Református Bethlen-kollégium, Nagyenyed, 1891
Évzáró beszéd. Midőn a lefolyt évre visszatekintünk, úgy tetszik, mintha gazdag képcsarnokban állanánk. A képek vizsgálata közben minden oldalon ismerős alakok és vonások ötlenek szemünkbe. Az egymásból folyó, egymást kiegészítő csoportok során végighaladva, az ismerős alakokban magunkra ismerünk; a csarnok életünknek egy szakaszát mutatja, egy év változatos történetét tárja fel az emlékezet világánál. Nem lehet intézetünk kis társadalmának egyetlen eszmélni tudó tagja sem, a ki ne érezne élénk vágyat e csarnok beható megtekintésére, a ki ne tartaná kötelességének visszatekinteni érte egy évi folyamára, hogy az így nyert benyomásokat összegezve, számot adhasson magának és övéinek mindarról, amit törvényszabta vagy önként vállalt kötelességeiből folyó feladatainak megoldására helyes vagy akár hibás irányban is tett. Jól esik hinnem, hogy a magatok alkotta képek látása megnyugtató sőt fölemelő érzést támaszt bennetek, hogy arczotok ritkán borul el a keserű önvád érzetétől. Ám ha a fényes, ittott ragyogó részletek mellett olykor az árnyoldalak is kitűnnek, nem szabad elfordulnotok, mert az el nem ismert, a le nem győzött hiba ismeretlen s épen azért veszélyesebb ellenségeitek számát szaporitja. Én is összegeztem a benyomásokat s az eredménynyel is be is számolok, rámutatva intézetünk külső és belső, életének kiválóbb mozzanataira. A főkép, mely körül a többi segítőleg csoportosul, amelynek teljes kiszínezése, összhangzatos kidomborítása csak mindnyájatok elágulatlan önbírálata mellett lehetséges : a nevelés és ok-