Nagybánya és Vidéke, 1899 (25. évfolyam, 1-53. szám)
1899-03-26 / 13. szám
Nagybánya, 1899. Márczius 26. — 13. szám. XXV. évfolyam. 999 TÁRSADALMI HETILAP. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. luCE<3-TE3IL,E 2íTNI^ luCE 2 STIDE 33 Sr V A.SAl211T^.P. Előfizetési ára 1c. Egész évre 4 frt. Fél évre 2 frt. Negyedévre 1 frt. Egy szám ára 10 kr. Előfizetések, reklamácziók és hirdetések Molnár Mihály könyvnyomdájába intézendők. Közlemények a szerkesztő lakására . Nyilttér soronként 10,1kr. Felsőbányai utcza 245-ik szám alá — küldendők. Treuga dei. A politikai kibontakozás a maga csodaszámba menő és megnyugtató eredményeivel nemcsak a parlamenti életben a fővárosban, de vidéken is megteremtette az annyira kívánatos békét. Nagybánya régi idők óta híres volt az ő szenvedélyes választásairól, a városi polgárság több ízben annyira belemelegedett a politikai küzdelembe, hogy nem egyszer, testvérek, rokonok, barátok, kibékíltetlen elenségekké váltak itt, csupán politikai nézeteik miatt s haraguk évekig tartott. Elég indokolatlanul és helytelenül, mert a természet törvénye szerint is a zúgó vihart mosolygó szélcsend, a legádázabb háborút is béke szokta követni. Wekerle rokonszenves egyénisége és országszerte elismert nagysága tíz éves fegyverszünetet teremtett e temperamentumos végvidéki városkában. A legutóbbi választások alkalmával azonban ismét pártokra szakadtunk s a küzdelem nagy vehemencziával folyt. Nem tagadjuk e választásnak maradt némi kis utóíze, de ma már a legutóbbi idők eseményei után úgy hisszük minden elsimult. Országgyűlési képviselőnk, a politikai élet egyik kiválló alakja, ki Szilágyi Dezsővel együtt elsősorban járult ahoz, hogy az ex lex képtelen állapotát elhárítsa s az ország alkotmányát sértetlenül megmentse, a ki belépett a törvény, jog és igazság jelszava alatt tömörült s a nemzeti párt beolvadása által megujhodott valódi szabadelvű pártba, ma legnagyobb részt maga köré csoportosulva látja azon választóit is, kik az ellentáborban küzdöttek. Kik nem tudtak a Bánffy-párt jelölésébe belenyugodni, azok ma meghajtják a lobogót a dissidens Láng Lajos előtt s érdemeit, politikai karakterét tisztelettel emlegetik. Minden jel oda mutat, hogy Láng Lajos szívesen látott vendége lesz egész választókerületének s amit az ex lex kormány tervbe vett tüntetésével karácsonkor ellene parancsszóra elkövetni akart, azt hatalmasan ellensúlyozni fogja a szabad választópolgárok húsvéti vendégfogadása. Üdvözöljük kedves vendégünket, városunk falai között sóhajtjuk, hogy ideérkezése legyen a már is megteremtett békének és egyetértésnek üdvös megszilárdítása. Márczius idusán. Irta s Budapesten márcz. l-ér felolvasta : Nagy Gábor. Ölelkezve, mint nagyobb elődeink ama nagy napon, melynek most emlékét üljék, mondjátok, dobog-e úgy szivetek, hogy verésétől egy nemzet dermedt teste megrázkódjék? Felloboghat-e lelkesedéstek tüze annyira, hogy lángja megemészthesse a sötét múlt rozoga templomát, melyben eddig a zsarnokság istenének áldoztak? Tudnátok-e újat emelni helyébe, hogy egész nemzetünk beleférhessen s egy szívvel, lélekkel fohászkodva könyörögjön áldást a megváltás nagy munkájára ? Arczotok pírja megtörne-e a zápor könnyein, hogy szivárványt vessen a há 'más bérez büszke homlokára s fényével felriasszon egy alvó nemzetet ? Elharsognátok-e az esküt, melyéeddig ezer éves alkotmány méhében vajúdott s máget az isteni szikra csak most szült napfényre: a dübörgő hangtól megrepedne az ég s mi térdre hullva imái nők a magyarok Istenét, hogy megváltónkat, a szabadságot, immár elküldte hazánkba. Hiszem s hitem rendithessen! Nem áltatás, nem cefAsku remény ez, hiszem gyökerét igaz magyar lelkelkesedéstekben terpeszti szét. S ha, mint ama nagy nap után, ránk zúdulna a dúló zivatar, nem téphetné ki, mert együtt sodorna magával mindnyájunkat: egyek vagyunk! Lelkünk összenőtt s ha kiszabadulna is hüvelyéből, mint a martiromság vészes árnya örök kisértete lesz a rémes czivódásnak, mely az alkotások roncsain keblét szaggatva esd átkot saját fejére s mi könyeinkkel mossuk el a nyomokat, nehogy szégyenében megrázkódjék alattunk keseredett anyánk s ön keblébe fojtsa bé magzatait. Mily émelyítő tudás! Mily élő érzelem! Nem értjük meg önmagunkat! Külvilágban botorkálunk okok után. Örök, kárhozatos vonása az emberi léleknek, hogy jobban szeret másokat ismerni, mint saját magát. De ha keblében szorong a lelkesedés, ha egyes felkiáltásokban forgácsolódik szét, oh akkor mit sem tud, csak érez, keblére ölelne egy nemzetet, belécsókolná lelke tüzét, hogy kiperzseljen belőlle minden maró kételyt, hiú önáltatást, mellyel egyesek nagyravágyásának dobja áldozatul magát. Nem megdöbbentő ez? Nem esztelennek kiáltja ama törekvést, mely a történelemben valódi okságot keres ? A piros fonal gyakran el-eltűnik, belevész a nemzet lelkesedésébe. A kovából szikrát ad az aczél: miért? tudja a fizikus. A nemzet testéből áz,de kipattan a szikra, ha rideg gondolkodás dermesztő ütést igyekszenek kikalapálni ? Nem, ezerszer nem! A vulkánból kitör a tűz, miért kérdezzétek a fizikust ! A nemzetből kilobog a lelkesedés lángja s körülnyaldos egy átkos alkotást, de im a nemzet maga is mintha temetkeznék, saját tüze sebezte halálra. Miért ? Mert a tűz pokoli volt, a lelkesedés sátáni ? Nem, ezerszer nem! Mi hát? Nem tudom, de sejtem, az érzelem volt bölcsője minden nagy fenséges alkotásnak; alap, de rá, fájdalom, a haszonleső tudás építkezett. Valahányszor ez vívja harczát, nyögve keserg az alap, de ha megszabadul terhétől vagy keseredettségében porba rázza le, kinő a szép virág, a természet vadon remeke, illatától ideig óráig megbódul a gondolkodás: nem hisszük ilyenkor, hogy új életre keltünk. Talán nem látok egész világosan! Ti se láttok? akkor hiszem, hogy lelkesedéstek hamuvá égető tudástok szúró szilánkjait. Azok az eszmék, melyek a franczia állami és társadalmi életet a 18-ik század végén fenekestül felforgatták, mért nem hatoltak el nyomban hozzánk is? Hullámai, melyek a sok gyöngy mellett annyi salakot dobtak felszínre, hozzánk elérve, mért simultak el ? A hegyek mért nem törték meg újból, hogy még nagyobb erővel ömöljék szét e hazán. Vagy talán maga alá temette volna s mint hatalmas szemfödél burkolta volna el a kiszenvedett nemzetet. Ha lényegében véve a viszonyok nálunk is egy ugyanazok voltak, mint a többi nyugati népeknél, miért nem emeltünk oltárt a szabadság Istenének? Gyávák voltunk? Ne ejtsd ki e szót, mert arczunkba kergeted a szégyen maró pírját. Ha az emberi természetben lappangó szeretet bennünk is annyira megerősödött s a százados elnyomás lármát roncsolgatná, miért nem öleltük keblünkre testvérünket, ki bár vérünk vére volt, mégis reszkető ajakkal könyörgött romlást zsarnok urára. Mi nem tudunk szeretni? Hazudsz, a história szembe vigyorog. S végül, ha kezdettük észrevenni, hogy egyéniségünk ősjellemében a jogtalanság szennyét kész inkább vérével lemosni, hogy sem mint alázkodva, tűrve önmagát emészsze meg, mért tagadtuk meg mástól jelleme rögzött vonását? Kényurak voltunk? Rágalom, mely visszaszáll ellenségünk fejére. A „NAGYBANYA ÉS VIDEKE” tárczája. Korszakok az ázsiai felfedező-utazások történetében. Irta : Teleki Pál gróf. »Minthogy a földrajz oly ismeretek összegéből áll, melyekhez Európa minden népe egy-egy résszel járult, — története érdekfeszítő összehasonlításokra ad alkalmat, mert tetteikben tükröződnek vissza az egyes népek szelleme és politikai sorsa!« ‘) Jelen értekezésem tárgyául nem az egész föld felfedezésének történetét választottam ; — kivettem belőle egy önálló részt, egy területi egységet,— Ázsiát. Azért választottam pedig ezen földrészt, mert véleményem szerint, úgy általánosságban, mint jelen esetben is midőn a nemzetek vállalatait és kutatásait össze akarjuk hasonlítani, ez lesz legtöbb érdekkel reánk nézve. Európának majd minden nemzetét a származás vagy legalább a rokonság fűzi Ázsiához: nevezetes események szinteréül örökítik meg a történelemnek már legelső lapjai: azóta is nem egyszer szerepelt és szerepel ma is az európai nemzetek történetében. E világrész belsejében ringott a magyar nemzet bölcsője is, és sok nemes tudósunk, közéletünk oly sok rokonszenves és lelkes alakja szentelte életét e bölcső s azok felfedezésére, kiket a közös származás fűz hozzánk. Jelen esetben azért épen Ázsia a legérdekesebb **) Oscar Peschel: Gesch- der Erdkunde S. Y. földrész, mert legrégibb idő óta kutatjuk tudományosan, sőt azelőtt is már régen ismertük s mert az európai nemzetek mindegyike több-kevesebb részt véve felkutatásában, ezek huszonnégy századon át való viszontagságainak s történelmének élénk és tanulságos képét nyerjük. Időrendben legelsők, de érdemekben sem utolsók az Ázsiát kutató európai nemzetek között a görögök és méltán mondja Peschel, hogy jelenlegi földrajzi ismereteink nem egyebek a klasszikus ókor meggazdagított örökségénél és ha az újabb kor érdemeit akarjuk megállapítani, le kell vonnunk előbb, mi régibb munkálatok eredményeiből maradt fenn. l*) Mellőzve a phöniciaiak s más népek, valamint a görögök régibb, mert nem tudományos és igen homályosan ismert utazásait. 484-ben Herodotossal kezdem az utazók sorát, ki a földközi-tenger keleti országainak beutazásával szerzett érdemeket, Ő inkább történész volt, a történelem atyja, de művében a földrajznak is kiválló helyet adott. Utána az orvos Ktesias és Xenophon, a híres hadvezér és történész következnek. Majd fellép II. Sándor és seregeivel, hajórajaival s vezéreivel, köztük nem egy tudóssal és kutató geograpussal, elárasztja egész Elő-Ázsiát az Indusig. A történészekhez sorakoznak Strabon s mások és kereskedők s követek egészítik ki a csoportot. — »Azonban a régi világnak ezen kiváncsi bejárói kevésbbé voltak utazók, mint inkább turisták, nagyjából kötve magukat az ismert részekhez, többet utazva tengeren, mint szárazon, meglátogatva a Földközi-tenger által mosott gazdag s híres vidékeket, kikötőből-kikötőbe, tartományból-tartományba menve, kíváncsian megvizsgálva 1*) 0. Peschel. Gesch. d. Erdkunde, S. 1. a tanulságos különlegességeket, leírva a benyomásokat s feljegyezve a távolságokat, végre kiegészítve megfigyeléseiket mások által szerzetteknek s a történeti műveknek felhasználásával.«*) De ime, jön a népvándorlás, s áradata négy századra megbénítja a tudományos kutatást. E nagy mozgalom, kis időre lecsilapodván, a mongolokban uj anyagra talál s elsöpörni látszik már Európa fiatal államait. Ennek megakadályozására sietnek a pápa és világi fejedelmek követei a mongolok khánjaihoz s megint föllendül a földrajzi kutatás, mert e követek bejárják egész Elő és Közép-Ázsiát. Kimagaslanak közülök Plan Carpin, Lonvumel, Ruysbroek, IX. Lajos franczia király követe és Pordenonei Odorico. Közéjük sorolható bár csak mellékesen volt követ s mint kereskedő utazott, minden idős világrész legnagyobb szárazföldi utazója , Marco Polo. Néhány kalandoron s kereskedőn kívül a követek mellett még az arab utazók is állanak, élükön Ibn Batutával. Ezalatt Diaz körülhajózta a jóreménység fokát s Vasco da Gamával élükön megindulnak ez út után a portugál hódítók India felé. Albuquerque és d’Almeida egész hajórajjal jönnek ide s elfoglalják Calcuttát, Goát, Malikkát, Ceylont s más partokat. Más után, a Tűzföld felől, jön a spanyol Magellan, az első földkörüli utazó. Laurezzel végeszakad a portugál hódításnak, e nemzet csillaga Ázsiában letűnik, s ezentúl alig látunk portugált a felfedezők és utazók között s igy befolyásuk állandó nem maradhatott. A XVI. század vége azon fordulópont Ázsia történetében, midőn szinterére lép az orosz s az angol nemzet, kik első megjelenésüktől fogva mai napig fő*) Vivien de St. Martin : Histoire de la Géographie.