Katolikus gimnázium, Nagybánya, 1877

- nek legkegyesebb határozata folytán Szatmár-Németiben nagygymnás. fog fölállitatni, Nagy-Bányán pedig csak 4 grammaticalis osztály marad meg, mely legmagasabb elhatározás­a tekint. városi tanács­nak is megküldetett; azonban a helybeli csász. kir. bányászati főigazgatóságnak, valamint a városi tanácsnak a nyilvános nevelés és oktatás iránti érdeklődéseik és közös kitartó buzgalmuk folytán, habár a nagymélt. magy. kír. helytartótanácshoz a nagybányai gymnasiumnak 6 osztályúvá tételéért felkül­dött folyamodványra tagadó válasz érkezett, — sikerült mégis a két hatóságnak egyenesen ő felségé­hez intézett legalázatosabb kérvénye által megnyernie azt, hogy a következő 186­8 tanévben a nagy­bányai gymnas. 6 osztályúvá legyen, s mint illyen állott is fönn 185­0­. tanév i­ső feléig bezárólag. A világi tanároknak működése 21 évig (178%­-től 180 V. (i-ig) tartott, kik közöl a világi igaz­gató 500, a világi tanár a humanitási osztályokban 450, a grammaticalis osztályokban pedig 46o­­. forint évi fizetést kapott.­­ Ezen 21 évi időszak alatt is működött azonban mindig egy két minorita rendi tanár kiknek évi dijuk mint tanároknak 150, ha pedig mint tanár és exhortátor szolgáltak 250 R. forint volt. A helybeli csász. kir. bányaigazgatóságnak a városi tanácshoz 1807 évi juni. 30-án kelt átira­tát ugyanezen tekint, városi tanácz 1809. évben tartalmilag behatóbb vita tárgyává tevén, az abban foglalt javaslatokhoz járult, melyek alapján határozatba ment, hogy az itteni 6 osztályú gymnasiumban a tanitás következő 1810/a tanévtől kezdve ismét a minorita rendi tagokra biza­ssék. E közös elhatáro­zást a nagymélt. magy. kir. helytartótanács 1810 évi szept. hó 4-én 17106 sz. a. kelt magas átiratában jóvá hagyván, a rendi tagok már az iflu­lt tanévben n­ovemb. hó 1-én a gyanasz oktatást megkezdet­ték következő kegyesen megajánlott díjazás mellett: a tanulmányi alapból évi 900­­. forintot, mely összeg az 1811-ben történt pénz devalvatiokor 756. o. é. frtra olvadt s még jelenleg is kiszolgáltatik; a város és kincstár pedig külön-külön évi 210 o. é. frtot a gymnas, igazgató, hat tanár és a gymnas, szolga részére. Ezen felül minden a gymnasiumnál előforduló költséget fele részben a városi pénztár, fele rész­ben pedig a kincstár tartozik viselni, milyenek: a régi jezsuita residentiában levő iskolai helyiségek tisztán tartása, javítások, a szükséges tűzifa s. a. t. a város által; --a csász. kir. bánya főigazga­tóság által pedig az igazgatói iroda és tanárok részére papír, tenta anyag, spanyolviasz, kréta, szivacs és tollak. Ily körülmények mellett maradt meg a 6 osztályú gymnasium 185­2­. tanévig bezárólag, mig nem a magas csász. kir. közokt. minisztérium 1852 évi auguszt. hó 25-én 6987 sz. a. kelt s ide a nagyvá­radi tankerület csász. kir. iskolai hatóságtól 13410 sz. a. évk. intézvénye által elrendelni méltóztatott, hogy az eddigi nagybányai 6 osztályú gymnasium, mely elegendő tanerő és alap hiánya miatt 8 osz­tályú főgymnasiummá nem emeltethetik, a követk. 185% tanévtől 4 osztályú kis gymnasiummá alakitas­­sék, melyben egészen a legújabb tanterv leszen alkalmazandó. Ezen időtartam alatt történtek a fönnebb kitett rendes segélyezéseken kívül rendkívüliek is; ilyen: a magas csász. kir. vall. és közokt. minisztériumnak 1858 évi oktob. hó 17-én 5701 sz. a. kelt, s ide a nagyváradi csász. kir. helytartósági osztálytól ugyanez évi novemb 16-án 12913. sz. a. érkezett azon kegyes engedélye, melynek alapján a gyanas. igazgatónak megengedtetett, hogy a tanárok csekély évi fizetésének javítása czéljából minden tanoncztól 4­0. forintnyi tandijat szedhessen, mely jótéteményben csak 4 évig részesülhettek, mert a magas minisztérium 1857. évi márc­ió 5-én kelt s ide Nagy-Váradról 495 sz. a. évk. újabb intézvénye szerint az 185­7/s tanévtől kezdve minden egyes tanulótól szedendő 8­0. forintnyi tandíj a csász. kir. adóhivatalba lett befizetendő, s az igy évenként befolyó tandíj összegből csak a tanulmányi alapból eddig adományoztatni szokott évi 756. o. é. forintot meghaladó fölösleg bo­­csájtatott az igazgatóság szabad rendelkezésére; — illyen továbbá Nagy-Bánya város 1861 évi szép. hó 12-én tartott közgyűlésének a gymnasi igazgatósághoz 1444. sz. a. áttett azon határozata, mely sze­rint,­­ ha a helybeli 4 osztályú jelenlegi kis gymnasium 186­8/2 tanévtől kezdve felsőbb helyen megálla­pítandó tanterv szerint 6, vagy 5 osztályú nagygymnasiummá emeltetik, a tanárok évi fizetéséhez egye­lőre 574 o. é. forint pótlékkal fog járulni, mely összeg néhai Agrikola Adolf polgárnagy ur közbenjárása folytán egy évre ki is adatott; mivel azonban a magas főkormányszéktől nem emeltethetett nagygymna­siummá, ez okból: a gazdasági szék 1863 évi ápril­is 25-én 64 sz. a. kelt átirata szerint említett összeg kiadását mindaddig felfüggesztette, mig a városnak óhaja teljesülésbe nem mehet; ilyen még a nemes város által a könyvtár és természettaninak elhelyezésére adományozott állványok, szekrények, két asz­tal; nemkülönben a helybeli derék műkedvelő társulatnak többször tapasztalt szívessége.

Next