetet, belécsó­­kolná lelke tüzét, hogy kiperzseljen belőlle minden maró kételyt, hiú önáltatást, mel­lyel egyesek nagyra­­vágyásának dobja áldozatul magát. Nem megdöbbentő ez? Nem esztelennek kiáltja ama törekvést, mely a történelemben valódi okságot keres ? A piros fonal gyakran el-eltűnik, belevész a nem­zet lelkesedésébe. A kovából szikrát ad az aczél: miért? tudja a fizikus. A nemzet testéből áz,de kipattan a szikra, ha rideg gondolkodás dermesztő ütést igyekszenek kika­lapálni ? Nem, ezerszer nem! A vulkánból kitör a tűz, miért­ kérdezzétek a fizikust ! A nemzetből kilobog a lelkesedés lángja s körülnyaldos egy átkos alkotást, de im a nemzet maga is mintha temetkeznék, saját tüze sebezte halálra. Miért ? Mert a tűz pokoli volt, a lelkesedés sátáni ? Nem, ezerszer nem! Mi hát? Nem tudom, de sejtem, az érzelem volt bölcsője minden nagy fenséges alkotásnak; alap, de rá, fájdalom, a haszonleső tudás építkezett. Valahány­szor ez vívja harczát, nyögve keserg az alap, de ha megszabadul terhétől vagy keseredettségében porba rázza le, kinő a szép virág, a természet vadon remeke, illatától ideig óráig megbódul a gondolkodás: nem his­szük ilyenkor, hogy új életre keltünk. Talán nem látok egész világosan! Ti se láttok? akkor hiszem, hogy lelkesedéstek hamuvá égető tudás­tok szúró szilánkjait. Azok az eszmék, melyek a franczia állami és társadalmi életet a 18-ik század végén fenekestül fel­forgatták, mért nem hatoltak el nyomban hozzánk is? Hullámai, melyek a sok gyöngy mellett annyi salakot­­ dobtak felszínre, hozzánk elérve, mért simultak el ? A hegyek mért nem törték meg újból, hogy még na­gyobb erővel ömöljék szét e hazán. Vagy talán maga alá temette volna s mint hatalmas szemfödél burkolta volna el a kiszenvedett nemzetet. Ha lényegében véve a viszonyok nálunk is egy ugyanazok voltak, mint a többi nyugati népeknél, miért nem emeltünk oltárt a szabadság Istenének? Gyávák voltunk? Ne ejtsd ki e szót, mert arczunkba kergeted a szégyen maró pírját. Ha az emberi természetben lappangó szeretet bennünk is annyira megerősödött s a százados elnyo­más lármát roncsolgatná, miért nem öleltük keblünkre­­ testvérünket, ki bár vérünk vére volt, mégis reszkető ajakkal könyörgött romlást zsarnok urára. Mi nem tu­dunk szeretni? Hazudsz, a história szembe vigyorog. S végül, ha kezdettük észrevenni, hogy egyéni­ségünk ősjellemében a jogtalanság szennyét kész in­kább vérével lemosni, hogy sem mint alázkodva, tűrve önmagát emészsze meg, mért tagadtuk meg mástól jelleme rögzött vonását? Kényurak voltunk? Rágalom, mely visszaszáll ellenségünk fejére. A „NAGYBANYA ÉS VIDEKE” tárczája. Korszakok az ázsiai felfedező-utazások történetében. Irta : Teleki Pál gróf. »Minthogy a földrajz oly ismeretek összegéből áll, melyekhez Európa minden népe egy-egy rés­szel já­rult, — története érdekfeszítő összehasonlításokra ad alkalmat, mert tetteikben tükröződnek vissza az egyes népek szelleme és politikai sorsa!« ‘) Jelen értekezésem tárgyául nem az egész föld felfedezésének történetét választottam ; — kivettem be­lőle egy önálló részt, egy területi egységet,— Ázsiát. Azért választottam pedig ezen földrészt, mert vélemé­nyem szerint, úgy általánosságban, mint jelen esetben is midőn a nemzetek vállalatait és kutatásait össze akarjuk hasonlítani, ez lesz legtöbb érdekkel reánk nézve. Európának majd minden nemzetét a származás vagy legalább a rokonság fűzi Ázsiához: nevezetes események szinteréül örökítik meg a történelemnek már legelső lapjai: azóta is nem egyszer szerepelt és szerepel ma is az európai nemzetek történetében. E világrész belsejében ringott a magyar nemzet bölcsője is, és sok nemes tudósunk, közéletünk oly sok rokon­szenves és lelkes alakja szentelte életét e bölcső s azok felfedezésére, kiket a közös származás fűz hoz­zánk. Jelen esetben azért épen Ázsia a legérdekesebb **) Oscar Peschel: Gesch- der Erdkunde S. Y. földrész, mert legrégibb idő óta kutatjuk tudományo­san, sőt azelőtt is már régen ismertük s mert az európai nemzetek mindegyike több-kevesebb részt véve felku­tatásában, ezek huszonnégy századon át való viszon­tagságainak s történelmének élénk és tanulságos képét nyerjük. Időrendben legelsők, de érdemekben sem utolsók az Ázsiát kutató európai nemzetek között a görögök és méltán mondja Peschel, hogy jelenlegi földrajzi ismereteink nem egyebek a klasszikus ókor meggaz­­dagított örökségénél és ha az újabb kor érdemeit akar­juk megállapítani, le kell vonnunk előbb, mi régibb munkálatok eredményeiből maradt fenn. l*) Mellőzve a phöniciaiak s más népek, valamint a görögök régibb, mert nem tudományos és igen homá­lyosan ismert utazásait. 484-ben Herodotossal kezdem az utazók sorát, ki a földközi-tenger keleti országai­nak beutazásával szerzett érdemeket, Ő inkább tör­ténész volt, a történelem atyja, de művében a föld­rajznak is kiválló helyet adott. Utána az orvos Ktesias és Xenophon, a híres hadvezér és történész következ­nek. Majd fellép II. Sándor és seregeivel, hajórajaival s vezéreivel, köztük nem egy tudóssal és kutató geo­­grapussal, elárasztja egész Elő-Ázsiát az Indusig. A történészekhez sorakoznak Strabon s mások és keres­kedők s követek egészítik ki a csoportot. — »Azonban a régi világnak ezen kiváncsi bejárói kevésbbé voltak utazók, mint inkább turisták,­­ nagyjából kötve magu­kat az ismert részekhez, többet utazva tengeren, mint szárazon, meglátogatva a Földközi-tenger által mosott gazdag s híres vidékeket, kikötőből-kikötőbe, tarto­­mányból-tartományba menve, kíváncsian megvizsgálva 1*) 0. Peschel. Gesch. d. Erdkunde, S. 1. a tanulságos különlegességeket, leírva a benyomásokat s feljegyezve a távolságokat, végre kiegészítve megfi­gyeléseiket mások által szerzetteknek s a történeti mű­veknek felhasználásával.«*) De ime, jön a népvándorlás, s áradata négy szá­zadra megbénítja a tudományos kutatást. E nagy mozga­lom, kis időre lecsilapodván, a mongolokban uj anyagra talál s elsöpörni látszik már Európa fiatal államait. Ennek megakadályozására sietnek a pápa­ és világi fejedelmek követei a mongolok khánjaihoz s megint föllendül a földrajzi kutatás, mert e követek bejárják egész Elő és Közép-Ázsiát. Kimagaslanak közülök Plan Carpin, Lonvumel, Ruysbroek, IX. Lajos franczia király követe és Pordenonei Odorico. Közéjük sorolható bár csak mellékesen volt követ s mint kereskedő utazott, minden idő­s világrész legnagyobb szárazföldi utazója , Marco Polo. Néhány kalandoron s kereskedőn kívül a követek mellett még az arab utazók is állanak, élü­kön Ibn Batutával. Ezalatt Diaz körülhajózta a jóreménység fokát s Vasco da Gamával élükön megindulnak ez út után a portugál hódítók India felé. Albuquerque és d’Almeida egész hajórajjal jönnek ide s elfoglalják Calcuttát, Goát, Malikkát, Ceylont s más partokat. Más után, a Tűzföld felől, jön a spanyol Magellan, az első földkö­rüli utazó. Laurezzel végeszakad a portugál hódítás­nak, e nemzet csillaga Ázsiában letűnik, s ezentúl alig látunk portugált a felfedezők és utazók között s igy befolyásuk állandó nem maradhatott. A XVI. század vége azon fordulópont Ázsia tör­ténetében, midőn szinterére lép az orosz s az angol nemzet, kik első megjelenésüktől fogva mai napig fő­*) Vivien de St. Martin : Histoire de la Géographie.

Next