Református Bethlen-kollégium, Nagyenyed, 1892
Évzáró beszéd. Az egymást követő évek beiktatása a múltak sorába mindig ünnepélyes érzelmeket támaszt keblünkben, még akkor is, ha ez a feladat már nem először jut osztályrészünkbe. Ennek az érzelemnek nem lehet, nem is szabad csökkennie annál, aki öntudatosan és tervszerűleg túl kitűzött czélja felé. Rendszeres és czéltudatos haladásnál a szellemi és erkölcsi tőkésítésnek egy neme történik. Minden év végén a megelőző év eredményének tőkésítéséből származott többlet kamataival is be kell számolnunk, hogy haladásunk mértékét, visszatekintve, tisztán láthassuk, a jövőre biztosan megállapíthassuk. Ez a tudat a felelősség és kötelesség érzetét növeli s a beszámolás ünnepélyességét fokozatosan emeli. Meg vagyok győződve, nemes ifjúság, hogy mindnyájan ez érzelemtől áthatva álltak itt s állnak azok is, akiket szülői, rokoni, vagy az oktatás és nevelés szent ügye iránti élénk érdeklődés vezetett ide. És lehet-e szebb, méltóbb helye ez érzelem megnyilatkozásának, mint itt a Bethlen-főiskola falai közt, ahol a művelődés bölcsőjéből kiemelkedő gyermek a fokról-fokra haladás során az ember rendeltetésének tudatára ébredve, érett ifjúvá fejlődve, előismeretekkel gazdagon ellátva indulhat a választott pályához szükséges magasabb ismeretek megszerzésére ; elsajátíthatja a legszebb hivatásra, az Isten igéjének hirdetésére felavató ismereteket, hogy az üdvözítő életének magasztos példáitól, a keresztyén vallás fenséges tanaitól át, meg áthatva, a vallásos és erkölcsi élet tisztult légkörében fejlett és izmosult lélekkel lépjen a társadalomba mint a szenvedélyek salakjától tiszta emberszeretet apostola, ahol a szülők, testvérek közötti gyöngéd viszony ismétlődik, sőt már az embertársaink iránti kötelességek gyakorlása is megkezdődik, ahol a jutalmak és ösztöndíjak révén a kitartó munkásságra, nemes versenyre, a 1*