Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1866

I. A gyorsírás mint tantárgy. L’écriture est la peinture de la parole: plus eile est ressemblante , meilleure eile est. Erdan. % Az iskola célszerűségének nélkülözhetlen feltétele : haladni a­ korral,, számba venni mindazon vívmányo­kat, melyek a művelődés emeltjűi gyanánt tekinthetők, sőt előrelátni, felismerni még azon szükségleteket is, melyek a közel­jövőben elodázhatlanokká válnak. Ily vívmányok, ily szükségletek egyike kétségkívül a gyorsírás. Csakhogy a gyorsírást eddig legtöbben egyedül annak gyakorlati haszna szerint méltányolták, hogy a gyorsírás mélyebb jelentőséggel, paedagogiai fontossággal is bír, azt igen kevesen sejték. Pedig a gyorsírás, hogy saját eszméjének kellően megfelelhessen, csakis oly alapon épülhet, mely fel van ruházva a tudomány minden kellékével.. Ezt kétségbe vonni annyit tenne,­ mint tagadni az írás fejlődésének azon folyamát, mely a művelődés gyermekkorától egész a legújabb korig nyilatkozott. A gyorsírás ama roppant előnyén kívül, melyet az a köz- és magánélet bármely pályáján nyújtani hivatva van, főleg annak tudományos jelentősége eszközli azt, hogy nekünk a gyorsírásban az újabb kor oly vívmányát kell tekintenünk, melyet az iskolának számba kell venni. Nem szándékunk a gyorsirászat fontosságát gyakorlati szempontból tüzetesebben vitatni. Szakértők s nem szakértők eleget beszéltek már ez ügyben. Célunk semmi egyéb, mint kimutatni azt, minő alappal kell bírnia vala­mely gyorsírásnak, hogy az tudományos jelentőséggel bírjon s igy mint tantárgy szerepelhessen.— Ha az Írás fejlődésének fokozatos menetén végig tekintünk, önkénytelenül szemünkbe ötlik azon törekvés, melylyel az emberi szellem a nyelvet és az írást közelebbi viszonyba hozni törekedett. Ámde azon után, melyen az emberi szellem az irás képzésében haladt, szoros és belső viszony nyelv és irás között soha nem létesülhetett. Az írás czélja : érzékíteni a hangokban nyilvánuló nyelvet, a nyelv pedig az alak és tartalomban jelent­kező különféleségek szerves egységét tünteti elénk; kell tehát, hogy az irás a nyelvben nyilatkozó alak és tartalom érzékített egységét létesítse­­). De a közönséges irás, midőn a nyelv alakját, az elhangzó szót egyes, azelőtt ismeretlen elemeire bontván a hangok külön­féleségén indulva betűket alkotott, melyekből a szavakat alkotá, megsemmisité ez által a szó szerves alkatát, megsemmisité a kiirt szóban az eszme egységét, mely az alak és tartalom között szoros kapcsolatot feltételez. A közönséges írás érzékítette a hangokat, de nem fejezhető ki azon viszonyt, melyet a hangok között a gondolat egysége, a­ tartalom alkotott­). Ki kelle űznie előbb a gondolatot, az éltető elemet a szóból, s csak igy bont­­hatá azt fel oly részekre, minőket egyes betűi jelképeznek. A közönséges­ irás erőszakosan szétválasztá az alakkal bensőleg egyesült tartalmat, miáltal megalapítá ugyan a hangtant, de az irás eszméjétől nagyon is távol maradt. E szétválasztás természetes következménye az volt, hogy a nyelv tömör egysége,, melyet a tartalom, a gondolat létesít,, a közönséges irás betűi által számtalan összefüggés nélküli részre bomlott, s így nem csoda, ha ily irás a nyelv, belalkatához képest csakhamar nagyon is­ hosszadalmasnak tűnt fel. Gyorsabb, rövidebb érzékítési módra, volt tehát szükség, mely méltó kifejezője legyen a tovaröppenő szó­ban jelentkező gondolatnak.. S miáltal lehetne biztosabban elejét venni a közönséges irás hosszadalmasságának, ha nem ezáltal, hogy a közönséges irás által szétválasztott részek ismét eredeti egységekre vizetnek vissza ?

Next